Feszty Árpád és Konkoly-Thege városa

<p>Ógyalla nevét hallva az emberek nagy részének először a híres Aranyfácán sör jut az eszébe. Nem véletlenül, a cégtulajdonos holland Heineken sokat költ a reklámra.</p><p>&nbsp;</p>

Ezek után azt hihetnénk, hogy a helybeli munkavállalók tömegeinek nyújt megélhetést a cégóriás. Meglepődve halljuk, hogy az itt dolgozó ógyallaiak (és környékbeliek) száma alig 250. Persze a sörön túl is van élet. S nem is akármilyen. Merthogy nem csak az aranyos madár szelleme lengi be a Komáromi járásban fekvő várost, hanem – profánul fogalmazva – ennél nagyobb szellemi nagyságnak számít a Honfoglalás körkép alkotója, Feszty Árpád (tavaly volt száz éve, hogy elhunyt) vagy a 19. század második felének, a 20. század elejének nagy tudósa, Konkoly-Thege Miklós. Utóbbi alapította a csillagvizsgálót is. A genius loci, a hely szelleme egyébként első látásra is pozitív, hiszen a sokat emlegetett anyanyelvhasználat jogával szívesen élnek az ógyallaiak. Mi sem természetesebb, mint a kétnyelvű, szlovák–magyar feliratok, táblák. Így van ez a városi hivatal irodáinál is, ahol külön tábla hívja fel az ügyfelek figyelmét, hogy a hivatali kapcsolattartásban bátran használhatják a magyar nyelvet. (Zárójelben jegyzem meg: sok város tanulhatna tőlük!) A közös történelem vállalásának másik példája, hogy míg a helyi magyar oktatási nyelvű iskola névadója Feszty Árpád, a szlováké Konkoly-Thege. Ez szép példa, s eltér a szlovák állam gyakorlatától (a város hivatalos neve ma is Hurbanovo).

Ógyalla az 1920-as évekig magyar lakosságú település volt, és a kolonisták megérkezte után is megtartotta magyar többségét. A második világháború utáni kitelepítések és lakosságcsere következményeként azonban megváltoztak az etnikai arányok, és vegyes magyar–szlovák településsé vált. 1960-ban nyilvánították várossá, nagyjából akkor, amikor megszűnt járási székhely lenni.

 

Fontos átszervezések

A közelmúltban több megrázó eset kapcsán cikkezett róla a sajtó, melyek közül az egykori polgármester, Basternák László halálának oka ma is tisztázatlan, míg a három romát lelövő városi rendőr ügye lezárult. A megrendült közbiztonság mellett az egy helyben topogás sem tetszett a helyi lakosoknak. Ezt az is jelezte, hogy a tavaly őszi helyhatósági választásokon tíz jelölt indult a polgármesteri tisztségért. Vagyis az emberek változást szerettek volna. Végül Basternák Ildikó lett a győztes, aki nem újoncként vette át a hivatalt, hiszen azelőtt is városi képviselő volt. Így nem érte meglepetés, amikor nekifogott a munkának. Mint mondja, állandó jelleggel kapja a tippeket és olykor a biztató számon kéréseket, pedig a dolgokat nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni.  

„Tudtam, hogy nagyok az elvárások velem szemben. Elsősorban a város fellendítését szeretném elérni, beleértve a közbiztonság javítását, a városi hivatal működését. Júliusra sikerült átszervezni a hivatalt. Tettük ezt takarékossági okokból is, de rá kellett jönni, hogy nagyon nem faraghatunk, mert annak a munka látná kárát. Az emberek elvárnák, hogy takarékoskodjunk, de azt is, hogy jól működjön minden. Nagyon örülök, hogy sok polgári és civil társulás működik városunkban, és mindegyik aktív. El is gondolkodtam rajta, hogy magam hoztam-e ezt, vagy egyszerűen kiszakadt a zsák. Fontossági sorrend nélkül: jól dolgozik a vöröskereszt, a nőszövetség, a tűzoltószervezet, a horgászok és a többiek. Külön említést érdemel a Radosicky Györgyi vezette Csemadok, amely nagyon sok rendezvényen vesz részt, megszervezték a Zenés nyári estéket, az Ógyallai kulturális napokon belül a Ki mit tud?-ot, főszervezői az augusztusi Szent István-napi ünnepségnek, és még sorolhatnánk. Idén év elején alakult egy új ifjúsági polgári társulás. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a fiatalok jól érezzék itthon magukat – mondja a polgármester asszony. – Mindenben támogatjuk őket, legyen szó kultúráról, angoltáborról vagy akár kutyamenhelyről.” Nagyon sok éve működik a Csemadok énekkara, az Őszirózsa, a város büszkesége pedig a Bellő gyermek- és ifjúsági néptáncegyüttes, amely már több nemzetközi sikert is elért.

 

Cégekre várnak

Az önkormányzat a dél-komáromival együtt tavaly közel kétmillió eurós pályázati támogatást nyert. Ógyalla a rá eső részt, közel 570 ezer eurót, az ipari park infrastruktúrájának kiépítésére használta fel; így a városban megvan a lehetőség újabb cégek fogadására. Működési területet egyébként nem bérbe, hanem eladásra kínálnak, hogy a beruházó biztonságban érezhesse a vállalkozását. Ógyalla ebben a tekintetben is megfelelő hely, hiszen a komárom–nyitrai főút mentén fekszik, ami a közlekedés szempontjából vonzó lehet. A városban több cég is üzemel, de égetően szükség volna újakra, mert bár a munkanélküliségi arány nagyjából megfelel az országos átlagnak, a fiatalok helyben tartására semmi sem alkalmasabb a helyi munkalehetőségnél. Keresztül-kasul bejárva a hosszan elterülő várost, bizony nagyon sok kapun, ház homlokzatán ott látjuk az „Eladó” táblát, ami meglehetősen nagy fluktuációról árulkodik.

Kár, hogy szünidőben jártunk Ógyallán. Pedig a Feszty Árpád nevét viselő magyar tanítási nyelvű alapiskola megért volna egy misét. Élénk élet zajlik benne, erről bárki meggyőződhet az intézmény Facebook-oldalán, ahol egymást érik a rendezvények (Meseládikó, családi nap, Feszty suli-tv stb.). Egyébként az iskolai létszámok nagyjából a nemzetiségi összetétel arányát tükrözik: a magyar iskolának 242, a szlováknak 359 tanulója van. A népszámlálási adatok szerint a magyarok és szlovákok aránya 42 : 58%, bár a statisztikák sosem tükrözik pontosan a valódi helyzetet. Ezt az is jelzi, hogy hivatalosan kevesebb mint kétszázan vallották magukat romának, bár a valóságban ma már több mint három vagy négyszer annyian élnek Ógyallán. Az említett 42 százalék viszont erős gerincét alkotja a városnak. A másik két iskola, a mezőgazdasági és az építészeti szakközépiskola magyar és szlovák nyelvű. Végül említést érdemel a művészeti alapiskola is, amely kiválóan működik.

 

Gondok, tervek

Basternák Ildikó kérdésünkre elmondja, hogy a közrend átformálásán kívül leginkább az egészségügyi központ romló állaga nyomasztja. Léteznek ugyan magánrendelők is, de a városi központot hamarosan rendbe kell tenni. Jelenleg a szennyvízhálózat építését fejezik be, és folyamatban van a vízvezeték kiépítése. Utóbbira eddig még kevés támogatást kaptak. A város szeme fénye, a csillagvizsgáló jogalanyisága fölül elmúlt a veszély, sőt idén digitális planetáriummal bővült a kínálata. „Az új igazgatóval nagyon jó az együttműködésünk, vannak közös terveink is. Van egy régi épületünk, abban szeretnénk Konkoly-Thege-múzeumot kialakítani, de mivel műemlék jellegű, megfelelő támogatásra lenne szükségünk a szakszerű átalakításhoz. Mindenhez igyekszünk megtalálni a lehetséges forrásokat.”

A közeljövőre vonatkozó tervekről a polgármester asszony elárulja: négy év múlva szeretné elmondani, hogy helyreállt a rend, az emberek elégedettek, és nyugalomban élnek. Tovább kívánja formálni a városi hivatal működését, benépesíteni az ipari parkot. Szívügyének tekinti az Ordódy parkot is, amelynek jó lenne visszaadni régi rangját. Erre vonatkozó pályázatuk már kétszer volt sikertelen, de nem adják fel. Be akarják fejezni a jégpályát is, amely mostanra újból teniszpályaként üzemel. Ennél nagyobb beruházás lesz majd a Konkoly-Thege tér felújítása, a tervek már készen állnak rá. A művelődési ház rekonstrukciójára is készül a terv. Ablakokat szándékoznak cserélni az alapiskolákban, a szabadidőközpontban, a futballpálya öltözőépületén. S mert a futballt Ógyallán is kedvelik, új edzőt szereztek; remélik, hogy a négy év végén újra büszkék lehetnek a város csapatára.

Ógyalla eddig is szép városka volt, ahol pezsgő kulturális élet folyik, de az új, agilis polgármester asszonyt hallgatva úgy tűnik, hogy új lendületet kap az itteni élet.

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?