<p>„Csupa E betűs étel, fokozott íz, nagy divat lett az ásványvíz” – énekli az Animal Cannibals a kétezres évek elejéről. Az igazság viszont az, hogy az ásványvíz az elmúlt száz év során folyamatosan divat volt, akár egyszerű szódavíz, akár szén-dioxiddal dúsított szikvíz formájában.</p>
Erről tanúskodnak a századfordulós újságok, amelyek tele voltak ásványvízreklámokkal. A helyzet annyiban változott, hogy a szódakészítés technikája egyszerűbbé vált. Kezdetben még a helyi szódások látták el a lakosságot, szódakészítő és -töltő gépükkel megtöltötték az üvegeket, majd lovas kocsival vagy más eszközzel széthordták a megrendelőknek. Mások elballagtak vagy elbicikliztek a szódáshoz, és becserélték vagy megtöltették az üvegeiket. A szocializmus derekán a fémpatronos (kölcsönszóval mondva bombicskás) rendszer lehetővé tette, hogy a fogyasztó saját otthonában is legyárthassa a buborékos italt. Ezt váltotta fel az ezredfordulón a pillepalackos ásványvíz divatja, jól megtámogatva azokkal az egészségügyi tanácsokkal, melyek szerint ennyi meg amannyi vizet meg kell innunk egy nap alatt. Itt lett vége a szódavíz egyeduralmának, és jöttek a kevésbé szénsavas, az enyhén szénsavas, valamint a „mentes” ásványvizek, szoptatós anyukáknak, újszülötteknek, kalciumhiányosoknak és így tovább. Aki flakonos ásványvizet fogyaszt, törődik az egészségével – ez a kép rögzült bennünk az elmúlt tizenöt év során. Aztán néhány éve jöttek az otthoni kis asztali szódakészítő gépek, amelyekbe a töltőpatront kell újravásárolni, meg az üveget, ami egy idő után tönkremegy. Szóval kínálat jócskán van, mégis terjedni kezd ismét a hagyományos, szifonos szóda. Talán azért, mert egyeseknek fontos, hogy saját maguk spricceljék a poharukba. Magyar nyelvterületen, ahol a fröccsfogyasztás ilyenkor nyáron eléri a tetőfokát, különösen fájó pontja lehet a munkanapnak vagy épp a vakációnak, ha nem sikerül megfelelő erősségű szódát keverni a fehérborhoz. Mindenesetre a modern szódásszifonok már műanyagból készülnek, a vastag falú üvegek szállítása nehézkes – ilyeneket leginkább vendéglők rendelnek, a kiszállítás ugyanis járművel történik, az asztalon pedig jobban mutat, mint a műanyag. De aki ragaszkodik a régi, színes falú, esetleg valamelyik kisiparos márkajelzésével ellátott üveghez, az elhasználódott ónbetétes szifonfej helyett beszerezhet egy szép krómozott újat.
A lényeg tehát a spriccelés (amit a pillepalack nem tud, csak a szifon), hogy történik az asztalunkon valami frissítő, pezsdítő. Csak el ne fogyjon, mert találgathatjuk, ki megy el újért!
Nincs gyógyhatása, de mégis
Munka közben meglátogattuk Baranyovics Boriszt, aki a pozsonyi régi vásárcsarnokban készíti és tölti a szódát. „Ki kell vinnem az üvegeketˮ – próbált lerázni, de nem hagytuk magunkat.
Miért vásárolják tőled a szódát?
Mert nagyon jó.
De hiszen egyszerűbb megvenni a bolti ásványvizet.
Azzal több probléma is van. Egyrészt szemét keletkezik, kidobódik a PET palack, itt viszont megveszed az üvegedet, amit én újratöltök. Másrészt az ásványvízben nincs annyi szénsav, tehát nem olyan erős, ez pedig a fröccsnél már probléma. Arról nem is beszélve, hogy ki tudja meddig és milyen körülmények között áll a raktárakban, és ki tudja mit szív magába a vékony falú PET flakonból. Tehát nem friss.
A vendéglők miért rendelik?
Mert csinos. Fémfej, több évtizedes üvegek, a vendég pedig saját maga spriccelheti a szódát a poharába.
Miért kell a népnek a szóda?
Mert frissít. Van itt egy rákos cigányember, ő az egyik vásárlóm. A kemoterápia után mindig ide jön, azt mondja, ki van száradva, a szóda pedig felfrissíti őt, nem úgy, mint az ásványvíz. Nemhiába árulták régen a gyógyszertárban a szódát. Nincs kifejezetten gyógyhatása, de a tapasztalat azt mutatja, hogy mégis.
Az üvegeket régen lovakkal hordták ki, te viszont biciklis targoncával jársz. Hogy mondják azt korszerű kifejezéssel, hogy veri, mint szódás a lovát?
Inzultálja, mint szikvíz-termékmenedzser a paripáját.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.