<p>A Katalin, természetesen. Sajnos, nem ide, nem hozzám, és nem jön. Jött. Annak idején, amikor még jönni tudott. S jöhetett. Szabó G. Lászlónak mesélte Törőcsik Mari, én meg olvastam a Beszédes könyvében, a Körhintamenetben. Hogy kislány korában milyen izgalommal várta, mikor hajt el házuk, ablakuk előtt a nagy művésznő, aztán végül mégsem látta meg.</p>
A kis Törőcsik Mari a nagy Karádyt. Értem és megértem. Különösen az után, hogy épp e könyv írójának köszönhetően én magam nem csak, hogy láthattam kocsival elhajtani, meg is ölelhettem a nagy Törőcsik Marit. És nem azért, mert ismert, közismert, sőt híres. (Higgyék el, van híresség, jócskán, kinek a híre is taszít.) A kulcsszó a nagy. Az emberi nagyság egy apró, törékeny testben. Ami engem illet, egy nagy művész emberi nagyságát csak akkor látom, ha valami mellett vagy ellenében kiáll, meg akkor, ha megtapasztalom, hogyan viselkedik emberek között. Nos egypár nagyot, szerencsémre, láthattam kicsik közt, ennek a Szabó Lászlónak (aki nem Béla, Laci bácsi pedig sose lesz, hisz százéves korára éri el, ha ugyan, az ötvenet) a szorgalmazására és közbenjárásával is. Legutóbb a pozsonyi Astorka Fesztiválon Hegedűs D. Gézát. Ő a Vígszínházból hozta el nekünk Márkos Albert zeneszerző csellistával A pestist, Albert Camus (ő meg ni, november 7-én lenne 100) regényének monodrámai feldolgozását. Azon túl, hogy fergeteges és szellemes, felkavaró és katartikus, fizikai teljesítménynek sem mindennapi: képzeljék csak el, egy személyben eljátszani egy egész, karanténba zárt várost. Az előadás után jómagam szédülten és döbbenten az utolsó szavak lüktetésében, mindenhol ott a pestis, főleg, hogy soha ki nem vész, kóvályogtam a folyosóra, Géza meg, mint aki pihenésből, jön, mosolyog, üdvözöl, társalog. Az a hét, az a nap amúgy is olyan különös volt. Nemcsak a művész Hegedűs D. emberi nagyságát láttam, ismeretlen olvasók is formát öltöttek mellettem, hirtelen és váratlan, meglepetésszerűen, hogy úgy mondjam. Egyszer csak itt állt az ajtóban, nem tudtam, hogy ki, de megnyerő mosolya s a Kassa, ahonnan ideutazott, rögtön beugrott. A hálás és ragaszkodó Olvasó, kiről nem is olyan rég tettem említést. Az apropó, hogy most utazott, nem is A pestis, hanem Hegedűs D. Kapta születésnapjára. Mert őt szereti. Amit Pozsonyban, ha már itt jár, mindenképp meg akart tenni, azt meg is tette. Felkereste Július Satinský sírját, meg engem. Viccesen hangzik, el is vicceltem, de higgyék el, nem volt könnyű legyűrnöm a büszkeséget. Ilyen két remek férfiú közt szerepelni mint úti cél, nem adatik meg akárkinek. Váji Nagy Vali kérésére tehát a gézás kép; de ha én, legyen itt ő is! Helyettünk állsz ott, mondta ugyanis, amikor húzódoztam, szerintem bőven elég volt már a sztárfotókból. Ha látom, olvasom, úgy érzem, veled én is ott vagyok Törőcsik Mari, Esterházy Péter mellett. Álljon tehát ő is itt Gézával s velem valaki helyett, aki ugyanolyan nyíltszívű, aki a vasárnapi ebéd helyett is jobb szeret Karádyra várni.
Hogy jön.
Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő
-------------------------
Meg is kértem egyszer anyámat, hogy ne kelljen a VASÁRNAPi ebédnél az asztalnál ülnöm, mert vártam, hogy jön Karády, elhajt kocsival a házunk előtt.
Szabó G. László: Körhintamenet
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.