Farsang van, áll a bál!

<p>Lassan itt a farsang farka, tombolnak a karneválok a világban. De nemcsak Rióban, Velencében vagy egy nagyszabású operabálon érezheti jól magát az, aki kikapcsolódni, mulatni, szórakozni, táncolni akar &ndash; falvaink, városaink többségében is remek, néhol kifejezetten nagyszabású, nívós farsangi bált rendeztek, s mulattak kivilágos-kivirradtig az emberek. Képes összeállításunk a teljesség igénye nélkül készült.</p>

Komárom. Idén második alkalommal rendezték meg a Lehár-bált, mely rövid idő alatt a térség egyik legpompásabb, legelőkelőbb farsangi eseményévé nőtte ki magát. A neves zeneszerző, a város szülötte emlékének adózva felcsendültek a legismertebb operettdallamok – ruhakölteményekben s mesteri gasztronómiai fogásokban sem volt hiány. A jó zenéről a Budapesti Interoperett, valamint az Atlantic zenekar gondoskodott, közreműködött Becse Szabó Ilona opera-énekesnő. A nyitótáncot és a fergeteges hangulatú kánkánt a dél-komáromi Kultsár István Szakközépiskola tanulói mutatták be.

 

 

Dunaszerdahely. Ötödik alkalommal rendezte meg az önkormányzat, ezúttal a városi művelődési központ előcsarnokában, a város jótékonysági bálját. A Csallóközi Néptáncegyüttes palotás táncával kezdődött, majd társastánc-bemutatóval folytatódott. Az éjszaka során a Golddies, valamint Banyák István és Sárközi Pál népi zenekara húzta a talpalávalót. Fellépett Sisa Sklovska és a magyar könnyűzene kiválósága, Charlie, valamint Keviczky Tünde énekesnő. A tomboladíjakból befolyó bevételt a Szabó Gyula utcai gyógypedagógiai intézmény kapta készségfejlesztő tansegédeszközökre.

 

 

Pozsonypüspöki. A Szőttes Kamara Néptáncegyüttes nyitotta meg a Vetvár művelődési házban a szülők és iskolabarátok 40. farsangi bálját, ahol a volt iskolaigazgatókat és a szülői szövetség egykori vezetőit is köszöntötték. A finom vacsora, az ünnepi torta, a bőséges tomboladíj, a kitűnő zene és az ajándékba kapott, 40-es számmal ellátott csokoládészelet mindenkiben kellemes emlékeket hagyott.

 

Gömör és Nógrád

Évről évre szegényesebb a szezon Rimaszombatban. Pár évvel ezelőtt még nyolc-tíz bál közül választhattak az érdeklődők, idén már csak a Csemadok és a Matica, valamint a sportolók bálját tartották meg, s a városban egyedüli iskolaként a Tompa Mihály Református Gimnázium rendezte meg hagyományos farsangi bálját.

A régióban több településen is mulattak. Nem maradhatott el a hagyományos Csemadok-bál Füleken és Losoncon, Tornalján, Várgedén és Almágyon az iskola, Ajnácskőn a sportszervezet, míg Csízen egy rimaszécsi polgári társulás rendezett farsangi vigasságot.

 

Érsekújvár. Január közepén palotás nyitotta meg a Millennium Sportcsarnokban a Czuczor Gergely Alapiskola, a szülői szövetség alapszervezete és az Érsekújvári Rockszínpad hagyományos magyar bálját, melyen mintegy 450-en vettek részt. A zenét a bajai Change Show and Dance Band, valamint a Szőllősy Gipsy Band szolgáltatta.

 

Kassa. A Csemadok Kassai Városi Választmánya és a Kikelet Kassai Ifjúsági Közösség hagyományos magyar bálját február 15-én rendezték meg a Moyzes utcai Művészetek Házában. Az est háziasszonya Erdélyi Klaudia, a sztárvendég Tóth Vera volt; a zenét a miskolci Reflex, a rozsnyói Alldevils, Balogh Péter és zenekara, Jakab Zoltán bárzongorista és DJ ZSE-LEE szolgáltatta. A bál keretében estélyi ruhák parádés bemutatójára is sor került.

 

Királyhelmec. Nagyszabású farsangi mulatságon vehettek részt az érdeklődők, Nagy Sándor önkormányzati képviselő kezdeményezésére már ötödik alkalommal, a helyi gimnázium nagytermében. A több mint kétszáz vendég között alig akadt, aki civil öltözetben érkezett, bár a jelmez nem volt kötelező. Jöttek bálozók a határon túlról, Sátoraljaújhelyről és a testvér Ferencvárosból is. Felléptek a Gimisztár ifjú nyertesei, Koczur Eszter, Hajek Viktória és a Bellies keletitánc-csoport Homonnáról. A jó hangulatú zenéről a magyarországi Happy End gondoskodott.

 

Képriport a Vasárnap aktuális számában!

 

Szöveg: F. É., fotók: Gecse Attila, Kikelet, helyi archívumok

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?