A jövőt tervezni kell

<p>A jövőt nem elég várni, esetleg látni, meg is kell tervezni. Tudják ezt Légen is, a járási központtól, Dunaszerdahelytől 12 kilométerre fekvő csallóközi településen. Ahol mellesleg mindig történik valami. Az ezredfordulótól a falu mindennapjait sikertörténetként tartják számon, s ennek megvan az alapja.</p>

Bár a sokat emlegetett paradigmaváltás itt is lezajlott, hiszen évszázadokon keresztül az éltető föld adott megélhetést a lakosság nagy részének, ez a település mégsem lett a rendszerváltás vesztese. Az Agrokombinát megszűnte után környezetbarát üzemek települtek ide (Mova Manufactoring, Winfer Kft., Gynex stb.), ezek foglalkoztatják a légiek többségét. Ráadásul sikerült a megszűnés határán billegő kórházat is megmenteni. Transzformálása után (az önkormányzat és egy nonprofit szervezet összefogásával) azóta is pozitív mérleggel üzemel. Nemcsak az intézményt mentették meg, hanem fel is újították a pavilonokat, létrehoztak egy szociális részleget, ahol azóta telt ház van, s növekedett az alkalmazottak száma. A község uniós támogatással a park infrastruktúráját is kiépítette.

 

Rendteremtés, alapozás

Már ez sem lett volna kevés a váltáshoz. A 2002-ben felállt új önkormányzat azonban mélyrehatóbb változásokat kezdett: rendezte a bérleti szerződéseket, és stabilizálta a község anyagi helyzetét. Csaknem teljes egészében kiépítették az infrastruktúrát, felújították a község főterét, a helyi szervezetek segítségével tovább csinosították a környezetet. Útburkolat, járda épült, hulladékszállító gépkocsit vásároltak, ennek köszönhetően az egész megyében itt a legalacsonyabb a szemétdíj (családonként évi 40 euró). A hulladék szétválogatását helybeliek végzik, s a gyűjtőudvar, ahol ingyen veszik át az építkezési és a zöldhulladékot, szombatonként is nyitva tart. Szitási Ferenc mérnök mégsem elégedett, mert mint mondja, még mindig akadnak szemetelők, akiknek a személyét csak a tetten érés bizonyíthatja a jogszabályok szerint.

A legújabb fejlesztések közül a polgármester elsősorban a kerékpárutakat említi, amelyek első ütemben a nagylégi temető felé épülnek meg még az idén, majd a Kolónia (a vasútállomás) felé folytatják a munkát. Utóbbit régen tervezik, eddig a telkek tulajdonjoga akadályozta. A tavalyi kisajátítási törvény remélhetően segít ez ügyben. Megjegyzendő, hogy a lakosságszámhoz viszonyítva térségünk országai közül Szlovákiában a legkevesebb a kerékpárút, így az Európai Unió is ösztönzi az építését.

Ottjártunkkor egy csapat éppen alapozómunkát végzett a községháza előtt, ahol akadálymentesítik mind a községi hivatalba, mind a postára való bejutást. Az átalakítást a Winfer Kft. szponzorálja.

 

Fontosak az iskolák

A legutóbbi népszámláláskor Légnek több mint két és fél ezer lakosa volt, Ez a szám azóta enyhén növekedett, s ha minden itt lakó be volna jelentkezve, meghaladná a 3000-et. Az itt élők mintegy 65 százaléka magyar, de az iskolában fordított az arány: nagyjából kétszer annyi gyermek jár a szlovák iskolába, mint a magyarba.

„Égető problémánk – mondja Szitási Ferenc –, hogy a központi kazán negyvenéves gázvezetékei hatalmas hőveszteséget okoznak. Évente 60-70 ezer euróba kerül a fűtés, hiszen két teljes szervezettségű iskolánk van, tornaterem, napközi otthon, étkezde, speciális osztályok, s mindegyiket közös kazán fűti. Kidolgoztunk egy tervet, hogy mindegyik épület saját kis kazánt kap – már kiírtuk a versenytárgyalást –; így megszüntetjük az elkerülhető hőveszteséget, és 20-30 százalékos költségcsökkenést érünk el. A megtakarítás természetesen az iskoláknak jön jól. Megpályázzuk a pénzügyminisztériumnál az étkezde berendezésének felújítását is. Ez is negyven éve van használatban, ráadásul a tanulókon kívül idős lakosainkat is szolgálja: több mint száz nyugdíjas kap nagyon olcsó ebédet az iskolai konyháról, immár tíz éve. Ez a jelenlegi szociális helyzetben nem elhanyagolható.”

A két iskola tanulóinak létszáma nem éri el egyenként a kétszázat; emiatt az épületek felújítására nem pályázhatott az önkormányzat. Így bármennyibe kerül is, az ajtók és ablakok cseréjét kénytelen lesz saját költségén elvégeztetni. Legfeljebb annyit tehet, hogy igyekszik mindkét intézménnyel törődni, hiszen mindkettőt helybeli gyerekek látogatják. A magyar iskolában szerencsére – bár még tartanak a beíratások, így nincs végleges adat – nem lesz gond az elsősök számával – mondja a polgármester, meglesz a tizenegy gyermek, amennyit a „megreformált” oktatási törvény megkövetel. A falu természetesen az óvodára is nagy gondot fordít, amely állandóan telt házzal, 80 gyerekkel „üzemel”. Vannak magyar és szlovák osztályok, s pár éve egy közös, kétnyelvű is, amelynek nagy sikere van.

Ahhoz, hogy legyen elég gyermek, természetesen támogatni kell a fiatalok helyben maradását. Az utóbbi tíz évben 56 bérlakást adtak át Légen, fiatal családok vehették őket birtokba. A lakások iránt folyamatosan nagy az igény (több mint nyolcvan kérvényt tartanak nyilván), ezért most is 3 tizenhat lakásos bérházat terveznek; az elsőnek az építését idén tavasszal kezdik.

 

Horgászszervezet alakul

Szitási mérnök elmondja, hogy tavaly sikerült megalapítani a kertészkedők körét, közel száz tagja lett. „Magam is elcsodálkoztam, mennyi ügyes ember akad, aki otthon ilyesmivel foglalkozik, legyen az bonszai, tök vagy virág, de a borászok is felsorakoztak. Tavaly bevezettük az őszi vásárt, amelyen több mint ezer látogató vett részt.” Az előkészítésből az összes társadalmi szervezet kivette a részét. Mint két éve is leírtuk, a helyi sportszervezet aktív, a legnagyobb népszerűségnek a futballcsapat örvend. Műfüves pályát is találunk a községben, mind az aktív sportolók, mind a lakosok szívesen használják. A focin kívül a női kézilabdacsapat sikeres: Moravik Éva vezetésével sok örömet szerez a sportszerető légieknek. Ezenkívül testépítő fiatalok edzenek, és a postagalamb-tenyésztést is többen magas színvonalon művelik. Ami új: idén megalapítják a helyi horgászszervezetet, amely polgári társulásként fog működni. Ez Nagy László alpolgármester-pedagógus kezdeményezésére történik. Mivel a község kft.-je rendelkezik két autóbusszal, nem meglepő az ötlet, hogy már most kirándulásokat terveznek a fiataloknak hazai és külföldi horgásztavakhoz.

 

Bátraké a szerencse

Légen valóban mindig történik valami. Ezt igazolja, hogy a cikk elején említett Mova Manufactoring új termelőcsarnokot épít, amely a válság ellenére új munkahelyeket jelent majd. Átadását nyárra tervezik. A községben a KKV-Union mezőgazdasági feldolgozó kft. is sok embernek ad munkát, és állandóan fejlődik. Ez azért örvendetes, mert szakképzetleneket is alkalmaz, akik máshol nehezen tudnának elhelyezkedni. Szintén örömteli hír, hogy nő a Vitalita ágyainak a száma, így ismét több orvosra, gondozóra, nővérre lesz szükség.

„Természetesen folytatjuk a térfigyelő rendszer kiterjesztését, további nyolc-tíz kamerát készülünk fölszerelni. A legfontosabb helyek már be vannak kamerázva, de a bűnözés miatt bővíteni kell a rendszert. Emiatt alakult meg tavaly – elsők között a térségben – a polgárőrség is, amelyben ötven önkéntes vigyázza a rendet. A szükséges eszközökkel a község látja el őket. Munkájuk eredményes: „Azon túl, hogy a rendezvényeinken felügyelnek, több betörést meg tudtunk akadályozni, felére csökkent a bűnesetek száma, és érezhetően javult a lakosok biztonságérzete. A példa ragadós: már máshonnan is jelentkeztek tapasztalatcserére.”

Amikor mindenki a csodára várt, a légi önkormányzat már hat-hét éve elkezdte a szabad telkek közművesítését, így a községnek az ínséges időkben is mindig akad némi bevétele pár telek eladásából. Előrelátás és bátorság kellett hozzá. Apropó, bátorság: most már azt tervezi az önkormányzat, hogy az internetet optikai kábelen juttatja el minden házba; ezzel 10-15 évvel ismét megelőzi a kort.

Természetesen megkérdeztük Szitási Ferencet, indul-e az idei önkormányzati választásokon. Habozás nélkül igennel válaszolt, hiszen mint mondja, még sok terve van a falu életének javítására, Lég szebbé tételére. Hozzáteszi: jó csapata van – a képviselőket és a hivatal dolgozóit egyaránt beleértve –, öröm vele dolgozni, és valóra lehet váltani a terveket. Eredményeiket látva aligha lehetnek kétségeink.

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?