Több nagy olajfoltot találtak az iráni tartályhajó balesetének helyszínén

tankhajó baleset
Peking |

Több nagy kiterjedésű olajfolt is keletkezett a Kelet-kínai-tengeren, azon a helyen, ahol elsüllyedt az iráni tartályhajó; a szennyezés egyre nő, de egyelőre nem tudták pontosan felmérni, hogy mekkora károkat fog okozni a tenger élővilágában.

Keddi hírügynökségi jelentések hivatkoznak a kínai hatóságok beszámolójára, amely szerint a katasztrófa helyszínétől délnyugatra találtak egy 15 kilométeres olajfoltot, illetve tőle keletre még egyet, amely 18 kilométer hosszú. Mintegy 530 kilométerre vannak Sanghajtól és 310 kilométerre a japán Naha városától.

Az egy nappal korábban megjelent hírek még csak egy nagy olajfolt keletkezéséről szóltak.

Két hajó és egy repülőgép tartja megfigyelés alatt a helyzetet.

A 136 ezer tonna rendkívül könnyű olajat (gázkondenzátumot) szállító, panamai zászló alatt hajózó, Szancsi nevű iráni tartályhajó január 6-án borult lángba, miután összeütközött egy kínai hajóval Sanghajtól körülbelül 300 kilométerre keletre. A tartályhajó egy hétre rá, vasárnap süllyedt el. A baleset oka továbbra sem ismert, de jelentések szerint megtalálták a tankerhajó adatrögzítő berendezését, amely elemzése magyarázattal szolgálhat.

A hajón 32 ember volt, 30 iráni és két bangladesi. Hármuk holtteste került elő eddig. A többiek eltűntek. Az iráni mentőegységek szóvivője már vasárnap közölte, hogy nincs már esély arra, hogy túlélőt találjanak.

A gázkondenzátum - amelyet az olajiparban könnyű olajnak is neveznek - egy része továbbra is ég a tengeren. Rendkívül mérgező és gyorsan égő anyagról van szó, amely ha a vízben marad, komoly károkat okozhat az élővilágban. A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet arra hívja fel a figyelmet, hogy a kondenzátum nagy része elég, nem hagyva maga után az olajszennyezésekre jellemző fekete foltot a víz felszínén, de amely nem ég el, azt nehéz lesz elválasztani a víztől, mert vékony, színtelen, és a vízben részben oldódó anyagról van szó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?