Viharos siker

 A szálak mind szorosabbak, a viszonyok egyre kuszábbak. Ki szereti jobban a másikat, hol erősebb az érzelmi kötődés, mennyi az elfogadás és mennyi a gyűlölet abban a közegben, amely körbeveszi őket? Császi Ádám filmje, a Viharsarok magasan kiemelkedett a tavalyi berlini fesztivál Panoráma szekciójából, pár nappal ezelőtt pedig két díjat is kapott a magyar filmkritikusoktól. Sütő Andrást, aki az életét építő srácot formálja meg a legfinomabb színészi eszközökkel, a világ legrangosabb fesztiváljain ünneplik.

Sütő András éveken át független színházi produkciókban játszott. Egyetemi Színpad, Stúdio K, Manna Kulturális Egyesület. Közben jött a film, Császi Ádám mai balladája, amely nemzetközi viszonylatban is magasra emelte a fiatal színészt. Berlin után Mexikóba, Szarajevóba, Zlínbe, Tajpenbe és Bolognába is meghívták már. A Hollywood Reporter szakírója pedig azzal méltatta, hogy reméli, valahol díjazni is fogják az alakítását.

„Három évvel ezelőtt szólt nekem Horváth Kristóf, aki a kopasz srácot játssza a Viharsarokban, hogy van egy rendező barátja, aki fiatal színészeket keres első nagyjátékfilmjéhez. Kristóf látásból ismert engem, elkérte a telefonszámomat. Akkoriban nekem már jó munkáim voltak, csak egzisztenciális nehézségektől szenvedtem. Az ELTE Egyetemi Színpadán a lelkialkatomnak megfelelő főszerepeket kaptam. Csak fizetést nem. Az élet viszont éppen akkor olyan helyzetbe hozott, hogy minél hamarabb talpra kellett állnom, mert elváltak a szüleim. Anyukám nem tudott otthonról, Zalamerenyéről úgy támogatni anyagilag, ahogy szeretett volna, hogy jó albérletben lakjak, és mindennap jókat egyek. Szolgálati csoportvezetőként dolgozik a zalakarosi gyógyfürdőben. Apukám kamionsofőr. Volt egy év, amikor csak ünnepnapokon, vagy amikor hazamentem, akkor ettem rendesen, egyébként nem futotta másra, csak répára és kenyérre. Életem első fizetése színpadi játékért hatezer forint volt. Akkor már meg tudtam ajándékozni magam egy kínai zacskós levessel, de csak hétvégén. Kettős érzés volt bennem, amikor Horváth Kristóf elkérte tőlem a telefonszámomat. Korábban is jártam már válogatásokra, főleg reklámokba hívtak, de a végén azt se mondták, hogy köszönjük, majd legközelebb. Főszerepre Császi Ádámnál sem gondoltam, legfeljebb kiugrási lehetőségre. De már el is felejtettem az egészet, amikor három hét múlva behívtak meghallgatásra. Feldúltan és csapzottan érkeztem, mert nem ettem. Akkor még nem tudtam, hogy ha nem étkezem normálisan, az befolyásolja a lelki működésem. A rendszertelen életmód miatt ideges voltam, és zaklatott. Ádám azt kérte tőlem, meséljem el életem legrosszabb élményét, amely a leginkább megrendített lelkileg.”

Két története is volt, mindkettőt otthonról hozta.

„Tizennyolc éves voltam, amikor elváltak a szüleim. Ez nagyon érzékenyen érintett. Négy-öt esztendősen talán könnyebben feldolgoztam volna. Húsz évig tartó házasságuk tizennyolc évében benne voltam, mint szerelemgyerek. Édesapám ma is a legjobb barátom, de hosszú ideig nem vette fel a telefont, ha hívtam, olyan erős lelkiismeret-furdalása volt irántam. Engem ez nagyon megviselt. Hatalmas igazságtalanságérzet tombolt bennem az élettel kapcsolatosan. A leginkább természetesen az fájt, hogy szétment az édesanyámmal. A másik megrázó élményem jóval korábbi. Úgy hozta az élet, hogy elég korán szembe kellett néznem az elmúlással. Abszurd helyzet volt. A nagyapám, akit nagyon szerettem, a szemem előtt halt meg. Fel-alá görkorcsolyáztam a faluban, és már szertartásszerűvé vált, hogy minden délután a nagymamám készített nekem uzsonnát. Begurultam hozzá, ő épp a kedvenc sorozatát nézte a tévében, Miklós papa feküdt az ágyon, még oda is szólt neki, hogy: »Anyjuk, adj ennek a kölöknek enni, nem látod, hogy éhes?« Vali mama azonnal felkelt, megcsinálta a kedvenc hamburgeremet, kigurultam a házból, de a kapuban megtorpantam. Észrevettem ugyanis, hogy hiányzik belőle a paradicsom. Soha nem szokott hiányozni. Mire visszagurultam a szobába, Vali mama már a nagypapám teste fölött görnyedve zokogott. Miklós papa a földön feküdt, és ömlött a feje körül a vér. Elszenderedett, álmában elveszítette az egyensúlyérzetét, leborult az ágyról, és beverte a fejét. Kilenc-tíz éves lehettem, pont az első áldozásom előtt történt. Egy világ omlott össze bennem. Hatalmas trauma ért, fel sem tudtam dolgozni. Ezt is elmeséltem Ádámnak, miközben vártam, mi lesz a feladat.”

Ez volt. Felidézni egy fájó emléket a múltból. De ez még csak az első fordulója volt a válogatásnak. Időbe telt, míg elfogadta ezt az alkotói módszert, hiszen korábban másfajta tapasztalatai voltak. Behívták, jobbról-balról lefényképezték, kezébe nyomtak egy jelenetet a forgatókönyvből, felolvasta, és köszönték szépen, már mehetett is haza. Itt pedig három hét múlva felhívták, hogy tetszett, megfelelt, várják a következő fordulóra, ahol már partnere is lesz.

„Visszamentem és meglepődtem, mert Horváth Kristóf lett a partnerem, aki egy hónappal korábban elkérte a számomat. Akkor el is indult valami, mert aztán egyre sűrűbben hívtak, de a film lényegéről semmit sem tudtam. A rendező nem akarta, hogy befolyásoljon a történet. A magyar színészek többsége ugyanis rögtön az elején elkezd kitalálni egy karaktert, egy irányt, amely aztán nem biztos, hogy egyezik azzal, amit a rendező látni akar. Ez most más helyzet volt. A válogatáson zajló improvizációnak semmi köze nem volt a filmhez. A forgatókönyvből sem kaptam semmit. Ádám arra volt kíváncsi, milyenek a színészi eszközeim, nem pedig arra, hogy milyen szépen beszélek, ami csak a felszíne a színészmesterségnek. Őt az érdekelte, hogy mennyire tudok őszintén létezni a kamera előtt, figyelni a partneremre. Nekem ez nagyon szimpatikus volt. Olyan érzékenyen nyúltak hozzám, hogy azt mondtam, tűzön-vízen át követem a rendezőt, még ha a végén nem kapok is szerepet a filmben. Szakmailag ugyanis annyit tudtam kivenni a helyzetből, amennyit beletettem, az pedig nem volt kevés. Közben fokozatosan szűkült a kör, és arra gondoltam, talán a főszereplő egyik barátja leszek. Nagyon meglepődtem, amikor az utolsó válogatáson kiderült, hogy tévedtem. Nem volt nagy csinnadratta, nyakamba borulás. Ádám egyszerűen és őszintén kimondta: »Te leszel a film főszereplője, itt a forgatókönyv.« Félévi válogatás volt mögöttem. Hebegni-habogni sem tudtam. De már kezemben volt az anyag.”

Varga Ádámmal, aki a legközelebb áll hozzá a filmben, látásból ismerték egymást. András az alternatív színházak egyik jeles színésze volt már, amikor Ádám az Új Színház stúdiósaként az első lépéseit tette a pályán. Méregették egymást. Több helyzetben is találkoztak, ám a válogatást megelőzően egyetlen szót sem váltottak.

„Ő volt az első a partnereim közül a válogatásokon, aki nyíltan és önzetlenül csak rám figyelve dolgozott velem. Mint én vele. Kialakult köztünk a kölcsönös bizalom, amely később jól jött a munkához. A rendező öntudatlanul odaterelt minket egymás ajkához. Úgy építette fel a jelenetet, hogy ennek meg kellett történnie. Megéreztük, hogy elkerülhetetlen. Minden férfiban van nő, és minden nőben ott a férfi. A magyar nyelvből, sajnos, eltűnt egy csomó kifejezés, amely utal erre. Csokonai Vitéz Mihály verseiben például sokszor szerepel, hogy szerelmes barátom.”

Hogy mikor jött el az a pillanat, amikor Sütő András szembesült a ténnyel, hogy ez a film két fiú erős érzelmi viszonyáról szól?

„Már a válogatás során felmerült bennem a kérdés, hogy itt lesz egy meleg vonal? Nem zavart a dolog. Volt egy barátom, aki bevallotta, hogy szerelmes belém. Óriási bátorságnak tartottam, hogy ezt elmondta. Nem akartam megsérteni őt, de őszinte akartam lenni hozzá. És én is bevallottam neki, hogy ne haragudjon, engem ez meglepett, én nem tudok többet adni neki, mint a puszta barátságomat. Nem sokkal utána elváltak az útjaink. Neki ez bizonyára rosszulesett, és nem tudott mit kezdeni azzal, hogy naponta lát, aztán egy ponton meg kell állnia velem szemben. Meg is szakította velem a kapcsolatot, nem akarta fájdítani a szívét. De amikor megkaptam a forgatókönyvet, és beigazolódott a megérzésem, azt mondtam: hú, de jó, ez igen! Óriási kihívás lett a szerep. Ad 1: más a kémia bennem, de akkor most beszélhetek erről, kapok egy felületet, egy formanyelvet. Örültem, mert azt éreztem: lelki visszaigazolás az életemtől, hogy valami fontos dologról beszélhetek. A szerelemről. Hazajön egy fiú Németországból, aki focizott – én nem tudok focizni! Szerelmes lesz egy fiúba – én nem vagyok meleg! Színészként izgalmasabb helyzetet nem is kívánhattam volna. A legfontosabb anyag, amelyet megkaptam. Igen, visszaadhattam volna a szerepet, de ez meg sem fordult a fejemben, hiszen ilyen ütős szerepet ritkán kap egy fiatal színész. Ez volt bennem. És az, hogy de jó, Varga Ádám lesz a partnerem. Mással nem is tudtam volna ezt eljátszani.”

A focitól is félt, de még annál is jobban az intim jelenetektől. Pedig három héttel a forgatás előtt mindent lepróbáltak, igaz, steril körülmények között, egy fehér szobában, ahol csak a rendező látta őket. Egészen más volt mindez a stáb előtt.

„Ami pedig még ennél is nehezebb volt: ötfokos kövön állni mezítláb. Ősszel forgattuk a filmet, mindenhol hideg volt. A házban is. Fázós fiú vagyok, nehezen viselem, ha fagyoskodnom kell. Az éjszakai fürdőzés volt a legszörnyűbb. Tízfokosra hűlt a víz, öt fok volt a parton. Még a vesém is átfázott.”

Szülei egymástól függetlenül, külön-külön nézték meg a filmet. Nekik is így volt jobb – mondja. Ő az édesapjával ült be a moziba.

„Mellettem ült, ment a film, amikor megcsörrent a mobilja. Ciki volt. Őt ez nem zökkentette ki. Úgy kapcsolta ki a telefont, hogy a szeme ott maradt a vásznon. Amikor vége lett a filmnek, nagyon egyszerűen fejezte ki magát. »Hát fiam, ez nem a Titanic! Nagyon büszke vagyok rád!« Nekem ez nagyon sokat jelentett. Édesanyám a nővéremmel nézte meg a filmet. Ő borzalmasan sírt a végén, hiszen tragédiába torkollik a történet. A nővéremet is nagyon szeretem. Tíz évvel idősebb nálam, édesanyám korábbi házasságában született. Édesapám is a saját gyerekeként szerette, szereti. A morális visszaigazolás édesapámnak kellett a leginkább. Ő nem nagyon hitt benne, hogy eljutok egy ilyen filmig a pályán, hogy főszerepben láthat a moziban. Édesanyám pedig szabadságharcossá vált a film után. Kérdezték tőle otthon, hogy »Ági, mit szólsz hozzá, hogy a fiad ilyen filmben játszik?« Ő erre azt felelte: »Nincs ebben semmi természetellenes!« Ilyen dolgokról nálunk senki sem beszélt a faluban. Az általános iskola ötödik osztályában hallottam először azt a szót, hogy sperma, és a gimnázium első osztályáig nem is értettem, mi az. Nyolcvankilencben születtem, vidéken nevelkedtem.”

Magáról is megtudott egyet s mást a film kapcsán.

„A Viharsarok megerősített abban, hogy nem baj, ha érzékenyebb vagyok az átlagnál. Tudom, hogy kilógok a sorból. Van bennem egyfajta gyerekes érzékenység, amelyet be tudok építeni a szerepeimbe. Volt év, amikor öt-hat színházi bemutatóm volt. Túlhajszoltam magam. Összeestem fényes nappal az utcán, a mentő szedett össze. Azóta kevesebbet vállalok. Berlin után nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam. Az a három nap három évre töltött fel. Szarajevóban Gael García Bernal gratulált a film után. Odajött, megölelt, és azt mondta: »Csak az a baj, hogy kicsit hasonlítasz rám.« Ezek megfizethetetlen élmények. Álmomban sem mertem volna arra gondolni, hogy idáig jutok.”