Magyarul szóban és írásban

<p>A Pozsonyi Duna Utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium még az ünnepek előtt ebben a tanévben is megrendezte a Kulcsár Tibor vers- és prózamondó verseny országos döntőjét, már a nyolcadikat, és megtartotta a kilencedik országos esszéíró pályázat kiértékelését Pozsonyban, az Ifjú Szívek székházában.</p>

Az ünnepségen Morvay Katalin, az iskola igazgatója köszöntötte a jelenlevőket, összefoglalva a már hagyományossá vált verseny történetét, Író Erzsébet szervező tanár pedig 2013 jubiláns irodalmárait: Bodnár Gyula publicistát, Barak László publicistát, költőt, Batta György költőt, Cselényi László költőt, Grendel Lajos írót, Kövesdi Károlyt, a Vasárnap riporterét, költőt. Ugyanakkor elmondta, hogy egyre népesebb az ünneplők tábora, évről évre bővül azok száma, akik az őszi felhívásra pozitívan reagálnak, s elküldik pályamunkájukat vagy jelentkezési lapjukat a szavalóversenyre.

A vers- és prózamondó verseny országos döntője négy kategóriában (alap- és középiskolások, vers és próza) délelőtt zajlott, délután került sor a díjkiosztó gálára.

A négy esszétémában 42 tanuló vetette papírra véleményét. Kategóriánként egy-egy pályamű alkotóját, valamint az összes pályázat közül a zsűri egybehangzó döntése alapján legjobbnak ítélt fődíjas dolgozat íróját jutalmazták a gálán. A országos esszéíró pályázatot Cs. Liszka Györgyi, a zsűri elnöke értékelte. Összesen hat díjat osztott ki a zsűri (Cs. Liszka Györgyi, a Vasárnap főszerkesztője, Haraszti Mária, a Median Kiadó igazgatója, a Magyar Interaktív Televízió főmunkatársa és Szemet Edit, a Pátria rádió műsorvezetője).

 

A legjobb esszéírók 2013-ban:

Az élet egy nagy… (erdő) témakörben – Tapolcsányi Viktória, Komárom

Turistacsalogató témakörben – Nágel Friderika, Tallós

Tőle tanultam a legtöbbet témakörben – Mózes Áron, Vásárút

Derűvel minden könnyebb témakörben – Nemes Tamás, Pozsony

 

FődíjŠárai Erika, Érsekújvár (Az élet egy… retikül)

 

Az összesen 47 vers- és prózamondó bizonyította, hogy a szövegtanulás és -előadás nem divatjamúlt, ma is sokakat megérintő, elvarázsoló, lelkileg gazdagító aktivitás. A versenyt Haraszti Mária, az azonos összetételű zsűri elnöke értékelte, kiemelve az évről évre emelkedő színvonalat.

 

A legjobb 1. kategóriás versmondók 2013-ban:

1. Karácsony Laura Cselényi László: Einstein című versével (Tallósi AI, felkészítő: Bíró Erika)

2. Kantár Máté Cselényi László: Fekete vér című versével (Gútai AI, felkészítő: Pákozdi Anita)

3. Galambos Norbert Batta György: Kolbászfurulya című versével (Nagyszarvai AI, felkészítő: Botló Judit)

 

A legjobb 2. kategóriás versmondók 2013-ban:

1. Renczés Viktória Tóth László: A színész című versével (Kodály Z. Gimnázium, Galánta, felkészítő: Bergendi Mónika)

2. Nagy Zsófia Kulcsár Ferenc: Kocsma című versével (Magángimnázium, DSZ, felkészítő: Horváth Péter)

3. Neszméry Előd Barak László: Minden mondat zárva című versével (Közös Igazgatású MTNYG, Szenc, felkészítő: Pongrácz Flóra)

 

A legjobb 1. kategóriás prózamondók 2013-ban:

1. Katona Eszter Bodnár Gyula: Szeretet című szövegével (Nagymegyeri AI, felkészítő: Soóky Marián)

2. Mojzes Max Kövesdi Károly: A lázadó állatok című meséjével (Tardoskeddi AI., felkészítő: Hlavička Irén)

3. Kovács Nikol Zs. Nagy Lajos: Tűnődés négykézláb című karcolatával (MTNYAG, Pozsony, felkészítő: Mag Valéria)

 

A legjobb 2. kategóriás prózamondók 2013-ban:

1. Mikóczi Dominika Grendel Lajos: Nálunk, New Hontban regényének részletével (Közös Igazgatású MTNYG, Szenc, felkészítő: Pongrácz Flóra)

2. Szitka Mária Kövesdi Károly: Tojásmese című meséjével (Egyházi Konzervatórium, Pozsony)

3. Bitter Balázs Duba Gyula: A férfiasság próbakövei című prózájával (MTNYAG, Pozsony, felkészítő: Iró Erzsébet)

 

A szervező pozsonyi iskola igazgatósága jutalmazta a felkészítő tanárokat is, nagyra értékelte a támogatók, szülők és pedagógusok bekapcsolódását az eseménybe. A rendezvényt támogatták:

RATIO EDUCATIONIS – az iskola alapítványa; Pomichal István, mérnök, Pozsony megye képviselője; a Szlovákiai Magyar Protestáns Oktatási és Közművelődési Egyesület; Frideczky János, a VIDÉO Alapítvány alapítója; Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Pozsony–Szenc TV; Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, Duna Utcai Alapszervezet; a Magyar Köztársaság Nagykövetsége – dr. Balogh Csaba nagykövet; Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány; VASÁRNAP családi magazin; IFJÚ SZIVEK Magyar Táncegyüttes.

 

A legjobb pályaművekkel a Vasárnap Fiatalos rovatában olvasóink is megismerkedhetnek.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?