Üzenet a 18. hóesés előtt

Napló

Szöveg Molnár Miriam

 Lehet, azért, mert kedvenc nagyapám minden délben figyelmesen hallgatta a Kossuth Rádió meteorológiai jelentését és mindig tudta, tegnap hány fok volt Győrben, Pozsonyban és Pesten, valamint milyen időt jósolnak holnapra. Miközben szólt a rádió, az ablakon keresztül gyakran néztük a nagymegyeri erdő feletti felhőket. Valahol ott, a távolban volt Győr és 15 fok. Családunkban a mi újság? kérdésre máig a személyes hogyléten kívül közölni kell az időjárási helyzetet is. (Itt olyan buta szél fúj! Nálatok mi újság?)

A meteorológia megfigyelésénél az is közrejátszik, hogy a hideg állandó ellenfelem. A harcot csak akkor nyerhetem meg, ha előre tudom, mikor mire készüljek.

Két kollégámat egyáltalán nem érdekli az időjárás, ennek megfelelően állandó meglepetések érik őket. Ha délután zuhog az eső, szinte biztos, hogy nincs náluk esernyő. A hirtelen csökkenő hőmérséklet kabát nélkül éri őket. A hóvihar pedig félcipőben.

És hóviharból meg hóesésből az idei tél alatt elég sok volt. Eddig szám szerint tizenhét. Diego, a fiatal egyetemista asszisztensem az első nagy hóesés reggelén sokkos állapotban telefonált, hogy nem tud munkába jönni. Kinézett az ablakon, és látta, hogy olyan sok hó esett! Puerto Ricó-i, nincs hozzászokva az ilyesmihez. Amikor egy óra múlva mégiscsak megérkezett, csodálkoztam, hogy félcipőben jött. A következő hóvihar előtt két nappal – a média felfokozott érdeklődése miatt – mindenki a következő havazásról beszélt, fiatal kollégámat mégis meglepetésként érte, amikor az iroda ablakán keresztül meglátta, hogy szakad a hó. Egész nap hullani fog? kérdezte rémülten, félcipőben. Egész nap és egész éjszaka, közöltem vele. Másnap csizmát húzott.

Az elmúlt években ilyen telek voltak New Yorkban: decemberben viszonylag kellemes, vékonyabb kabáthoz illő idő; január hidegebb, szeles, a vége felé hó; február még hidegebb, több hó, jeges szél; március kellemesebb, a vége felé már tavaszias. A szupermeleg kabátomat talán két hétig hordtam egy-egy téli szezon alatt. Telente átlagosan két-három hóviharral számoltunk. Volt, hogy hirtelen sok hó esett, ezért éjszaka teherautókkal szállították el a hóhegyeket a kereszteződésekről, hogy az utak közlekedésre alkalmassá váljanak.

Mi, New York-iak hozzászoktunk a rövid és enyhe telekhez az elmúlt néhány évben. Ezért idén január közepén, amikor kiderült, hogy a nagy mínuszok még sokáig maradnak, nem lehetett hosszú férfialsóneműt kapni. (A hírek szerint a hölgyek felkészültebbek voltak.) Egy férfi ismerősöm flanel pizsamaalsóját húzta nadrágja alá, és így járt munkába, amikor napokon keresztül éjszaka –20, nappal –10 fok volt. Puha, meleg, kényelmes, mondta az új funkciót betöltő ruhadarabjáról. Január végére a cipőboltokból elfogytak az átlagos méretű hótaposó csizmák. Aki addig úgy gondolta, azt a pár havas napot kibírja fél- vagy sportcipőben, annak az interneten kellett csizmát rendelnie. A hajléktalanokat összeszedték az utcáról, és menhelyekre kényszeríttették őket. Két hónap és tíz hóvihar után a boltokból elfogyott a só, amit az emberek a járdára és a lépcsőkre szórnak. A háztulajdonosok rájöttek, hogy a homok és néhány macskaalomfajta is remekül használható, és kevésbé káros a környezetre. Ekkorra már hólapátból sem maradt sok, viszont a hólapátolás általi sérülések egyre szaporodtak: volt, akinek a könyöke fájt, másnak a dereka mondta fel a szolgálatot. A New York Times féloldalas cikket közölt néhány manhattani luxuslakóházról, ahol a járda alatt meleg vizes csövek vannak, így a fűtött járdát nem kell sózni, a hó azonnal elolvad rajta, tehát sosem lesz jeges. (Az olvasók nem luxuslakóházban telelő része szemforgatással és továbblapozással reagált a hírre.)

Két hete egyik ismerősöm úgy döntött, hogy nem bírja tovább hordani a téli holmiját, ezért tavaszi kabátban és cipőben ment munkába. Agyonfagyott, de a lelkének jót tett, hogy „megmutatta a télnek”. Ma délután 12 °C volt, és a rövid déli sétám alatt két férfit láttam rövid ujjú pólóban az utcán.

Amikor e sorokat írom, éppen nulla fok van. A jövő héten megint mínuszok és hóesés lesz. A szupermeleg kabátomat december óta – három nap kivételével – szüntelen hordom. Ebben a szezonban valószínűleg többször volt rajtam, mint az elmúlt hét évben összesen. Annak ellenére, hogy a naptár szerint már tavasz van, az idei New York-i télnek még nincs vége. De egyszer vége lesz, és annál jobban örülünk majd a tavasznak.

A szerző New York-i munkatársunk