„Kihangosítjuk a gondolatot”

<p>Amatőr színjátszók, akik a színházi nevelés által ihletetten járják a középiskolákat. A Vekker Műhely előadásain a diákoknak lehetőségük van saját elképzeléseik szerint alakítani a helyzetet. Idén a Vekker az alapiskolásokat is célba veszi.</p>

„Amikor felveszem velük a kapcsolatot, már az elején elmondom: nem az fog történni, hogy lejátsszuk a jelenetet, majd fél órát beszélgetünk róla a gyerekekkel” – magyarázza Czuczor Nóra. „De nem is a padban ülnek a tanulók, hanem kialakítjuk a játékteret, melynek ők is részei” – teszi hozzá Rakottyay Kati. Ők ketten alkotják a Vekker Műhely gerincét. 2013 szeptemberében alakultak: drámapedagógiai módszerek, elsősorban színházi nevelés ihlette előadásokat készítenek. „Az ötlet a Tandemből jött, Hodossy Katival jutott eszünkbe, hogy legyen közös az első, színházi neveléssel kapcsolatos projektjük a Gurigongó Symposiummal” – meséli Rakottyay Kati. A csoportnak négy tagja van, Horváth Virágot és Gaál Juliannát később Kuklis Katalin és Benes Tarr Csilla váltotta fel (tavaly Domján Kristóf is közreműködött).

 

Mások szemével nézni

A színház adott volt számukra, amatőr szinten évek óta foglalkoznak színjátszással, a pozsonyi HomoDram tagjaiként korábban rendszeresen jelentkeztek saját előadással. Budapesten találkoztak a színházi nevelés műfajával, így kezdte el őket érdekelni ez a másfajta színház. „Nem csak a megmutatom van, hanem párbeszédre hívjuk a nézőket, vagyis a diákokat. Eljátszunk néhány jelenetet, közben a szerepből kiszólva kérdezünk valamit a gyerekektől, megvizsgálunk velük egy-egy helyzetet” – avat be a részletekbe Nóra. A jelenetekkel tehát próbálnak gondolatokat elindítani a fiatalok fejében. „Ők is érvelhetnek, hogy miért válassza az illető ezt vagy amazt. De ahhoz, hogy bele tudják élni magukat a helyzetbe, a színházi résznek ütősnek kell lennie, nem lehet gagyi” – figyelmeztet Rakottyay Kati. Igyekeznek olyan életképekkel és témákkal foglalkozni, amelyek megszólíthatják a középiskolásokat, jegyzi meg Kuklis Katalin. Szerinte az egyik cél, hogy a diákok megtanuljanak a tanáruk, a szüleik vagy épp egy másik fiatal szemével nézni. A Külön című előadás a felnőtté válással foglalkozik. „A szülő-gyermek viszony mindegyik munkánkban előjön. Az orvos anyuka hozza a kitöltött felvételi jelentkezést a lányának, mert természetesnek veszi, hogy ő is orvosira megy. A lány viszont nem akar orvos lenni. Az anya azt mondja, hogy ez lesz neki a legjobb, a lány pedig befagy. Ilyenkor megáll a jelenet, és én mint anya kiszólok a nézőknek, hogy mi itt a probléma. Mi a gond az anyával, mi a gond a lánnyal? A diákok pedig megpróbálnak válaszolni” – avat be a részletekbe Kuklis Katalin.

 

Budapesti hátszéllel

Benes Tarr Csilla tavaly, a Külön című előadással kapcsolódott a Vekkerhez. Ő az egyetlen hivatásos színész a csapatban, drámaoktatással is foglalkozik. Eddig még nem tapasztalt negatív magatartást az iskolákban. „Az előadásokon a tanulók 80%-a megmozdul, és persze mindig akadnak olyanok, akik csak befelé mondják el a véleményüket. De ha ütköznek is a vélemények, a másfajtát nem tőlünk hallják, hanem a saját társaiktól” – teszi hozzá.

A jeleneteket nem klasszikus drámákból, hanem saját improvizációval készítik, a budapesti Káva Színházzal együttműködve. Ott már a 90-es évektől foglalkoznak ezzel. A Vekker Műhely tagjai nyaranta összejönnek egy tíznapos workshopra a szakemberekkel, és megírják, felépítik az előadást (amely iskolaidőben általában 2 x 45 perces foglalkozást jelent). A nyári színjátszó táborok és workshopok erős impulzust adnak a csapatnak. Most azt tervezik, hogy az alapiskolások és a felnőttek felé is nyitnak. Elsősorban az identitásmegőrzés témáját szeretnék megcélozni – ez a műsor majd a kéthetes nyári workshopon áll össze. Tevékenységüket egyébként pályázatokból finanszírozzák, a szervezés önerőből folyik. Eddig több mint 15 osztályt látogattak meg, és készülnek egy gömöri turnéra is.

-------------------------

 

Keret fotóval:

Benes Tarr Csilla

A diákok közvetlen kapcsolatba kerülnek azzal, ami a színházi előadás során egyébként tabu. Mert ott a színész nem tapintható, nem lehet vele beszélgetni. Nálunk a látottak alapján párbeszéd alakul ki köztük és köztünk. A színházi előadás ilyet nem tud nyújtani. Itt az ő gondolataik kerülnek előtérbe. Saját elképzelésük alapján tanácsot adhatnak nekünk, hogy hogyan folytassuk a helyzetet, vagy akár ők maguk is beállhatnak, és eljátszhatják. Fantasztikusan izgalmas, hogy nem csak elképzeljük, hogyan működhetne egy szituáció, hanem ki is próbáljuk, és nem mi kínálunk lehetőségeket, hanem ők adhatják, sőt egymásra is licitálhatnak. Kihangosítjuk a gondolataikat.

 

A színházi nevelés

A színházi nevelés a drámapedagógiai tevékenység egyik ága. Az ilyen programok esetében a színház mindig eszköz, azaz mindig alárendelt annak a témának, amelynek megértésében változást kívánnak elérni a társulatok. Eszközfunkciója azonban nem jelenti a művészi minőség iránti igény feladását. Az első ilyen társulat (angol rövidítéssel TIE) az angol Coventry városában létesült a 60-as években. Szlovákiai magyar vonatkozásban a közelmúltban a kassai tháliások kezdtek foglalkozni ezzel. Magyarországon és Csehországban erős bázisa van, szlovák vonalon egyelőre hiányzik.

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?