Kisebb bérpótlék két lépésben

fico
Pozsony |

Két lépésben emelkedik az éjszakai és a szombati munkavégzésért járó bérpótlék – ebben állapodtak meg a módosítást beterjesztő képviselők a munkáltatók és a munkavállalók képviselőivel.

Az éjszakai és a hétvégi munka után, valamint az ünnepnapokért járó bérpótlék emeléséről a következő parlamenti ülésen második olvasatban döntenek a képviselők, azonban kicsit módosulnak a korábban beterjesztett javaslatok. 

A munkaügyi minisztérium a munkaadókkal és a szakszervezetekkel abban egyezett meg, hogy az éjszakai bérpótlék két lépésben, idén májusban, majd jövőre ismét májusban emelkedik. Jelenleg az éjszakai bérpótlék a minimálbér 20%-nak felel meg óránként. „A képviselők eredeti javaslata alapján az éjszakai bérpótlék a minimálbér 50%-át tette volna ki óránként. Végül abban a kompromisszumos javaslatban egyeztünk meg, hogy az éjszakai munka után járó bérpótlék májustól 30%-kal, jövő májustól pedig újabb 10%-kal emelkedik. A veszélyes munkát végzők bérpótléka idén 35%-kal, jövőre pedig további 15%kal nő óránként” – közölte Ján Richter (Smer) munkaügyi miniszter. Hozzátette, a szociális partnerek megegyeztek, hogy ünnepnapokon 100%-os bérpótlék jár a munkavállalóknak. Módosul a hétvégi munka után járó pluszpénz mértéke. A beterjesztett javaslat a szombaton és a vasárnap dolgozóknak egyaránt 100%-os bérpótlékot tartalmazott. A tegnapi egyezkedés során a szociális partnerek már abban állapodtak meg, hogy csak a vasárnapi munka után járna 100%-os pótlék. A szombaton dolgozók csak 50%-os plusszal számolhatnak, amit az éjszakai bérpótlékhoz hasonlóan szintén két lépésben emelnek. 

Kapcsolódó cikkünk

Bár a mindenki szerint kompromisszum született, a munkáltatók azonban arra figyelmeztetnek, hogy a bérpótlék emelésének vannak kockázatai. „Lérejött a kompromisszum, de nem vagyunk elégedettek, mert a kis- és középvállalatokra negatív hatással lesznek a változások” – állítja Roman Karlubík, a munkáltatói szövetség (AZZZ) alelnöke, aki szerint az emelésnél arra is figyelni kell, hogy az ne veszélyeztesse a munkahelyeket és a versenyképességet. A Munkaadók Országos Szövetsége (RÚZ) elsősorban a két lépésben történő emelést tekinti pozitívumnak. „Egyelőre egyikünk sem meri megjósolni, hogy a bérpótlék emelésének milyen hatása lesz a vállalkozói szféra bizonyos részeire” – közölte a RÚZ elnöke, Miroslav Kiraľvarga. 

Ugyanakkor a szakszervezeti szövetség (KOZ) elégedetlen az eredménnyel, Monika Uhlerová szerint az eredeti javaslathoz képest komoly engedményt harcoltak ki a munkáltatók.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?