Nagyanyáink szépségápolása

A külső mellett nagy hangsúlyt fektettek a nők mozgására, ügyességére, izmosságára, hiszen ezektől a tulajdonságoktól függött az egészséges gyermekek világrahozatala, a háztartási és a mezőgazdasági munkákban való helytállás.

A lányok-asszonyok ruházkodásukkal és mozgásukkal is igyekeztek a helyi szépségideálhoz hasonlítani. A piros, egészséges arcszín végett és hajnövesztésre különböző növényi főzeteket, kenőcsöket, vásárolt kozmetikai szereket alkalmaztak.

Szép bőr kutyatejjel

Azt, hogy bőrük egészséges, szép legyen, petrezselyemfőzettel, kutyatejjel való kenegetéssel, rózsaszirommal történő füstöléssel, csodakutak, források vizével való mosakodással, Vénusz asszony fürdőjével (labrum Veneris – gyógyfüves víz) próbálták elérni.

A tej, a tejszín és a vaj is simává, szebbé tette a bőrt. A kivörösödött kezet, lábat pedig faggyúval kenegették.

Piros arc almával

Karácsonykor vagy újévkor a lányok piros almát ettek, vízbe tett piros almáról mosakodtak, hogy arcuk szép piros, egészséges legyen. A karácsonyi vagy újévi piros alma általános hiedelem szerint egész évben megőrzi az egészséget. A kenyérhéj és a piros alma gyakori fogyasztásáról azt tartották, hogy szép pirossá teszi az arcszínt. A 20. század közepén jött divatba városi hatásra az arc pirosítása. A lányok arcukat piros ruhával vagy papírral dörzsölték be.

Szeplőhányás szalmával

Mivel a szeplőt nem tartották szépnek, elmulasztására több praktikát is ismertek, amelyeknél az ún. első játszott nagy szerepet. A lányok tavasszal szeplőt hánytak, vagyis szeplőiket az első látott fecskével vitették el. Arcukat az első márciusi hólével, az első májusi harmattal mosták meg.

A virágvasárnapi kiszehajtáskor – amikor a telet jelképező szalmabábut kivitték a faluból, és vízbe dobták – a szeplők és más bőrhibák elmulasztására a kiszéből kitépett és benedvesített szalmacsomóval mosták meg arcukat, majd a szalmacsomót vízbe dobták.

Rituális mosakodás, fürdés

A nagypéntek hajnali folyóvízben való mosakodásnak is szépség- és egészségvarázsló jellege volt. A lányok beálltak a folyó vagy patak medrébe a víz folyásával szemben, merítettek a vízből, és alaposan megmosták vele az arcukat, hogy szépek, egészségesek, fürgék legyenek. A visszakézből (kézfej) való mosakodással pedig a szeplőket és különböző bőrhibákat óhajtották elmulasztani.

A pünkösdi harmatnak szintén egészség-, de főként szépségvarázsló erőt tulajdonítottak. Pünkösd hajnalán napfelkelte előtt a lányok harmatban mosakodtak, hogy szép legyen a bőrük, ne legyen szeplős az arcuk.

Egyes vidékekről ismeretes a nagypéntek vagy pünkösd hajnali, folyóban, patakban való szépség- és egészségvarázsló fürdés szokása is.

A nagypéntek hajnalban szótlanul merített és hazavitt víz vagy az újévi aranyos víz ugyancsak a szépség- és egészségvarázslást szolgálta. A család minden tagja megmosakodott benne, helyenként ittak is, sőt az állatoknak is adtak belőle.

Hajvágás

A lányok-asszonyok ékessége a hosszú, dús haj volt. Ezért vágásakor csupán a végéből nyírtak le egy kicsit, hogy gyorsabban nőjön. A női hajat csak büntetésként, főleg erkölcsi vétségért vágták le.

Általánosan elterjedt szokás szerint hajat kizárólagosan növő hold idején vagy újhold péntekjén vágtak, hogy aztán a növő holddal együtt nőjön. Tilos volt teliholdkor, mert a fogyó hold hatására nem növekedett volna.

A kislányok első lenyírt haját ugyancsak növesztő céllal szekérnyomba vagy ereszcsurgásba dobták. (Általában a későbbi vágásokat követően is oda helyezték a hajat.)

Hajnövesztés

A harmatnak és a víznek hajnövesztő szerepet tulajdonítottak. A harmatot a lányok-asszonyok a fejükre rázták, vagy benne mosták a hajukat. Nagypénteken hajnalban a lányok a folyók menti szomorúfűzfák alatt fésülködtek. Országosan elterjedtek voltak a hajnövesztő mondókák, amelyeket a lányok az esőre, szivárvány alá kiállva mondtak.

Ilyen hatású szerek is ismeretesek voltak. A kislányok haját tavasszal megvágott diófa levével kenték, a nők a magukét szomorúfűzág főzetében mosták. A lányok hajnövesztő növényeket (márialent, jegenyefabimbót, ökörfarkkóró-virágot), szarvasbogáragancsot fontak a hajukba. Az egyik leghatásosabb szernek a marhahús rághatatlan inát tartották.

A kopaszodó fejet vakond vérével és béka epéjével háromszor-hatszor kellett bekenni, hogy a haj megsűrűsödjék. A homlokba nőtt hajat pedig denevér vérével dörzsölték be.

A hajhullás megelőzése végett nem volt szabad naplemente után, pénteken és holdfogytakor fésülködni. Talált hajtűt nem használtak, ilyen férfikalapot sem tettek a fejükre. Aki pedig dögöt látott, annak háromszor meg kellett húznia a saját haját, hogy ki ne hulljon.

Hajmosás

A hétvégi tisztálkodáskor, szombaton került rá sor. A lányok hetente vagy kéthetente, az asszonyok havonta, az idősebb asszonyok pedig évente egyszer mostak hajat. A gyermekekét fürdetéskor mosták meg.

A hajat hamulúggal, mosószódával, kukoricatorzsa főzetével mosták, majd esővízzel öblítették le. Szőkítésre kamillafőzetet használtak. Az eszményi barna hajszínt diófalevél főzetével, dióolajjal és zsírozással érték el.

A frissen mosott hajat zsírral vagy dióolajjal kenték be, hogy ne kócosodjon, ne szálljon szerteszét, és a fésű se húzza. A zsírozáshoz sertés-, kacsa- vagy libazsírt, szalonnát, hájat, tehénvajat használtak. A táblaolaj a férgek elleni védelmet szolgálta.

Fésülködés

Bonyolult, hosszadalmas volta miatt az asszonyok hetente csak egyszer, a szombati hajmosáskor vagy vasárnap reggel a templomba menet előtt bontották ki kontyukat. A leányt anyja, a férjes asszonyt általában anyósa fésülte.

Hétköznap csak az előhajat igazították meg. Vékony fonatokban szárították, vagy cukros vízzel formálták meg a fürtöket, később vassal hullámosították. Ahol a nők lesimított előhajat viseltek, ott lúgos, szappanos vízzel vagy a szájból fésűre köpködött vízzel tapasztották össze.

Fésülködni csak az ajtó mögött lehetett. Általánosan elterjedt volt a fésű asztalra helyezésének tilalma. A kihullott, kifésült hajat nem volt szabad elszórni. Tűzbe dobták, vagy egész életükön át gyűjtötték, aztán a koporsóba került melléjük.

További tippek

* A fehér arcbőr elérésére fehér liliom pálinkába áztatott szirmait és kamillafőzetet is használtak.

* A piros arcszínt rózsa és a bazsarózsa szirmaival, céklalével lehetett erősíteni.

* A szeplőket anyatejjel, erdei szamócával, békatojással is kezelték.

* A szemöldököt szénnel rajzolták meg, hogy fekete legyen.