Ifjú Szivek: új műsorok, új kihívások

A szakmabeliek ismerik, de a közönség is emlékszik a Varsányi-zenekarra, amely 1994-ig volt a Szőttes zenekara. Két évtized után tértél vissza a néptánchoz, igaz, most más minőségben. Milyen érzéssel, elvárásokkal?

A Hégli Dusan, a Szivek mostani művészeti vezetője rendezte Bál volt az utolsó műsorunk a Szőttesben. Természetesen nagyon jó érzéssel tértem vissza. Az az igazság, hogy nem volt ez számomra teljesen új dolog, hiszen az ezredforduló tájékán volt egy kétéves időszak, amikor Ildivel, a párommal az Ifjú Szivek akkor induló zenekarát segítettük szakértőként. Dusannal egyébként is folyamatosan kapcsolatban voltunk.

Augusztusban rejtélyes matricák jelentek meg Dél-Szlovákiában »Felvidéki Kakukktojás, A nagy lufipukkasztás« felirattal. Hetekig találgatták, miről lehet szó, míg kiderült, hogy az Ifjú Szivek hívta fel ilyen ügyes marketingfogással a figyelmet új műsorára. Miért volt szükség a különös reklámra?

Azért, mert a közeg, amelyben élünk, jelentősen megváltozott. Igaz, hogy kultúráról beszélünk, és a hagyományainkat jelenítjük meg, de az utóbbi években, évtizedben nagyon megváltoztak az információközlés eszközei. Minden közeget, reklám- és marketingfogást latba kell vetni, hogy felkeltsük az érdeklődést. Konkrétan: legújabb előadásunk, a Felvidéki Kakukktojás kapcsán örömmel konstatáltam, hogy sikeres volt a reklámkampány. Mikorra a műsor elkészült, és szervezőink elkezdték az értékesítését, azt tapasztalták, hogy sokkal könnyebb dolguk van a szervezéssel. Az őszi turnén az előadás matinéváltozatát mutatjuk be gyerekeknek, fiataloknak, és a megszólított iskolaigazgatók nagy része már hallott a dologról.

A figyelemfelkeltés tehát sikerült. Az iskolákat említve, mit jelent ez a gyakorlatban?

Annyit, hogy az előadás interaktív változata hétköznap délelőttönként kerül színpadra. A nagyobb iskolák esetében egyszerűbb a dolog, a kisebbeknek úgy szervezik meg, hogy több iskola diákjai jönnek el egy központi művelődési házba az előadásra.

Ki jegyzi a műsort?

Rendezője és koreográfusa Hégli Dusan. A produkció a Kárpát-medence tánchagyományaiból merít, miközben a koreográfiákban kakukktojásként más műfaji formákat is elhelyezett az alkotó. Gyakorlatilag ez az alapgondolata.

Az iskolákat könnyebb elérni. Mi a helyzet a felnőttközönséggel?

A felnőttekkel kissé bonyolultabb a helyzet. Az igény változatlanul megvan a néptánc, a kultúra iránt, inkább az anyagi háttér megteremtése okoz nehézséget. Egy-egy előadás, különösen, ha utazással párosul, jelentős anyagi teherrel jár, amelyet nem könnyű a fogadó félnek viselnie. Ezen a téren azt tervezzük, hogy különféle pályázatokon elnyert összegekkel próbáljuk kipótolni a költségek egy részét. A közönséget illetően nincs probléma, a huszonegyedik századi felgyorsult életvitel mellett azonban sok kihívással kell megküzdenünk. Kissé megkoptak azok az értékek, melyek még nem olyan régen sokkal nagyobb hangsúllyal voltak jelen az emberek életében, de úgy érzem, ezzel nincs alapvető gond, inkább az anyagiak okoznak nehézséget. Ez természetesen vidékenként is változó.

Hogy álltok utánpótlás tekintetében?

Az év első fele, míg megbízott igazgatók vezették az együttest, bizonytalanságban telt. Így a táncosok is megfogyatkoztak. Ez nyáron gyökeresen megváltozott: hét új táncos érkezett, tehát a létszám számszerűen optimális lett. Ez hét pár táncost jelent. Kemény időszak következett, a tánckarnak 3 különböző előadást kellett 2 hónap alatt színpadra állítania. Természetesen nem kezdők jöttek, de mindhárom produkció új volt számukra. Még az őszi idény megkezdése előtt megkezdődött a kemény munka. Szeptembertől az év végéig mintegy ötven előadást tervezünk. Az utánpótlás nevelésére ifjúsági együttesünkben, a Pozsony táncegyüttesben is nagy gondot fordítunk.

Húsz év alatt mégiscsak elfogyott százhúszezer magyar Szlovákiában, és ez azt jelenti, hogy kevesebb lett az olvasó, színházlátogató, kultúrát igénylő ember. Sok községben azt tapasztalom, hogy a fő gond nem is a művelődési ház felújítása, hanem a megtöltése. Szerinted mi változott meg az elmúlt két, két és fél évtized alatt?

Azóta, hogy aktívan zenéltem, alapvetően megváltozott a helyzet. Nagy társadalmi változások történtek, és a bennünket körülvevő médiaközeg is hihetetlen tempóban változik, amit főleg az idősebb generáció nehezen tud követni. Úgy gondolom, ez előnyökkel és hátrányokkal is jár. Hozzáférhetőbbé vált a kultúra, az internet világában ma már minden elérhető, s ez részben megkönnyíti, hogy elérjük közönségünket.

Sok kritika éri a kormányhivatalt a kisebbségi kultúra támogatásával kapcsolatban. Az Ifjú Szivekkel ezen a téren mi a helyzet?

Az Ifjú Szivek Táncszínház 2000-től hivatásos együttesként működik, 2010 októberétől a kormányhivatal a fenntartója. Támogatott szervezetként a működéshez szükséges fedezet egy részét az állami költségvetés biztosítja. A másik részét a szervezet saját tevékenységéből termeli ki. Magyarán: a fellépések költségét teljes egészében nekünk kell előteremtenünk.

Gondolom, ebben segítenek a vállalkozás terén szerzett tapasztalataid.

Mindenképpen. A verseny- és az állami szférában szerzett tapasztalatok jól jönnek, hiszen gazdasági dolgokkal kell foglalkoznom. Tudtam, mekkora fába vágom a fejszémet. Nem állítom, hogy ez volt az életcélom, de láttam, hogy ez a nagy múltú együttes az utóbbi tizenöt évben nagyon értékes munkát végzett, és reményteljes eredményeket mutatott fel. Művészeti szempontból a fejlődése gyakorlatilag töretlen, főleg Hégli Dusan munkájának köszönhetően. A két törés vagy botlás ebben a folyamatban inkább szervezeti jellegű volt; a művészeti koncepciót és a színvonalat nem érintette. Viszont éppen a két botlás kapcsán tudatosítottam, hogy az eddigi élettapasztalatom és ismereteim alapján képes lennék ellátni ennek az intézménynek a vezetését. A Szivek megérdemli, hogy stabil szervezeti és gazdasági háttér álljon rendelkezésére a művészeti munka nyugodt végzéséhez. Zenészként hosszú időt töltöttem a néptáncmozgalomban. Eredeti szakmám építész, az építészet pedig a kompromisszumok művészete. A művészi megjelenéshez, formához mindig találni kell egy megvalósítható technikai megoldást, és az egésznek még gazdaságosnak is kell lennie, akkor lesz tökéletes a mű. Mindezt nagyon jól tudom hasznosítani. A művészet iránti érzékenység elengedhetetlen, de fontos az emberekkel való bánásmód, a kollektíva vezetésének, motiválásának ismerete is.

A Sziveknek kezdetben nem volt túl sok köze az autentikus magyar népi hagyományokhoz.

Ez már nagyon régen volt. Az Ifjú Szivek nagy múltú intézmény. Működésének 60 éve alatt sokféle művészeti koncepció valósult meg a színpadra állított produkciókban. Az elmúlt 15 évben azonban, a Hégli Dusan által vezetett társulat munkájának talán legfontosabb jellemzője, alappillére, hogy hagyományos tánc és zene felhasználásával készít előadásokat. Az ördög tánca vagy a Felföldi levelek attól egyedi és csodálatos produkciók, hogy a néző színtiszta, hagyományos néptáncot lát a színpadon, mégis felejthetetlen színházi élményben lesz része. Ezeknek az előadásoknak is köszönhető, hogy mára a nemzetközi táncművészszakma a kiemelkedő műhelyek közt jegyzi az Ifjú Szivek Táncszínházat.

Szóljunk még a műsorokról, amelyeket szakmai körökben is elismernek.

Idén továbbvisszük a Hontalanítást, ezenkívül a Pozsonyi táncokat és a már említett Felvidéki Kakukktojást. Jövőre jubilálunk, tavaszra tervezett új előadásunk címe Finomhangolás. A Hontalanítással idén több rangos rendezvényen is bemutatkoztunk, év elején Budapesten, a Nemzeti Táncszínházban, szeptemberben a II. Egri stúdiószínházi táncfesztiválon, októberben pedig a 11. Kalászi kortárs tánctalálkozón. Mindenütt óriási sikerrel.

Jövőre hatvanéves az Ifjú Szivek.

A jubileumi évadot egy pozsonyi, nagyszínházi bemutatóval kezdjük, s az év folyamán további előadásokat, koncerteket, kiállítást és konferenciát tervezünk – megpróbáljuk összefoglalni a hatvan esztendőt és az elmúlt tizenöt táncszínházi évet. Az együttesben nemzedékek váltakoztak. Akit csak lehet, szeretnénk összehozni. Megbeszélni a tapasztalatokat, és hát együtt ünnepelni, emlékezni.