A Mont Blanc árnyékában 65. Búcsú

A feleségem képviselte a missziót, elmondása szerint nagyon sikeres volt. Estére táncházat terveztem a misszión. A táncházhoz elsősorban jó hangulat kell. Ezért csak a legközelebbi barátokat és ismerősöket hívtam meg. Így is zsúfolásig megtelt a misszió nagyterme. A szlovákok közül a három doki volt hivatalos – Ladislav Horvát, Francis Pribula és Michal Molnár, utóbbi a nejével, rajtuk kívül az ENSZ-ben dolgozó hét szlovákiai állampolgár, partnerestül – élükön Schmögnerová asszonnyal, Svantner Misivel meg Maťáš (Mátyás) Attilával. (Attila a Nemzetközi Távközlési Unióban dolgozik, a műholdas sugárzás szakavatott értője. Itthon nem termett számára babér. A szatellites szélessávú internetet propagálta Szlovákiában, segített volna rövid idő alatt megvalósítani, teljes országos fedettséggel. Az illetékesek nem kértek belőle, túl gyors és túl olcsó lett volna.)

Zürichből Dianiškáék, Lehotzkyék, Toscanóék és Meierék tartoztak a meghívottak körébe. Mindezek az emberek, akik mögött értékes és izgalmas életút van, külön fejezetet érdemelnének ebben a visszaemlékezésben. Dianiška Gömörből származott, az egyik svájci bank főtanácsadójaként dolgozott, felesége somorjai, de ő is jól tud magyarul. Lehotzky a királylehotai Lehotsky család sarja, tipikus fele magyar – fele „tót” arisztokrata típusú ember. Egy olyan menő cég nemzetközi üzletkötője, amely bankjegyek és értékpapírok speciális biztonsági elemeit fejleszti és értékesíti. Vele ittam először Chablis Premier Crut, az egyik legjobb fehérbort a világon. (Ennél már csak a Chablis Grand Gru tartozik magasabb kategóriába, de ez Lehotzky Rudinak is túl drága volna talán egy kétszemélyes vacsorához.) Toscano gyógyszertár-tulajdonos Zürichben, eredetileg Zvrškovecnek hívták, de magyarul úgy beszél, mint én; egyszer voltam náluk, három nyelven folyt a társalgás: németül, szlovákul és magyarul.

Meghívtam a visegrádi négyek diplomatáit. Ők igazán értékelni tudták a táncház hangulatát. Bármennyire különbözőek vagyunk is mi itt, Közép-Európában, azért sokkal több dolog köt össze bennünket, mint amennyi elválaszt. Kár, hogy gyakran nem akarjuk vagy restelljük bevallani ezt a tényt. A táncház jó hangulatát a sziveseken kívül a carouge-i Pannónia tánccsoport tagjai és barátaik teremtették meg, és a genfi magyar közösség fiatalabb nemzedéke. Azt hiszem, Králik nagykövet ideje óta nem zajlott a genfi szlovák misszión ilyen jó vigadalom. Nem tudom pontosan, hogyan néztek ki Králik reggelig tartó zenés mulatságai, de úgy vélem, ez a mienk jó értelemben „földszagúbb”, őszintébb, felszabadultabb volt. Hatévi kemény munka után úgy éreztem, van akkora tekintélyem, hogy megengedhetek magamnak egy ilyen magyar bulit a misszión. Munkatársaim vették a lapot, jól mulattak ők is, és nem tudok róla, hogy később rossz híremet terjesztették volna emiatt. Habár azt írtam az előbb, hogy őszinte, természetesen „földszagú” és tiszta magyar volt ez a második nagy csűrdöngölés (az első 2002 nyarán zajlott a Szőttes részvételével), semmiképpen sem volt köldöknéző vagy földhözragadt. A gyökereinkhez ragaszkodhatunk, a szülőföldünkhöz vonzódhatunk, az önazonosságunkat büszkén képviselhetjük és ápolhatjuk úgy is, hogy közben szemünk előtt tartjuk az egyetemes értékeket, és ezek viszonyrendszerébe helyezzük el a saját önbecsülésünket.

Ezt a tételt tanultam meg leginkább Genfben hat és fél év alatt. És ezt a szemléletet hiányoltam gyakran a központból érkező utasításokban (2005 tavaszán például a központ hosszú polémia után végül mégsem csatlakozott egy új kisebbségjogi kezdeményezéshez az Emberi Jogok Bizottságában). Ugyanezt az eszmét kerestem kétségbeesetten hosszú hónapokig, miután 2005 augusztusában végül hazatértünk a családdal Pozsonyba. Hogyan küzdjünk a saját részigazságunkért, és közben ne veszítsük szem elől az egész valóságot? Az volt az érzésem, hogy itthon hét év alatt alig változott valami: nem láttam komoly előrelépést sem a szlovák–magyar viszonyban, sem a különböző közszereplők demokráciaértelmezésében, sem az általános politikai kultúrában.

Azóta is foglalkoztat a kérdés: mely területen való tevékenykedéssel lehet leginkább előmozdítani a demokratikus kormányzás és az emberi jogok tiszteletének szekerét? A diplomáciában, az államigazgatásban? A civil szférában? A tanítás és nevelés segítségével? Kutatómunkával, publicisztikával? Vagy mégiscsak és kizárólag a politikán keresztül? 

A Szivek vasárnap még fellépett a genfi magyarok hagyományos karácsonyi ünnepségén, aztán búcsút vettünk egymástól. Most ennek a sorozatnak is búcsút intünk, de talán a jövőben még lesz alkalmunk visszatérni a Mont Blanc árnyékába.