<p>Húsvét éjszakájának egyik liturgikus imája úgy szólítja Istent, mint aki csodálatosan teremtette és még csodálatosabban megváltotta az embert. A megváltás műve s Jézus Krisztus feltámadása a halálból a keresztény vallás központi eseménye, ezért ennek évenkénti megünneplése nem véletlenül a legnagyobb egyházi ünnep. Még a teremtésnél is csodálatosabb a megváltás? Egy új lehetőség? Megújult élet?</p>
Vidékünkön húsvét ünnepe egybeesik a természet megújulásának időszakával, a tavasszal. A virágba boruló fák, a madárcsicsergés, a ragyogó nap által új fénybe öltöztetett világ is a megújulást, az élet dinamizmusát sugallja fennhangon. A kipattanó rügy, a tojás héját csőrével belülről kopogtató, majd szárnyait próbálgató kismadár, a kopár kertet színessé varázsoló virágszőnyeg az új élet lelkesedésével kívánja a világban különleges helyet betöltő embert elárasztani. Ismét nyüzsögnek a parkok a családoktól, a Duna menti töltésen egymást kerülgeti a futó, a kerékpáros, a görkorcsolyázó vagy épp a kutyáját sétáltató, a tavaszi levegőből nagyokat szippantó fiatal és idős egyaránt. A teremtett világ egyfajta megújulása a tavasz. A Teremtő nem szűnik meg újítani. S mi ennek idén is hálatelten örülhetünk.
Az emberiségnek azonban sokkal nagyobb megújulásra is szüksége volt már a világtörténelem során, a már említett megváltásra. A Szeretetet visszautasító bűnt jóvá kellett tenni, az elrontottat helyre kellett hozni. A Megváltó vállalta ezt. Minden emberért. S innentől kezdve létezik az új lehetőség: megtisztultan, megújultan továbblépni. Az új élet lelkesedésével lépkedni. Keresztényként, elutasítva a reinkarnáció elméletét, valljuk, hogy egy életünk van. Ezt az egy életet kell tehát időnként helyreállítanunk, ahelyett hogy abban bíznánk, majd valami lélekvándorlás következtében egyszer, máshol, másként más lesz, s így tétlenül vagy akár a depresszió leple alatt hagynánk, hogy ez csak úgy átfolyjon az ujjaink közt. Lelkünk a földi élet idején testünkben vándorol, s utána sem szűnik meg örökre létezni. Örök létezésének minősége azonban nagyban függ a földi élet lépéseitől. S ha arra az örökre éppen ez az egyetlen véges földi készít elő, ezt a lehetőséget kell jól felhasználnunk. Ebben az életben kell ismételten „lelki tavaszra” vágynunk, s azért tennünk. Lelkiismeret-furdalás, bűntudat, ráeszmélés egy szándékosan helytelen tettre… Kitavaszodhat? Igen! Létezik bocsánatkérés, bűnbevallás, jóvátétel!
Egyre csak feszülő szálak férjjel, feleséggel, szülővel, gyermekkel, unokával szemben, vagy olykor hosszas forrás után kirobbanó veszekedések rejthetnek magukban még legalább egy szikrányi új lehetőséget valami jobbra, a jóra? Igen, a megújulás lehetősége ott van. Csak a felfedezéséhez párbeszéd kell. A párbeszédhez pedig legalább két ember. Egy fecske nem csinál nyarat. Két embernek azonban meg kéne tudnia teremteni az új tavaszt, legalábbis a kapcsolatukban. Vagy legalább minden erejükkel megpróbálni.
Munkahelyi kötelességek tornyosuló hullámai a fej felett, megtartani képtelennek tűnő határidők, mókuskerék, idegpróba, és sorolhatnánk, mi minden tudja a mai világban sújtani az embert, hogy annak a tavaszra még gondolni sincs ideje. Ám vágya, az van utána! S ezt a vágyat nem kellene elfojtania. Mert a megállás, megfontolás, megújulás hoz magával hatékony továbblépést.
Húsvét ünneplése serkentsen bennünket arra, hogy a lelki tavaszt hozó lehetőségekkel életünk minél több területén éljünk, mert a tiszta lelkiismeret, a békésebb embertársi szálak, a lélek javát szolgáló helyes érték- és időrend valóban a megújult élet boldogságával tud megajándékozni, vagyis érdemes ezt az egy földi életet mindig a lelkesedés tavaszi színeibe öltöztetni.
Húsvét VASÁRNAPján uzsonnára volt híva egy barátnőjéhez.
Kosáryné Réz Lola: Por és hamu
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.