Az első gyerekig nincs esküvő

<p>Szlovákiában ugyan már az alkotmány is védi a házasságot, de a gyermekek több mint egyharmada házasságon kívül születik. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy egyedülálló anyák nevelik őket: a fiatalok jelentős része egyszerűen párkapcsolatban él, és a gyermek érkezését sem tartja elegendő indoknak ahhoz, hogy oltár vagy anyakönyvvezető elé álljon.</p>

Apából nem mindig lesz férj

A statisztikai hivatal adatai szerint közvetlenül a rendszerváltás előtt a gyermekek hét százaléka született házasságon kívül, és ez az esetek többségében azt is jelentette, hogy apa nélkül nőttek fel. Ma a lányanya fogalma kiveszőben van, a szülészeteken sem tekintenek már a hajadonokra úgy, mint megrontott, megcsalt nőkre, hiszen nagy részüket a párjuk is elkíséri a kórházba, ott van a szülésnél, büszkén viszi haza a csecsemőt közös otthonukba. Gondoskodó apaként, megértő társként viselkedik, csak épp feleségül nem vette az anyukát, akinek ez lehet, hogy nem is hiányzik. Sylvia Porubänová szociológus szerint ugyanis ma már a fiatalok szemében a házasság nem feltétele a családalapításnak. „Még nem tartunk ott, ahol a németek vagy a svédek, ahol a párok többsége elvből nem köt házasságot, mert semmi pluszértéket, társadalmi rangot nem látnak abban, hogy férjként és feleségként mutatkozzanak be. A nyugati társadalmakban teljesen elfogadott a partneri együttélés, sokan csak a család nyomására vagy a karrierjük kedvéért kötnek házasságot. Példaként Angela Merkelt említeném. A német kancellár pártja, a katolikus CDU nyomására házasodott össze a párjával, akivel csaknem húsz éve élt együtt” – magyarázza a szociológus. Szlovákiában még nem tudatos stratégia a párok együttélése, a fiatalok inkább csak összeköltöznek, aztán vagy anyagiak, vagy karrierépítés miatt marad el az esküvő. A lányok általában szeretnék, de aztán belátják, hogy az esküvői ruhára, vendégségre szánt pénzt lakás berendezésére, autóra, kirándulásra is lehet költeni, és így az első gyerekig nincs esküvő.

 

Romáknál a gyermek a fontos

Az évek óta együtt élő párok már arra sem adnak, hogy még a gyermek megszületéséig összeházasodjanak, ami a szüleik idejében még alapszabály volt. Tíz éve még az elsőszülött gyermekek 42,9 százaléka fogant a házasságkötés előtt; ma már csak a terhességek 32,7 százalékában kötnek házasságot a szülők még a gyermek megszületése előtt. A mai fiatalok három-négy évig is várnak, és gyakran csak a második gyermekük születik házasságban. Az első gyermek megszületését követően a párok 80 százaléka köt házasságot. Szociológusok szerint ez azt jelenti, hogy a köztudatban még mindig jelentős a hagyományos család presztízse. Ez persze régiónként is változó: a hagyományosan katolikus Árvában vagy Nyitra környékén több házasság köttetik, mint Pozsonyban vagy a Csallóközben. Kevesebben vonulnak oltárhoz Gömörben is, de ennek már komoly gazdasági okai is vannak – a fiatalok munka és jövedelem nélkül nem tudnak és nem is mernek családot alapítani. Egészen specifikus a romák helyzete, ahol a házasságkötés mindig nagy lakodalmat, komoly kiadást jelent, ezért százszor meggondolják, rászánják-e magukat. A döntésben komoly szerepet játszik, hogy a romáknál a gyermek az abszolút érték, és teljesen mindegy, hogy házasságban vagy azon kívül született. „Nem mellékes az sem, hogy ha a gyermek nem házasságban nő fel, az anya 18 euróval több szociális segélyt kap rá. Ma már mind a többségi, mind a kisebbségi közösségekben gyakran ilyen földhözragadt szempontok alapján dől el, hogy a pár házasságot köt, vagy nem, mert a társadalmi elvárás már ne annyira erős” – mondja Branislav Šproch, a Szlovák Tudományos Akadémia elemzője, aki tíz éve figyeli, milyen ütemben növekszik a roma népesség.

 

Együtt élnek, összetartoznak

Az elemző a 70-es évek adatait hasonlította össze a 30 ezres mintától nyert adatokkal, és arra az eredményre jutott, hogy a roma telepeken a gyerekek több mint fele házasságon kívül születik. „Míg a többségi lakosság köreiben 19 év alatti és 30 év feletti anyák szülik a legtöbb házasságon kívüli gyermeket, a romáknál a köztes korosztályra, a 20 és 29 év közötti nőkre jellemző a házasságon kívüli gyermekvállalás. A romáknál azonban úgy is házaspárként tekint a szülőkre a közösség, ha nem házasodtak össze; semmivel sem örvend nagyobb tiszteletnek az a pár, amelyik hivatalosan is összekötötte az életét.” Ez a különbség lassan a többségi társadalomban is elmosódik, főleg a nagyvárosokban és az értelmiségi körökben. Távolabbi ismerősök esetében az emberek sokszor már nem is tudják, összeházasodtak-e, vagy „csak” együtt élnek, mert a lényeg az, mennyire jelzik a közösségnek, hogy összetartoznak. „Ha együtt élik az életüket, nyilvánosan vállalják és mindenben segítik, támogatják egymást, mindenki párként fogadja el őket. Innen kezdve az ő dolguk, mikor akarják ezt hivatalosan is megpecsételni” – mondja Sylvia Porubänová. Sokakat az esetleges válással járó hercehurca is visszatart, mert egy párkapcsolatból mindig könnyebb kilépni. Szlovákiában ma a házasságok 37 százaléka végződik válással, az arány hajszálpontosan ugyanaz, mint a házasságon kívül született gyermekeké. A válások száma az utóbbi évekig folyton emelkedett, 1950-bren még csak 6,1 százalék volt, a kilencvenes évek elején 21,4, 2010-ben elérte a 39-et.

 

Érettebb emberek házasodnak

Azóta lassan, de biztosan csökken az arányuk. Ezt a szociológusok annak tulajdonítják, hogy egyre érettebb, megfontoltabb emberek kötnek házasságot. Nem a közvélemény nyomására, hanem saját akaratukból, megfontoltan, többéves ismeretség után kötik össze az életüket, ezért az esetleges kríziseket is jobban bírják. Bár az utóbbi években kevesebb házasság köttetett, azok tartósabbak. 1989-ben a házaspárok átlagosan 10,5 évi együttélés után váltak, ma pedig 15 év után szánják rá magukat erre a lépésre. Ez részben azzal is magyarázható, hogy ma már 50-en felül is mernek új életet kezdeni az emberek. „A múltban sokszor a megszokás, a környezet elvárása tartotta együtt a rossz házasságban a párokat. Ma sokan a lényegében működő házasságból is inkább kilépnek, mint hogy a megjavításán fáradozzanak, mert úgy érzik, joguk van a boldogságra” – magyarázza a szociológus. „Ez a legnagyobb változás az emberek gondolkodásában, ami a házasságot illeti. Régen kötelességnek, feladatnak tartották, mára pedig ugyanilyen fontossá vált, hogy a kapcsolatban kiteljesedjenek, boldogok legyenek. Mivel erre semmi garancia nincs, sokan nem akarnak elköteleződni, hiszen hátha nem jön be a dolog.”

 

A férfiak óvatosabbak?

A szlovákiai nőkben kevesebb az előítélet, mint a férfiakban – négyszer annyian mennek férjhez más állampolgárhoz, mint ahány férfi külföldi feleséget választ magának. Tavaly 2964 hölgy mondta ki a boldogító igent Szlovákiában idegen ajkú férfinak, és mivel feltehető, hogy néhány szlovákiai menyasszonynak külföldi lakhelye van, és ott köt házasságot, ez a szám nyilván még magasabb. A férfiak sokkal óvatosabbak a vegyes házasságot illetően, tavaly 757-en kötöttek házasságot külföldi hölggyel. Szociológusok szerint a jelentős különbség azzal magyarázható, hogy a nők nyitottabbak, könnyebben kötnek ismeretséget szabadságon, tanulmányutakon, és külföldön is gyakrabban vállalnak munkát ápolóként, gyermekfelügyelőként vagy a vendéglátóiparban. A másik ok, hogy Szlovákiába külföldről inkább férfiak jönnek – üzletemberek, tanárok, vállalatvezetők. A világpolitikai események, elsősorban a terrorizmus és a sajtóban gyakran ismertetett gyermekrablások miatt főleg az arab, moszlim vallású férjeket fogadja fenntartásokkal a nők környezete. Pedig mint mindenben, itt is érvényes, hogy a vegyes házasságok kapcsán is csak azokról hallunk, amelyek nem működnek, a sok száz boldog kapcsolatról nem szólnak a hírek.  

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?