Tiszta tej a pohárban!

Valaha a tehéntartásnak minden mozzanatához fűződtek előírások, tilalmak, mágikus eljárások, termékenységvarázslások, rontáselhárítások, melyeket minden gazda és gazdasszony megtartott/gyakorolt, hogy tehene egészséges legyen, és sok tejet adjon.

A mágikus cselekmények egy része a betegségektől és a rontástól kívánta megóvni az állatot, a másik pedig a bőséges tejhozam és a jó minőség biztosítására szolgált.

Valaha szinte minden gazdaságban volt egy-két fejőstehén, a nagygazdáknak több is. Az istállóban tartott szarvasmarha etetése, a takarmány megtermelése, az istálló rendben tartása, a trágya kihordása a gazda vagy valamelyik férfi családtag munkakörébe tartozott, a fejés és tejfeldolgozás pedig kizárólag asszonyi munka volt.

A hold járása szerint

Az újhold és a hold növekvő fázisa volt a legalkalmasabb arra, hogy a tehén vemhes legyen. A teheneket a tavaszi napéjegyenlőségtől fogva a nyári nap megállapodásáig (május) vitték a bikákhoz. A vezetőkötelet a második szomszédtól kérték kölcsön. Hazaérkezéskor az istálló tetejére dobták, és csak harmadnap adták vissza. Másutt elinduláskor kihúztak egy kerítéskarót, majd hazaérkezéskor visszadugták.

Hogy a tehén el ne vetéljen, tojássárgáját öntöttek le a torkán, vagy szentelt gyertyát ástak el az istállóban.

Vemhesség

A vemhes állatot kímélték, nehéz munkát nem végeztettek vele, nem dolgoztatták annyira, mint máskor. Elvetélés ellen, s hogy borjával együtt erős, egészséges legyen, villám ütötte faszilánkot, templomban talált vasdarabot tartottak az ivóvizében.

Ellés-borjazás

A sikeres ellést, az anyaállat és borja egészségét különböző tiltásokkal igyekeztek biztosítani. Tilos volt az ellés idejét megmondani, borjazás alatt látogatót fogadni a házban vagy bármit is kiadni belőle.

A rontás ellen az istálló ajtaját fokhagymával kenték be, fokhagymát ástak el a tehénállásban, vagy kölest öntöttek az istálló küszöbére. Szokás volt borjazáskor az istállót, néhol a tehenet is, gyógyfüvekkel körülfüstölni vagy sóval, kölessel, kásával, mákkal bekeríteni, körülszórni.

A borjú védelme

Az újszülött kisborjút a gazda szénával, nem pedig ruhával emelte fel, nehogy rongyevő legyen, majd átbújtatta egy pendelyen vagy gatyaszáron.

Főleg a szemmel veréstől védték, ezért idegenek nem láthatták sem az ellést, sem az újszülött borjút. Szemmel verés és rontás ellen piros szalagot kötöttek a nyakára vagy a jászolra, fűztek a kilyukasztott fülébe.

Az istállóból való első kivezetésekor farral lökték ki, hogy hazataláljon. Eladásakor pedig a tehenet a borja homlokából vett szőrcsomóval etették meg, hogy ne sírjon utána. A vásárolt borjút a gazdasszony kötényén vezették be az istállóba, hogy a házhoz szokjon. (Hasonló célból a vásárolt tehén szőrét a küszöbbe vagy a kemencébe sározták.)

Első tej

A tehén első vagy második napos sűrű, kifejt tejét fecstejnek (föccstej, freccstej, pectej, szösztej) nevezték. Egy részét megitatták a borjúval és a tehénnel, a tehén hátára kenték, néhol a kiscsibék is kaptak belőle. Ha a borjas tehén bőségesen adott tejet, hogy el ne apadjon, a feleslegeset kifejték és elfogyasztották.

A gazdasszonynak néhol az első fejést mezítelenül kellett végeznie. Fejés előtt a sajtárba ezüstpénzt vagy fokhagymát helyezett, fejés után pedig egyet köpött a tehénre.

Gulászta

A fecstejet nyersen vagy forralva az emberek is fogyasztották. Melegítés útján édes savós túrót készítettek belőle. Ezt az összement édes túrós tejet nevezték gulásztának (gurászta, guruszta, gullusza). A Nagykunságon zangura, a Palócföldön urda volt a neve. (Volt, ahol a fecstejet is gulásztának hívták.) Frissen itták, vagy lepényt készítettek vele.

A fecstejet általában közösen, a meghívott szomszédokkal együtt fogyasztották el. Fontos volt, hogy minél többen egyenek-igyanak belőle, hogy a tehénnek minél több teje legyen. Utána pedig tejet loccsantottak az istálló ereszére, hogy a tehén jó tejelő legyen.

Másutt csak a szomszéd gyerekeket hívták össze, s ezek a földön ülve kanalazták ki a tejet vagy a belőle készült túrót. Néhol a háziasszony le is locsolta őket a fecstejjel. Közben a gyerekek futkároztak, ugráltak, hogy a tehén jól tejeljen, és jó minőségű legyen a teje.

Helyenként a gazdasszony a fecstejből vagy a gulásztából kóstolót küldött a szomszédoknak. A vivőt a szomszédok jókívánságok közepette tejjel locsolták le.

A fejéshez kapcsolódó hiedelmek

A borjazást követő harmadik napon volt az első igazi fejés. A teheneket az asszonyok nyáron háromszor, télen kétszer fejték.

Az ehhez kapcsolódó tiltások, mágikus cselekmények, rontáselhárítások a tej és a tehén megvédésére szolgáltak. Mivel a kettő összetartozott, a tehenet a tejen keresztül is meg lehetett rontani. Megrontásukat, a tehén megbetegedését, a tej elapadását és véressé válását gonosz erőknek, boszorkányoknak tulajdonították.

* Fejni csak napfelkelte után és napnyugta előtt lehetett (napnyugta előtt be kellett fejezni). Villámláskor tilos volt.

* Szükséglete után az asszony nem mehetett azonnal fejni. Ez előtt a munka előtt és alatt férfikéz nem érinthette. Továbbá nem volt szabad orrot fújnia, köpködnie, nehogy a tej nyúlós legyen.

* Fejés után a mutató- és középső ujját belemártotta a tejbe, s ujjait végighúzta a tehén marján, vagy keresztet rajzolt az állat hátára.

* Fejés alatt és után, amíg a tejjel be nem ért a házba, köszönést nem volt szabad elfogadnia. A tejet kendővel letakarva kellett bevinnie, nehogy a hasznot elvigyék a boszorkányok, vagy a tejen keresztül megrontsák a tehenet.

* Benn a házban mutatóujjával újra belenyúlt a tejbe, s a kemencefalon háromszor végighúzta az ujját. Egy kis sót szórt és néhány csepp vizet cseppentett bele, így semmi sem árthatott neki.

A tej védelme

Borbála- és Luca-nap között nem adtak ki tejet a házból, nehogy a boszorkányok megrontsák, és rajta keresztül a tehenet is, vagy elvigyék a hasznot. Napnyugta után tilos volt tejért menni és tejet kiadni, különben a tehénnek baja esne – nem tejelne, tönkremenne a tőgye – vagy rúgna. Ha a tilalmat valamilyen oknál fogva megszegték, akkor a tejes fazékba sót kellett szórni. Még a nappal kiadott tejet is védte a gazdasszony. Mutatóujjával, néhol a mutató- és középső ujjával belenyúlt, és x-et rajzolt a konyha falára. Szokás volt kenyérhéjat vagy sót szórni bele, így nem vitték ki a szerencsét a házból.

Az a személy, aki elvitte a tejet, hazaérve az edénnyel azonnal letette a földre, nehogy elmenjen belőle a szerencse.

Miután a fazekat visszavitték, a gazdasszony sót szórt bele, majd ezt fejés előtt odaadta a tehénnek, hogy jobban tejeljen. Ha napnyugta után ittak a tejből, néhány csepp vizet cseppentettek bele.

Egészséges tehén, jó szaporulat

A jószágot Szent György napján, az első kihajtáskor zöld ággal vagy a karácsonyi aprószenteki vesszővel, ekevason vagy fejszén hajtották ki, hogy bőséges, egészséges, erős legyen a szaporulat. A lánc mellé termékenységvarázslási célzattal tojást is helyeztek. Rontáselhárító szerepe volt a nyírfa- vagy a rózsafaággal való kihajtásnak.

A karácsonyi időszak mágiája

A gazda a tehén jászlába, ivóvizébe piros almát helyezett, a karácsonyi vacsorából megmaradt ostyáról itatta, melyre előbb zöldpetrezselymet és piros almát tett, hogy egészséges, gömbölyű legyen az állat. Helyenként a marhának petrezselymes-fokhagymás ostyát sütöttek. (A fokhagymának gonoszűző szerepe is volt.) A karácsonyi kenyérből, kalácsból is kapott. Karácsony böjtjén a gazda fokhagymával keresztet rajzolt az istálló ajtajára, hogy a gonosz erők, boszorkányok ne tudjanak bemenni rajta, s ne tudják megrontani az állatokat. Ezen a napon tilos volt mosni, mert a következő esztendőben elhullana a jószág. A népi hiedelem azt tartotta, hogy az éjféli mise alatt megszólalnak az állatok, és véleményt mondanak gazdájukról.