A szenvedély színei

<p>Szenvedélyes, nagy energiákat megmozgató, magas hőfokon égő színész Hegedűs D. Géza. Szerepeinek hosszú sora ezt bizonyítja. &bdquo;Érzelmi és intellektuális erőmű az ember &ndash; vélekedik &ndash;, erőmű, amely születésétől a haláláig saját mozgásával hajtja magát megállíthatatlanul.&rdquo;</p>

Elődei világában, tulajdonságaiban keresi most önmagát, pontos képet festve családjáról, amelyek saját, személyes életét is jellemzik.

„Parasztsorból jött az anyukám, kispolgári családból az apukám. Mindketten Ibrányban, a Nyírségben születtek. Anyukám családjának a természetközeliség, az állatok, a föld jelentette az egzisztenciát, apukám mögött képzett iparos szakemberek álltak. A Magyarországra és Közép-Európára jellemző társadalmi-történelmi és technikai mozgás mindkét oldalról befolyásolta a családot. Kiszolgáltatottá tette vagy éppen inspirálta, új, kreatív helyzeteket teremtve számukra. Édesanyám családja a református templom mellett meghúzódó kis utcában élt, amelynek hirtelen vége lett, s már csak a legelő volt. A legelőt Várnak hívták Ibrányban. Oda jártunk focizni. Megyünk a Várba, mondtuk, ugyanis a Rákóczi-szabadságharc leveréséig ott egy jelentős katonai bázis állt, az ottani földesúrnak pedig a Tisza mentén téglából épült várkastélya volt. Nemrég jöttem rá, hogy ami nekem sokáig faluszélinek tűnt Ibrányban, az valamikor a legexponáltabb helyen volt. És ott élt az én családom. Amikor eltűnt a Vár, a központi helyről hirtelen a szélre sodródtak.”

Dédszüleit ugyan nem ismerte, a családi legendárium történetei révén mégis eleven képet alakíthatott ki róluk. Életük meghatározó eleme a természet volt. Az biztosította mindennapi megélhetésüket. A hét tó valamelyikéből frissen kifogott hal, a gyümölcsfák a kertben. Éjszakánként hordóban vitték fel a csíkot a kassai piacra. Aztán jött a tőkésítés. Ügyes, ravasz, jól informált emberek felvásárolták a vizenyős földeket, az ott élők bolondoknak hitték őket, vegyék csak, mondták, hiszen még pénzt is adnak a semmiért, egyszer csak ott lett a legjobb termőföld. Sok-sok ember így veszítette el a táplálékát szolgáló vízi világot, ott maradtak hoppon és agrárproletárokká lettek, mehettek robotolni a földbirtokosokhoz.

„Dédapám, Kormány János ötvenévesen hajóra szállt, és elment Amerikába. Huszonöt évig kint dolgozott New York államban, bányában. Nagy szorgalommal küldte haza az ott megkeresett pénzét. Kintről finanszírozta a családot, dédanyám pedig közben felnevelte az itthon hagyott négy gyermeket. Nagyapám fél szemét robbanó gyutacs vitte ki, amelyet dédapám hozott a bányából. Fél szemével, nagyító fölé görnyedve a legfinomabb mechanikájú munkát végezte. Órásmester lett. Ménes Zsuzsanna dédanyámról édesanyám a legnagyobb szeretettel beszélt. Egyedül, férfi módon nevelte fel a fiait, és adott mesterséget a kezükbe. Dédnagyapám kintről küldte haza a tervrajzokat, hogy építsenek itthon házat, és még mindig áll a hatalmas ház gazdasággal, istállóval. Nagy akaratú, nagy erejű ember volt. A szilajságot, a szenvedélyességet biztos tőle kaptam. De amikor hazajött Amerikából, ezt is anyukámtól tudom, vén fejjel elkezdte féltékenyen vallatni a vele egykorú dédanyámat, hogy amíg ő odavolt, kivel csalta meg. – És te hova jártál, kuplerájba? – kérdezte a dédanyám. Erre előkapta a pisztolyát az én szenvedélyes ősöm, és rálőtt a dédanyámra. Szerencsére nem találta el. A nagyapám csavarta ki a kezéből a pisztolyt, és dobta bele a gémeskútba. Onnantól kezdve azonban az én drága dédszüleim nem beszéltek egymással. Egyetlen szót sem váltottak soha többé.”

A gének mindent tovább visznek.

„Anyukám is ilyen szenvedélyes asszony volt – hallgatom tovább a családi történetet. – Dédanyámnak köszönheti, hogy belőle értelmiségi lett. Anyukámnak volt egy nővére, Ilonka néni, aki fiatalon férjhez ment egy nagygazda fiához. A könnyű gyermeki létből hirtelen zárt, nagyon szigorú, kegyetlen paraszti környezetbe került. Látta ezt az én Ménes Zsuzsanna dédanyám, és azt mondta az anyukámnak: – Na, kislányom, belőled nem lesz ilyen! Én foglak taníttatni! – És így is történt. Anyukám líceumba járt, és tanítónő lett. Dédanyám a legutolsó divat szerint öltöztette őt, és átmenekítette egy másik világba. Kemény, intelligens nagyasszony volt az én dédanyám. Tudta, hogy meg fog halni, és külön ruhát varrt magának a koporsóba. Azt mondta: – Az én testemet ne törjétek, olyan ruhám lesz, hogy csak bele kell bújtatnotok, és a hátamon majd összefogjátok.”

Motorokhoz, gépekhez, elektronikához egyformán értett a nagypapa, de a mikrovilág, az apró szerkezetek is nagyon érdekelték. Saját készítésű rádiót hallgatott. Olyan volt a háza, mint egy elvarázsolt kastély, minden automatizált volt benne. S mindemellett paraszti gazdaságot vitt, mert ahhoz is értett. Az állatokhoz, a földhöz. Lovai, tehenei, disznói voltak. Dohányt termesztett, de gabona, krumpli, kukorica és mák is termett a földjén.

„Tavasztól őszig nagyon erőteljesen a mezőgazdaság foglalta le a nagyapámat, de vasárnaponként, templomba menet jöttek hozzá az emberek, hogy: – Jaj, Dani bátyám, itt az ébresztőórám, meg kellene javítani! – Sokat voltam nála. Az ő felesége, anyám édesanyja olyan történetmesélő volt, hogy párját ritkította. Mindig ő volt a társaság központja. Hajnaltól késő estig rengeteg dolga volt, ám a nagy vasárnapi ebédeknél vagy ünnepnapokon, családi összejöveteleknél úgy tudott mesélni, olyan humorosan, hogy potyogott a könnye. Hegedűs nagyapámé volt az ibrányi malom. Apám ott született a malomban, központi hely volt az is. Akárcsak Kormány nagyapám, ő is nagy közmegbecsülésnek örvendő, okos ember volt. Szintén ezermester. Gazdasági válság, tönkremenőben a malomipar, nagyapám gondol egy nagyot, eladja a malmot, és hatalmas kertjébe felépít egy mozit. Onnantól kezdve már csak az érdekli. Lehet, hogy nem ott kell keresni a folytatást, ahol fejbe kólint az élet, ebben ő a példamutató számomra, hiszen homlokegyenest más irányt vett. Nagyon jó helyen, a kocsmával szemben állt a mozi, és remekül üzemelt. Apukámból is tanárember lett. Első generációs értelmiségiek a szüleim, mindketten a háború alatt jutottak el a diplomáig.”

Tizennégy éves koráig élt Ibrányban Hegedűs D. Géza. Középiskolás éveiben Debrecenben volt kollégista. Havonta járt haza. Debrecenből pedig egyenes út vezette Budapestre, a színművészeti főiskolára.

„Apukám kimagaslóan meghatározó egyénisége volt Ibránynak. Rendkívül aktív, energikus, művelt, ötletgazdag, határozott fellépésű, nagyon erős szociális érzékenységgel megáldott, nagyszerű pedagógus volt. Magyar—történelem szakos tanár, akárcsak az anyukám. Jókedv, humor, okosság és játékosság jellemezte mindkettőjüket. Falusi tanár házaspár nem nagy fizetéssel, három gyerekkel. Mindent ugyanúgy kellett megtermelnünk, mint bármelyik más falusi embernek. Disznót neveltünk, volt konyhakertünk, kis földünk, de se gáz-, se villanyvezeték. Hajnalban keltem, fát vágtam, lavórban fürödtünk. Mint minden falusi ember azokban az években. Ha rá lennék kényszerítve, sok mindent meg tudnék teremteni magamnak. Sok mindent elsajátítottam, mindenbe beletanultam. Csodálatos könyvtárunk volt, a szüleim részéről rendkívüli kíváncsiság az irodalom, a művészetek, a film, a színház iránt. Olyan szellemi muníciót kaptam, amilyet nagyon kevesen. Mindenről tudtunk, mi történik a világban, a színházakban, vagy hogy melyik országban milyen film készül. Ez volt a szüleim szenvedélye, öröme.”

Ő meg ezt vitte tovább. Bentről, a falak közül az apollói, kintről a dionüszoszi világot. Ezzel indult el műszaki irányba. Annak ellenére, hogy semmi ilyen képességet nem érzett magában.

„Anyukám úgy nevelt, mint egy királyfit. Óvott minden rossztól, durvaságtól, nehéz fizikai munkától. Ravasz módon mindig kitalált valamit. Neki gyenge a szíve, mondta. Finomság, elegancia, ízlés, illemtudás… édesanyám, köszönöm! Úgy kerültem el otthonról, hogy nem jöttem zavarba sem egy étteremben, sem társaságban. Apukám sportember volt, középcsatár az ibrányi focicsapatban. Ilonka néném fia pedig testnevelő tanár. Ő tanított szertornázni. Még a fizikai megalapozottságom is megvolt. Minden, ami kell. Az sem okozott gondot, ha pajtásaimmal mezítláb kellett szaladgálni a tarlón. Nem is éreztették velem, hogy én a tanítóéktól jöttem. Megvolt a saját terepem. Táncolni például anyukám és a lánytestvéreim tanítottak meg a konyhában. A női nemmel eléggé tisztában voltam, és hozzá is szoktam. Fontos volt a gyöngédség, a rendszeretet, a sok-sok szépség.”

Két lányának ugyanazt a szabadságot adja, amely az ő ifjúságát is meghatározta. Érzékeny, humanista gyerekeknek nevelte őket.

„Soha semmiféle gátat nem állítottam eléjük. Amerre viszi a képességük, kíváncsiságuk, tehetségük, mindenben segítem őket. Minden lehetőséget megteremtek nekik, hogy a vágyaik beteljesülhessenek. Nagyszerű gyerekek. Huszonhat éves az egyik, huszonnyolc a másik. Barbara színésznő. Gyors észjárású, komoly műveltségű lány, fejlett morális érzékkel. Én csak remélem, hogy meg tudom írni az én regényemet, de abban biztos vagyok, hogy ő író lesz. A szellemi kíváncsiságot tőlem örökölte. Fanny, a fiatalabb lányom a mamája kreativitását viszi tovább, aki eredendően építészmérnök, aztán az üzleti szférában kötött ki. Fanny az iparművészeti egyetemen végzett dizájn és művészetelmélet szakon. De még mielőtt diplomát szerzett volna, beiratkozott egy faipari szakközépiskolába, mert mindig vonzódott a fához. Bútorrestaurálással szeretne foglalkozni. Idén fejezi be a tanulmányait, már a mestermunkáján dolgozik nagyon nagy szenvedéllyel. Az ősi képességek így folytatódnak nálunk. Szabad, bátor emberek mindketten. Nem a behódolás s a megalkuvás jellemzi őket, hanem a független lét. Most azon drukkolok, hogy ne csak mesterségben, hivatásban találják meg az életük értelmét, hanem a személyes életükben is boldogok legyenek.”

A Vígszínházban Klaus Mann Mephistójában kapta legújabb szerepét, a színházigazgató Krogét, a filmvásznon Orosz Dénes alkotásában, a most bemutatott Coming outban.

„Mindig kiálltam a világ szélére sodródottak, a megpecsételtek mellett. Még falusi közegben is. Apám is ilyen volt. Rengeteg megfélemlített, kitaszított ember mellett ügyvédkedett, írta nevükben a kérvényeket. Bárki jöhetett, kopogtathatott nála. Kiállt mellettük, intézte a dolgaikat. Valahogy ezt is örököltem. Minden ember fenség, mondja Ady. Mindenki boldog életre született. Nemre, fajra, nemi identitásra való tekintet nélkül. Örülök az Orosz Dénestől kapott szerepnek. A legjobbat tehetem, hogy ebben részt veszek. Egy meleg közösség elnöke vagyok, aki bátran vállalja nemi hovatartozását. A barátaimért, nagyszerű társaimért is tehettem valamit végre. Éljen mindenki úgy, ahogy ő szeretne boldog lenni.”

 

 

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?