Állunk rendelkezésére!

Egyszer volt...

Rozsnyón egy tejüzem, amely számtalan embernek biztosított megélhetést. Sok-sok év elteltével, mint minden más jó, ez is megszűnt, bezárták. Hogy miért, most nem firtatom. Az ott dolgozók a szélrózsa minden irányába szétszóródtak, más munka után néztek. Teltek az évek, egyszer csak Rusznyák Katika és családja, valamint Kórinthus Éva gondoltak egyet, és találkozót szerveztek a tejüzem alkalmazottainak.

El kell, hogy mondjam, Katika nagy lelkesedéssel, hozzáértéssel, szabad idejét föláldozva készült az eseményre, pedig ő nem is dolgozott a tejüzemben, csak a családtagjai. 2015. május 30-án Hosszúréten a délutáni órákban közel negyvenen jöttünk össze volt kollégák. Lőrincz Éva humoros köszöntője után, koccintottunk a viszontlátás örömére, és elfogyasztottuk a házigazda készítette finom gulyáslevest. Szeretetben felidéztük a sok-sok jó és rossz emléket. Csipkelődve egymást ugrattuk, amikor előkerültek a régi kopott fényképek. Megtudtuk, kiből mi lett, hová, meddig jutott. Volt, ki semmit nem változott, a múló évek vidám, pajkos kedvét sem koptatták meg.

Gyászunk is van, a szívünk elszorult, mikor elhunyt munkatársainkról emlékeztünk meg. Addig, míg a csoportképhez beálltunk, Katika magára kapta a tejüzem hagyományos munkaruháját: fehér póló, nadrág, gumikötény, gumicsizma, fejkendő. Szétröhögtük magunkat! „Úr Isten, mi ezt hordtuk éveken keresztül!ˮ Finom nedű mellett estig beszélgettünk, szórakoztunk. Nagyon szép és felejthetetlen nap volt. Háromszoros köszönet érte Katikának! Búcsúzáskor megegyeztünk, hogy jövőre ugyanekkor, ugyanitt találkozunk.

Tisza Judit, Dernő

Ballag már a vén diák, de meddig…

Mivel 47 éve hagytuk el az udvardi alapiskola padjait, és csak kétszer rendeztünk osztálytalálkozót, az osztálytársak arra kértek, ne csak kerek évfordulókon találkozzunk, hanem gyakrabban, míg lehet, merthogy a két osztályból már 14-en eltávoztak az élők sorából, velük együtt osztályfőnöknőnk, Bulla tanító néni is. Így jött az ötlet, hogy május 16-án rendeztünk osztálytalálkozót az udvardi Brosi vendéglőben. Sajnos többen is távol maradtak különböző okokból, de így is szép számban egybegyűltünk, szeretettel emlékeztünk az együtt eltöltött évekre, a színdarabokra, melyeket játszottunk, és a sok csínytevésre, amit a fiúk őszülő fejjel most vallottak be osztálytársaiknak. Szívesen hallgattuk egymás beszámolóját életünk alakulásáról. A temetőben koszorút helyeztünk el elhunyt osztálytársaink neveivel, és gyertyát gyújtottunk emlékükre.

Az eltelt 47 év után is közösség maradtunk, nemcsak falubelieknek, hanem továbbra is egy csapatnak érezzük magunkat. Hosszú évek óta őrzött osztálytablókról visszatekint ránk ifjúságunk boldog képe, és drága jó tanítóink szelíd tekintete. Ballag még a vén diák, de meddig? Vagyunk a mában, de nem tudjuk, mi vár ránk holnap. A hit, remény és szeretet vezéreljen bennünket, hogy még újból találkozhassunk, tudjuk egymást üdvözölni, és örülni úgy, ahogy ezen a találkozón.

Kovácsné Balogh Erzsi, Udvard

„A fiatalok reményeikből, az öregek emlékeikből élnek”

Szívünk még csordultig tele volt hálával és szeretettel a nyitrai magyar pedagógusképzés 55. évfordulója alkalmából rendezett felemelő ünnepség szervezői iránt, amikor Nagymegyeren újabb találkozón emlékeztünk fiatalságunkra, diákéveinkre és az égi hazából minket figyelő osztálytársainkra. 55 évvel ezelőtt mi voltunk a Nagymegyeri Magyar Tannyelvű Gimnázium első érettségiző diákjai. Mi voltunk azok, akik megalapoztuk az új intézmény diákhagyományait, a szalagavatót, ballagást, érettségi találkozókat. Büszkék vagyunk arra, hogy a mi korosztályunkból kerültek ki a II. világháború utáni első értelmiségiek, és az újraindított magyar iskolák pedagógusai. Sokan közülünk megalapozói és irányítói voltak a magyar közösségeknek, többek között a Csemadoknak is. Csak a nagymegyeri érettségizők közül 29-en tanultunk a Nyitrai Pedagógiai Intézetben, ahol szintén elsőként 1963-ban és 1964-ben tanítói és tanári oklevelet szereztünk. A magyar nemzetiségű gyermekek színvonalas oktatásában végzett munkánk, töretlen hitünk és tenni akarásunk előtt – írták ők – tisztelgett a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara azzal, hogy Aranydiplomát adományozott egykori végzőseinek az ünnepi ülésen. Ezzel a nemes gesztussal közel 200 boldog, csillogó szemű nyugdíjas pedagógus napját tették felejthetetlen ünneppé, amiért hála és köszönet Komzsik Attila dékán úrnak, valamint az egyetem tanárainak, diákjainak.

Úgyszintén köszönet Paxián Ilonkának, a Raffay házaspárnak és Kórosi Erzsébetnek, hogy megszervezték a remekül sikerült 55. érettségi találkozónkat, ahol megilletődve kutattuk egymás arcán a hajdan volt diáktársak vonásait, emlékeztünk tanárainkra, a diákcsínyekre, kirándulásokra. Felidéztük életutunk jelentős állomásait, az örömöket és veszteségeket, új erőt merítve általuk és a barátainkból áradó szeretetből. Megfogadtuk, hogy amíg a Jóisten éltet, minden év májusának utolsó péntekje közös ünnepnapunk lesz a jövőben.

Kosárné Bartalos Éva

Nyugdíjasok

Poros egyhangúságba fulladt, igénytelen falusi életforma – a legtöbb ember képzeletében így jelennek meg a vidék mindennapjai. Pedig ez még köszönőviszonyban sincs a valósággal. Legtöbben az elutasításáig sem jutnak, egyszerűen kihasználatlanul hagyják a kulturális rendezvények, a jó szomszédság és egyéb faluközösség nyújtotta előnyöket. Mindenesetre vannak biztató jelek is, javul az értékrend, mind a fiatalság, mind az idősebb korosztály körében.

Kirándulni vitte tagjait a jányoki a nyugdíjasok klubja. Falunk határának festői szegletébe indultak, az angolparkszerűen hangulatos, öreg akácokkal, galagonyabokrokkal tarkított rétre, ahol az egykori legelő szelíden lejt a csendesen folydogáló Kis-Duna partjára, Frank-füzes és Zátony között. Alig kilométernyi a távolság a Délőig, de akinek az évek súlyától már a közel is messze van, segítségre szorulhat. A szervezők kérésére vadásztársaságunk rendelkezésükre bocsátotta a terepjáró tehergépkocsit, velük tartottunk a kirándulásra. Szórakoztunk a rendezvényen, mert volt felolvasás és versmondás, dalárda és otthoni finomságok, sültek, édességek. Akinek ízlett, borral, üdítővel öblíthette le a kóstolót. Jólesett látni a kellemes időtöltésbe feledkező nyugdíjasokat, pedig néhányan a nyolcadik évtizedük súlyával dacolva adtak színvonalat az összejövetelnek. Szép volt, jó volt, jusson sok hasonló találkozás falunk pihenésre érdemesült lakosainak! Néhány óra múlva hazaindult a dalolgató, jókedvű társaság. Alig páran a tehergépkocsin, a többség óvatosan tartva a lépést, gyalog vagy kerékpáron. Voltak tán harmincan is. Helybeliek, akik megszaladó éveik dacára is értékelték falunk határában a természet nyújtotta felüdülést, csendet és tisztaságot. Nyilván ezek tudatában a rendezvény után még csak egy elhullajtott papír zsebkendő sem éktelenítette az összejövetel helyszínét. Példát vehetnek róluk a Duna-partunkat gátlástalanul szemetelő kirándulók, magukat természetimádóknak valló különcök.

Falunkban is megszervezik minden évben az önkéntes szemétszedők kivonulását. Az említett helyszínen is bőven hevert az összejövetel előtt a ki tudja kik által odahagyott hulladék. Valószínűleg nyugdíjasok is dolgoztak az eltakarításon, mert vannak még önkéntes rendszeretők, akiket nem kedvetlenít el mások után takarítani, szeméthegyeik előtt hajlongani. Ha pedig egyszer mégis megunják a jótékonykodást, és az valószínűleg hamarabb bekövetkezik, mint a rendetlenkedők megtérése, akkor lesz rend valójában, ki-ki szedheti, amit elpotyogatott.

Gazdag József, Jányok

Tavaszi nagytakarítás

A Szebb Tardoskeddért jelmondattal már ötödik alkalommal került sor a Föld napján nagyszabású takarító-szépítő akcióra a községben. Az önkormányzat felhívására több mint 350 önkéntes jelent meg a meghirdetett helyen – olyanok, akik számára nem közömbös a község rendje, tisztasága. A segítőkész polgárokat reggel Tóth Marián polgármester üdvözölte, majd elosztotta az egyes csoportokra váró feladatokat. Szorgos kezek takarították, szépítették a köztereket, intézmények környékét, parkokat. Söpörtek, szedték a szemetet, festették a kerítéseket, óvodai mászókákat, gereblyéztek, ültettek. A virágokat Pál Vince virágkertész adományozta, és ő maga ültette ki a piros és fehér muskátlikat a Szent István-szobor előtti virágágyásokba. További virágokat a COOP-Servis vállalat dolgozói ültettek, akik a Faluház elé virágpiramist is készítettek. A templom és a Hősök szobra környékén a nyugdíjasok dolgoztak. Tóth Kamill kertépítő mérnök rózsafákat és díszfákat ajánlott fel, ezeket a vasutasok ültették ki a vasutasparkba. A vadászok Tóth Attila vezetésével juharfákat és hársfákat ültettek. Egy csoport az illegális szemétlerakatokat likvidálta, mert sajnos vannak szemetelő polgáraink is. A Csábi-tó környékét az arra lakó felnőttek és gyerekek tették rendbe. Az iskolák környékét a tanulók és a pedagógusok szépítették. A fáradt, de a jól elvégzett munka örömétől vidám brigádosokat a Kelly étterem látta el frissítővel. Remek volt a szervezés, jól ment a munka. Tardoskedd szebb lett. Mindenhol rend van és sok virág. Magasan a kereszteződés felett pedig ott fészkelnek a mi gólyáink. Ők is jól érzik magukat. Úgy, mint mi.

Csomó Magda, Tardoskedd

Értékeink

Értékvesztett világban élünk. Ami ezelőtt érték, erény volt, azt sokan kidobják életükből, a bűnt pedig erénnyé szelídítik, és követendő példaként állítják az emberek elé. Mindenfelől azt sulykolják belénk, ha követed az ő praktikájukat, máris elérted célodat, megvalósítottad önmagadat, és te vagy a világ legboldogabb embere. Pedig tudjuk, hogy ez mind ámítás, hazugság.

Nem is olyan régen, még közöttünk is éltek olyan bölcs öregek, kiknek példáját követhetnénk. Ilyen volt a falunkban Jani bácsi is, az asztalos, akiben zenész lélek lakott, mert sok hangszeren szépen tudott játszani. De mivel szegények voltak és nem tanulhatott, asztalosként kereste egész életében a kenyerét, de a hétvégi lakodalmakban, mulatságokon kiélhette művészi hajlamait. Nyugdíjazása után még pár évig ketten éltek feleségével, szomszédságukban pedig lányuk a családjával. Ha valamire szükségük volt, a fiatalok szívesen segédkeztek. Mikor Jani bácsi megözvegyült, feltűnt a lányának, hogy a szomszédban megnőtt a forgalom. Különféle javításokat kezdett vállalni, szerszámokba nyeleket készíteni. Mikor lányáék nemtetszésüket fejezték ki, hogy miért kell öregségére ilyen haszontalan dolgokkal foglalkoznia – hiszen nincs rászorulva –, Jani bácsi csak mosolygott bölcsen, válasz nélkül hagyta a fiatalokat, és folytatta tovább a tevékenységét. Mikor már sokadszorra kérdezték tőle: „Apu, maga tényleg rá van szorulva arra a 20 koronára?” (ennyit ért egy kapanyél), akkor jött a bölcs válasz. „Tudod lányom, az úgy van, hogy először csak eljön valaki megkérdezni, vállalom-e a munkát, közben beszélgetünk. Majd ha erre van útja, benéz, megkérdezi, nem kész-e még. Akkor már másodszor beszélgetünk. Mondom neki, hogy holnap délután gyere el, addigra elkészítem. Másnap bejön, elviszi a munkát, és már harmadszor is jót beszélgetünk. Ez már nekem nagyon megéri. Sőt, még meg is élesítem neki a kapáját, ingyen.”

Ezek azok az igazi értékek, amelyeket a moly meg nem rág, a rozsda szét nem mar.

Bugyi Mária, Nagymácséd

Nőnap és férfinap Megyeren

A nagymegyeri nyugdíjasklub mindenkit megünnepel. Még március 9-én a kultúrközpont nagytermében köszöntötte a nőket, telt házzal, 140 résztvevővel. Mint mindig, Kovács Katalin, a klub vezetője köszöntötte a megjelenteket. Volt kultúrműsor is: a szlovák ovisok tánca után a klub elnöke, Varga Frigyes a nőket dicsérő saját költeményét olvasta fel, majd a férfi kórus nőket dicsőítő dalokat adott elő. Utána Mikóczy Dénes alpolgármester köszöntötte a megjelenteket, s ürítette poharát a rendezvény sikerére, békés, boldog jövőnkre, a jó együttműködésre a város vezetésével és mindnyájunk egészségére. Minden hölgy kapott egy szál szegfűt, egy tábla csokoládét, a férfikórus tagjai pedig felszolgálták a szendvicseket a bor, ásványvíz, pogácsa mellé. A szórakozáshoz a zenét Pálffy Gábor biztosította, váltakozva játszott szlovák és magyar táncdalokat. A hölgyek az asztalokra rakták frissen készített süteményeiket, az öregfiúk pedig saját termésű boraikat. Köszönet, elismerés a szervezőknek, mindenkinek, aki hozzájárult a jól sikerült nőnapi rendezvényünkhöz.

Május 7-én pedig, már 8. alkalommal ugyancsak teltház előtt férfinapot tartottuk a Szépkorúak Klubjában. Most a hölgyek köszöntöttek bennünket terített asztalokkal. A klubvezető, Kovács Katalin humorosan, Gerhát Jozef járási pártvezető hatvanas évekbeli nőnapi köszöntését idézte, egy értelmetlen mondatot. Az illető nagydarab ember volt, nem tudta magát rendesen kifejezni sem magyarul, sem szlovákul. Az 1947/48-as évben került városunkba, mint nagyon sok szlovák, ugyanis az akkori politikai hatalom célja az volt, hogy az ide települt szlovákok, pártagok irányítsák az itteni magyarokat. Itt nősültek, csinos magyar lányokat vettek feleségül. Én ezt az idézett mondatot nem tudtam megjegyezni, de nem is akarom.

Szeretettel és tisztelettel a résztvevők és a magam nevében:

Baráth Tibor, Nagymegyer

Az igazi szivárvány

Napvörös égbolton vágtató fekete felhő, melyben szelíd lovak szállnak a széllel, s közben erejéből nevét nevetik az égi jelenségnek.

A vadonból vad mámor lett, hisz a szeretetre várva mindenki éhes lesz. Mert tudják testüket eső mossa, és a nap szárítja meg.

Szemükben ez angyali test, melyet a Földtől az Égig néztek, hát én is megnéztem a szépséget.

Fénye az erdőbe vezetett s a Paperi-tó partján állt mereven. Rám nézet és nevetett, hétfajtaképpen. Bolond-bolond lettem, mert nagyon meglepett. Számomra ez a szeretet, mely hétfajtaképpen nevettet meg.

Ezért nemcsak nézni, érezni is lehet. Érezni mennyi szeretet érinti lelked, érezni mennyien és hogyan szeretnek téged.

Takács Zoltán, Izsa