A kert örömforrás!

<p>A történelmi kert- és tájépítészet nem iskolai tananyag, az ókori függő-, középkori kolostor- és kastélykertekről, angol, francia, japán kertekről, lélegzetelállító újkori parkokról épp csak említést tesznek a történelemórákon, s kevesen vannak, akik kapásból meg tudnának nevezni párat a világhírű épített tájak közül.</p>

 

Kertek, közterek, parkok, tájak ma is épülnek, a zöld környezet hiánya a természet felé tereli a városi embereket, s a kisebb települések elfoglalt lakói számára is örömforrás a szépen rendezett, gondosan megtervezett díszkert.

Az érsekújvári Kósa Károly kert- és tájépítő több éve szerzője a Vasárnapnak, olvasóink közül már többen is igénybe vették szolgáltatásait, és tervei szerint megépíthették álmaik kertjét a család számára. Ismerjük meg őt egy kicsit közelebbről.

– Hogyan került erre a szakterületre? Gondolom, kertes házban nőtt fel…

Párkányban születtem, és az érdekes az, hogy nem is kertes házban laktunk, hanem panelben. A növényeket, fákat viszont mindig szerettem, volt alkalmam a Duna-parti erdőkben csatangolni, s a természet iránti vonzalmam abban is megmutatkozott, hogy érettségi után erdészeti egyetemre jelentkeztem Brünnbe. Az erdészet iránti érdeklődés óriási volt a fiatalok körében, s ilyen szakot nem oktattak sok helyen az országban, így helyszűke miatt nem vettek fel. Küldtek viszont egy ajánlatot, hogy ha van kedvem hozzá, jelentkezzem át Lednicébe, a kert- és tájépítészeti egyetemre. Erről a szakterületről nem sokat tudtam, de elolvastam, átlapoztam több könyvet, prospektust, megtetszett, és gondoltam, belevágok.

– Kicsit más volt, mint az erdészet; gondolom, rajzkészség is kellett hozzá.

Szerencsére mindig szerettem és tudtam is rajzolni, egyébként nem lett volna esélyem rá, hogy felvegyenek.

– Elvégezte és megszerette?

Igen. Gyönyörű szakma, ahol az ember kibontakoztathatja képzelőerejét, bizonyíthatja kreativitását, esztétikai érzékét, kertészeti és növényismeretét. Csak éppen néha az az érzésem, hogy a mi régiónk még nem érett meg egészen rá, és nem is igényli a kert- vagy tájrendezés e magasabb szintjét, s az itt élők talán ismeretek híján nem is tudják értékelni az udvarok, házkörnyékek, parkkertek vagy éppenséggel a temetők effajta hozzáértő ki- vagy átalakítását; a tetőkertek, balkonkertek divatja pedig még nem is igazán ért el hozzánk.

– Pedig úgy tűnik, az emberek egy része a zöldségeskertet díszkertté alakítja.

Ez igaz, de a kezdeti lelkesedés, amely a rendszerváltozás utáni évtizedet jellemezte, mára alábbhagyott. Akinek konkrét elképzelései vannak a háza környékéről, s terveim mögött meglátja a különböző színekben pompázó attraktív növényeket, a kertet az utakkal, térkövekkel, pihenőkkel, sziklakerttel, esetleg tóval, az meg is valósítja az álmát. De sok a félbehagyott munkám; főleg olyanok esetében, akik nem tudják olvasni a terveket. Voltak olyanok is, akik miután körvonalaztam az elképzeléseket, átadtam a javasolt növények jegyzékét, s a szaküzletben együtt kiválasztottuk a növényfajokat, e-mailben értesítettek arról, hogy köszönik, meggondolták magukat… Ami a közparkokat illeti, hiányzik az európai uniós alapok részéről a támogatás. Korábban volt úgy, hogy egyszerre 3-4 kerten, parkon is dolgoztam. Aztán egyszerre csak megritkultak a megbízatásaim.

– Álmai kertjét hogyan képzeli el?

Minden benne lenne tömören, amire a szakmám lehetőséget ad, a burkolatoktól kezdve a növényeken keresztül a kiegészítőkig és a vizes megoldásokig. Ma is panellakásban élünk a feleségemmel, de sokfelé jártam és járok, kertekkel, parkokkal, tájakkal ismerkedem. Sok olyan kertet, arborétumot láttam és csodáltam meg, amely közel áll saját álomkertem víziójához. Vannak példaképeim. Csodálom John Brookes angol tervező természetes, tájba illő angolkertjeit, aki tapasztalatait könyvek sorában írta le. Én is azt tartom, amit ő, hogy a legrosszabb fekvésű zugban is lehet csodát művelni… Másik példaképem volt tanárom, a cseh Ivar Otruba. Az ő tervezése a brünni arborétum, és Csehország-szerte rengeteg gyönyörű park, tájkert viseli a keze nyomát.

– Változik a kertdivat is?

Persze! Stílusok, alapanyagok módosulnak, új növények, nemesítések jönnek, maradnak vagy mennek, burkolóanyagok változnak. Jelenleg menő a hight-tech, amely nekem nem nagyon tetszik. A fémalapú, minimalisztikus és ultramodern megoldásokkal szemben én a természetes anyagokat és megoldásokat részesítem előnyben – sokkal jobban illenek a mi környezetünkbe.

–- Vannak olyan növények, amelyek soha nem mennek ki a divatból, és egy kertből sem hiányozhatnak?

Mindig úgy tervezem meg a kertjeimet, hogy legyen bennük 2-3 domináns, szoliter növény. A hangsúlyos elemek meghatározzák a kert arculatát. Szeretem az évelőket és a füveket is. A kert körülöleli a telket, a házat, kiegészíti, kiemeli, olyan hely, ahol a család vagy a látogató jól érzi magát.

– Kedvenc növényei?

A fák közül a tölgyeket nagyon szeretem. A futónövények közül a vadszőlőt, amely ősszel gyönyörű piros színben pompázik. A díszfák közül a díszcseresznyéket. Gyönyörűen lehet őket kombinálni örökzöldekkel vagy például a sárga virágú cserjés pimpóval. A gyöngyvesszőt az egyik legszebb cserjének tartom. A virágokat pedig igyekszem úgy kombinálni, hogy tavasztól őszig mindig legyen olyan, amely nyílik. A talajtakarók is hálásak, vannak olyan helyek a kertekben, ahol a fű meg sem nő, vagy lehetetlen a gondozása.

– Melyik alkotására a legbüszkébb?

A családi díszkertek közül szívesen járok vissza a szőgyénibe, a kedvenceim közé tartozik. Első kertjeim egyike volt. Elég nagy területen helyezkedik el, így a tulajdonossal tavacskát is el tudtunk helyezni benne. A bajcsit sem lehet kihagyni, amelynek a tulajdonosával jó pár kertet létrehoztunk. A tervezést a pontos helyrajz elkészítésével kezdem, s megvizsgálom a talajt, hogy milyen növények lennének a legmegfelelőbbek az adott helyre. Terveztem közparkokat is, Érsekújvárban pl., amikor a városi hivatalban dolgoztam. Andódon, Naszvadon, Tardoskedden, Párkányban, Vágkirályfán szintén segítettem a köztéri park kialakításában. Párkányban a temetőrendezésben is részt vettem – a temetőkert tervezése az egyik specialitásom. Megtisztelő számomra, hogy egy-két Vasárnap-olvasónak ugyancsak tervezhettem kertet. Szívesen teszem ezt a jövőben is, ha igény van rá. Meggyőződésem, hogy a szép kert rengeteg örömöt ad, és nyugalmat, békét teremt a lélekben.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?