A színész apa: Olasz István

<p>Galántán született, de a színművészeti elvégzése után a komáromi társulathoz szerződött Olasz István. Azóta is itt él. A próbák és az előadások után közgazdász felesége, Andrea s két gyermekük, Lili és Dani várja haza.</p>

Nem minden színházba járó tudja, hogy Olasz István azonos DJ Dilemmával, persze, az általa kevert zenékre tomboló partiarcok mindegyike sincs tisztában azzal, hogy a rezidens DJ a buli előtt fél órával még másnak kölcsönözte arcát a világot jelentő deszkákon. A színész és a lemezlovas esti, éjszakai ember. Hogy fér össze az éjszakázás és a rendszertelen, próbafüggő életmód a családdal? Erről és sok minden másról is beszélgettünk.

 

Hol kerültél kapcsolatba a színjátszással, még Galántán?

Kisváros lévén, olyan eget rengetően sok esemény ott nem volt, de aki akart, tudott magának elfoglaltságot találni. Én amolyan jól nevelt gyerek voltam, a kulturális és a társadalmi eseményekbe többségében bekapcsolódtam, egyébként meg egy szűk baráti körrel jártam össze. Színjátszó körrel meg Dunaszerdahelyen a Fókusszal kezdtem, mert Galántán akkor még nem volt. Innen negyedikben maradtam ki, az érettségi miatt, addigra azonban nálunk is alakult egy csoport, Pomichal Mária vezetésével, így oda kezdtem járni.

Volt valamilyen meghatározó színházi élményed? Vagy minek a hatására döntöttél úgy, hogy színész leszel?

Nem tudok megnevezni egy meghatározó momentumot, mint sokan mások. Nincs olyan mérföldkövem, hogy láttam ezt vagy azt játszani, és akkor eldöntöttem: én is színész leszek. Bennem ez inkább folyamatként játszódott le. Szerettem volna magam másként is kifejezni, mint ahogy – introvertált, visszahúzódó gyerekként – megismert a környezetem. Szerettem látni az emberek arcán a meglepetést, amikor színpadi énjeim valamelyikével szembesültek, hogy: jé, ő ilyen is tud lenni? A főiskola előtt egyébként nem sokat jártam színházba. Szóval a folyamatban inkább a belső indíttatás volt a meghatározó.

A felvételid viszont elsőre sikerült.

Ezen én is meglepődtem. Tudtam, hogy nem vesznek fel sok jelentkezőt, tudtam, hogy lesznek ott stúdiósok a komáromi színházból is. Aztán kiderült, a felvételin épp olyan embereket keresnek, akik színházi értelemben tiszták, nincsenek még annyira »nevelve«, nem állnak különböző hatások alatt. Martin Huba és Emília Vášáryová osztályába kerültem, meghatározó élmény volt velük dolgozni.

Majd rögtön Komáromba jöttél, és azóta is itt vagy. Soha nem gondolkodtál váltáson?

Ez a tizenkettedik évadom a Jókai Színházban. Az ember színészként is keresi az utakat. Én jobban vonzódom az alternatívabb formák, radikálisabb megnyilvánulások, bátrabb módszerek felé. Erre egy kisebbségi színházban nincs annyira mód. És ha még olykor csinálunk is egy előadást, mint például ebben az évadban a Csirkefej, amely merészebb nyelvet használ, akkor arra a mi közönségünk nem nagyon jön el, esetleg még rosszallóan is vélekednek róla. Szerettem volna olyan színházban dolgozni, ahol több ilyen darabot lehet játszani. Így ezt igyekszem máshol pótolni. Most például a budapesti Táp Színházban játszom, mely állandó hely nélküli alternatív színház. A színházon kívüli tevékenységemből kiemelném még az Ahogy esik, úgy puffan improvizációs esteket, amelyeknek szervezője és közreműködője vagyok, Molnár Csaba és Prikler Mátyás filmjeiben játszom, és egy pici szerepet kaptam Hajdú Szabolcs utóbbi filmjében, a Délibábban. Folyamatosan keresem tehát az egyéb színészi megnyilvánulási lehetőségeket amellett, hogy nagyon szeretek ebben a társulatban.

A lemezlovasi tevékenységed is ilyen kitörési pontként értelmezhető?

A különböző, elsősorban elektronikus zenéket 15-16 éves koromtól gyűjtöm, innen indult. Sok buliba jártam, és tudtam, micsoda varázs lemezeket pörgetni. Ez is, ahogy színésszé válásom is, hosszabb folyamat eredménye. Az ember kipróbálja a hangzásokat, s ez arra sarkallja, hogy egyre jobb technikát vásároljon, és persze még több zenét. De nem játszom slágerzenét, nem kezdtem el diszkózni, nem a kommerszebb bulik felé mozdultam el. Sokan nem tudják, hogy az új zenei kiadványok nagy hányadát a CD-k és digitális formátumok mellett máig megjelentetik bakelitlemezen is, és ezeknek nagy gyűjtője vagyok. Jól megférnek a lemeztáskámban a funk, nu jazz, house és a drum and bass stílusok.

A feleségeddel már színészként ismerkedtél meg?

Már színész voltam, igen. Látott is színházban. De ezt most nem úgy kell elképzelni, hogy ő csodált volna engem, vagy rajongóm lett volna. Egy szórakozóhelyen mutattak be egymásnak, beszélgetni kezdtünk, csak később mondta, hogy látott már színpadon. Ő közgazdász, nem szakmabeli, és ezt egyáltalán nem bánom.

Pedig a színészet mint életforma atipikus. Akkor dolgozol, amikor mások már otthon vannak a családdal, hétvégi munkavégzéssel is jár, aztán ott vannak a tájelőadások, amikor utazni kell…

Az ő számára is kiderült az évek során, hogy az én életformám más, változékony. Családi szempontból ennek egyébként olykor lehet előnye is, ha az ember éppen nem játszik, vagy olyan jelenetet próbálnak, ahol nincs szerepe, akkor többet lehet otthon. Hátránya viszont, hogy hosszabb távon nehéz tervezni. Valahogy azért összecsiszolódtunk.

Kívülállóként én azt is mondanám, hogy a színház nem kimondottan családbarát munkahely. Belülről ez az állítás megállja a helyét?

Nem kimondottan az. Ezt látom a kollégákon is, akiknek esetleg már nagyobb gyerekeik vannak, hogy nekünk ezeket a helyzeteket mindig meg kell oldanunk valahogy. Persze, ha valami halaszthatatlan jön közbe, azt meg lehet beszélni a rendezővel. Ha a próbákon valami nem úgy alakul, ahogy tervezve volt, az a másnapi próbát is befolyásolja, s akkor előfordulhat, hogy változtatni kell a családi programon. Aztán még ott vannak a kiutazások és a turnék, amikor akár több napra is elmegy az ember. Ilyen szempontból nem családbarát.

Első gyermeketek, Lili mit változtatott az összecsiszolódóban levő házasságon?

Lilit már nagyon vártuk. Házasságunk olyan szakaszában érkezett, amikor úgy gondoltuk, elég időt töltöttünk kettesben, és már szerettünk volna egy következő szintre lépni. Így az életünket nem forgatta fel gyökerestül, de nyilván több energiát igényelt az új helyzet. Sűrűbb, intenzívebb lett az életünk.

Új szerepedben mik lettek a te feladataid?

A ruhavásárláson kívül mindent csinálok. Ezt a területet viszont nem látom át, így meghagyom a feleségemnek. De ha a ruha megvan, akkor már fel tudom öltöztetni a gyereket. A mosás, vasalás is megy. És, bár a feleségem a közgazdász, a csekkeket én szoktam befizetni.

A gyerekeid láttak már színházban?

Lili már igen. A feleségem egy Rumcájsz-próbára hozta be. A grófot játszottam, és Manka éppen megvert. Ott, akkor megijedt a hangoskodástól és a dulakodástól. De aztán közönséggel megnézte a teljes darabot is, az tetszett neki. Szeret színházba járni, azóta látta A három kismalacot és a Süsüt is, ezekben viszont nem játszom.

Otthon aztán előkerült, hogy miért verte meg apát a néni?

Beszéltünk róla, persze, de mire hazaértem, Lilit már nem foglalkoztatta annyira.

Egyébként mennyire hordod haza a munkádat?

Szoktam otthon szöveget tanulni, ilyenkor van, hogy bejön Lili a szobába, és hallgatja, nézi, de inkább a játékok, éneklések, családi szórakozás során jön jól a színészmesterség.

Eddig csak Liliről esett szó. Dani milyen gyerek?

Eddig Lilihez képest nyugodtabbnak tűnt, de egyre elevenebb. Még csak most lesz egyéves, majd meglátjuk, milyen irányba fejlődik. Lili meg most van abban a korszakában, hogy szereti produkálni magát: próbálgatja, mivel tud figyelmet kiváltani.

Ahol legalább két gyerek van, ott örök probléma a testvérféltékenység. Ti hogyan készültetek Dani érkezésére?

Bájos folyamat volt, ahogy Lili fokozatosan tudatosította, hogy Dani ott van a pocakban. Beszélt hozzá, puszit adott Andi hasára, simogatta. A mai napig nagyon szereti. És nem mondhatnám, hogy különösebben féltékeny rá, csak akkor, amikor a komfortzónáját sérti.

Amikor az utcán sétálsz a gyerekekkel, meg szoktak állítani a nézők?

Ez nem nagyon jellemző, nem egy sorozatsztár vagyok. Van, hogy a boltban megismernek, vagy odaköszönnek az utcán, és elmondják, hogy tetszett vagy éppen nem tetszett az előadás. Ezek helyes pillanatok.

Beszélgetésünk idején A dzsungel könyvének próbái zajlanak. Apaként más gyerekdarabban játszani, mint előtte volt?

Nem kimondottan gyerekdarab lesz, hiszen nagyban szól a másságról, az elfogadásról és a toleranciáról, ami a felnőttek számára is fogyaszthatóvá teszi. De egyébként egy jóféle meseelőadásban, amely jól van megírva és rendezve, ugyanúgy élmény részt venni, mint egy színvonalas felnőttelőadásban.

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?