Idegenek közöttünk

Nem szívesen látjuk a külföldit

Akármennyire vendégszeretőnek gondolják is magukat a szlovákok, az utóbbi évek hazai és külföldi felmérései ennek az ellenkezőjét bizonyítják. Legutóbb a The Washington Post amerikai napilapban megjelent elemzésből derült ki, hogy a külföldieket Szlovákiában annyira látják szívesen, mint Oroszországban, Szaúd-Arábiában, Venezuelában, Iránban, Pakisztánban és Kínában – vagyis semennyire. A cikk szerint leginkább Új-Zélandban, Marokkóban, Izlandban, Thaiföldön, Jemenben, Írországban és Kanadában kedvelik az idegeneket. A 140 országot tartalmazó listán az USA csak a 104., és Németországot, valamint Japánt is megelőzik a közel-keleti államok. Az utóbb említett nyugati országok esetében az idegenekkel szembeni elutasítást az erős nemzeti azonosságtudattal magyarázzák az elemzők. A külföldieket kedvelő vagy nem kedvelő országokban szinte egyáltalán nem látszik kapcsolat a gazdasági fejlettség és az ott lévő külföldiek száma között. Magyarország a közepesen elutasító kategóriájában található Romániával, Ukrajnával, Lengyelországgal együtt. A Világgazdasági Fórum globális turizmusról szóló jelentéséből kiinduló cikk arra is rámutat, hogy a vendégszeretet terén sok az ellentmondás. Kínaiak például a világ minden táján élnek, de ők nem szívesen fogadnak be senkit. A posztszocialista országok polgárai tömegesen vállalnak munkát külföldön, de a saját hazájukban élősködőknek tekintik a más országokból érkező munkavállalókat.

Ilyen paradoxon több is található abban, ahogy egy-egy ország többségi lakossága az idegenekre tekint, és Michal Vašečka szociológus szerint Szlovákia esetében az ok elsősorban abban keresendő, hogy az állam kizárólagos nemzeti alapokon jött létre. „Szlovákia lemondott valódi történelmi gyökereiről, mindent a nemzeti összetartozásra tett fel. Ennek következménye, hogy idegenkedik mindentől, ami más, és ellenséget lát minden idegenben. Ez természetesen információhiányon alapuló tévhit, de még a fiatalokban is él. A különbség csak annyi, hogy ők már tudják: nem illik nyíltan hangot adni az ilyesfajta vélekedésnek” – magyarázza a témával évek óta foglalkozó szakember. 

A magyar is bevándorló?

Minden szinten és teljes mértékben még mindig csak az válhat elfogadottá Szlovákiában, aki szlovák. A nemzeti kisebbségek tagjait és a külföldieket ugyan bizonyos mértékig elfogadja a többség, talán még csodálja is a teljesítményüket, de mindig ott van az a bizonyos de. Utána pedig általában az következik, többnyire gondolatban, sokszor kimondva is, hogy a más nyelv, vallás, kultúra, magánügy, amelyet addig tolerálunk, amíg az érintettek a családjukban, otthonuk falai között gyakorolják, és nem követelnek közösségi jogokat. Sokan még a magyarokat és a romákat is bevándorlónak tekintik, fogalmuk sincs arról, hogy történelmi kisebbségek, és mindig itt éltek. A Nyitott Társadalomért Alapítvány által tavaly, ezerfős mintán végzett felmérés eredménye szerint a lakosság 36 százaléka vélekedik úgy, hogy a magyaroknak nem kellene nyilvánosan is magyarul beszélniük, és általában egyik kisebbségnek sem szabad megengedni, hogy a saját dolgairól maga döntsön.

A megkérdezettek 37 százaléka a bevándorlókat összekeveri a menekültekkel, és valamennyit élősködőnek tekinti, aki vagy elveszi a munkát az itthoniaktól, vagy kihasználja az olcsó munkaerőt. „Ez a gondolkodásmód főleg az idősebb nemzedékre jellemző, melynek tagjai még zárt világban nőttek fel. Ők inkább hajlamosak egyoldalúan nézni a dolgokat és figyelmen kívül hagyni, hogy már a saját unokáik is külföldön dolgoznak, ahol ugyanolyan bevándorlók, mint itt az ukránok, románok, bolgárok. Azt sem tudják, hogy Szlovákiában a tipikus bevándorló fiatal, művelt európai, aki önellátó, és hozzájárul a gazdaság növekedéséhez, ha pedig kétkezi munkás, gyakran olyan munkát végez, amely iránt itthon nincs érdeklődő” – mondja Michal Vašečka.

Furcsa, de már a miénk

Az idegenekhez és más nemzetiségűekhez való viszonyulást nemcsak a saját tapasztalatok, hanem a köztudatban élő sztereotípiák is befolyásolják, sőt a kettő gyakran ellentmond egymásnak. Ezért történhet meg, hogy miközben valakinek egy jó szava nincs az itt élő kínaiakról és vietnamiakról, rendszeresen náluk vásárol, vagy hogy miközben jól kijön magyar kollégáival, nacionalista pártokra szavaz. „Ezek az emberek egyszerűen elválasztják a gyakorlatot az ideológiától, még saját tapasztalatuk sem képes őket meggyőzni arról, hogy előítéleteik tévesek – folytatja Michal Vašečka. – Gyakran nem is tudják ésszerűen megindokolni, miért elutasítóak bizonyos csoportokkal szemben: elég nekik a másság. Jó példa erre az, hogy a megkérdezettek harmada nem szeretné, ha vérátömlesztéskor más bőrszínű ember vérét kapná, miközben a bőr színének semmi köze a vér minőségéhez.”

Sajnos, az előítéletektől és a másság elutasításától csak egy lépés a szélsőséges ideológiák támogatása. Nem véletlen, hogy a Nyitott Társadalomért Alapítvány felmérése szerint a lakosság 75,5 (!) százaléka hajlik ilyen nézetek felé, 8,3 százalék pedig nyíltan támogatja őket. Ez hatalmas kockázat főleg a romákat és magyarokat érintő témák esetében, mert a szélsőséges nézetekkel rokonszenvező emberek kizárólag a populista, megszorító intézkedéseket támogatják.

Mást nem is nagyon ismerhetnek, mert Szlovákiában a politikusok is sokkal többet beszélnek arról, hogyan kell a kisebbségeknek és bevándorlóknak alkalmazkodniuk az itteni szokásokhoz – és lehetőleg beolvadniuk –, mint arról, hogyan lehetne segíteni őket egyediségük megőrzésében, urambocsá!, mit tanulhatna tőlük a többség. „A kevésbé művelt, sztereotípiákban gondolkozó emberek azokat az itt élő külföldieket vagy kisebbségekhez tartozókat is feltételekkel fogadják, akik komoly sikereket értek el. Egzotikumként tekintenek rájuk, valahogy úgy, mint olyasvalakire, aki furcsa ugyan, de már a miénk. Erre példa Ibrahim Maiga, a színész-énekes, Pavel Rohnyak, az ukrán származású mesterfodrász vagy akár a népszerű roma zenészek. Az ő esetükben a nemzetiségi, etnikai hovatartozást felülírja a teljesítmény, de mindig kivételek maradnak.”

Sok lesz a vendégmunkás

Az efféle előítéleteket nagymértékben táplálja a bulvársajtó, mely sokszor emeli ki a bűncselekmények esetében az etnikai hovatartozást, és leegyszerűsíti a társadalmi jelenségeket. Ellensúlyt csak az átgondolt kisebbségi és migrációs politika képezhetne, de ennek Szlovákiában egyelőre nyomait sem látni. Michal Vašečka szerint azért nem, mert a kisebbségektől mindenki azt várja el, hogy alkalmazkodjanak, külföldiek nagy számban való bevándorlására pedig senki sem számít. „Az itt élő emberek többsége azt gondolja, hogy Szlovákia a külföldiek számára nem érdekes ország, ugyanakkor azt szeretné, ha csupán művelt és fiatal bevándorlókat fogadnánk. Az előrejelzések szerint azonban sem a vélemény, sem az elvárás nem reális. Szlovákia a művelt és jól szituált külföldieknek csak egy szűk rétege számára vonzó, és a közeljövőben inkább sok képzetlen külföldi munkásra számíthat, mert a cégek számára még mindig olcsóbb lesz őket alkalmazni, mint a hazai munkanélkülieket. Valószínű, hogy az ukránokat, románokat, bolgárokat felváltják a Közép-Ázsiából, Moldáviából érkező vendégmunkások, és az sem kizárt, hogy sokan, akik most haragszanak az előbbiekre, azt fogják mondani, hogy tulajdonképpen semmi gond nem volt velük. A nagy kérdés az, hogy a bevándorlók számának növekedése közelebb hozza-e a szlovákokat az itt élő történelmi kisebbségekhez, amelyekhez mégiscsak nagyon sokban hasonlítanak, vagy a külföldiek szorgalma mélyíti például a romákkal szembeni ellenszenvet” – veti fel az elkövetkező évtizedek egyik izgalmas témáját Michal Vašečka.  

Így vagy úgy, a többségnek a kisebbséghez, a hazaiaknak az idegenekhez való viszonya nagymértékben a gazdasági helyzettől függ. Ha az emberek viszonylag jólétben élnek, nem kell bűnbakokat keresniük, és a politikusoknak sincs szükségük arra, hogy nacionalizmussal tereljék el a figyelmet a valódi problémákról. Jó lenne megérnünk azt az időt, amikor Szlovákiának olyan jól fog menni, hogy megengedheti magának, hogy mindenki iránt megértő, elfogadó és nagyvonalú legyen.

Csak mesebeszéd a szlovák vendégszeretet?

A világgazdasági Fórum idei jelentése nemcsak azt mérte fel, hogyan viszonyulnak az egyes országokban az ott élő külföldiekhez, hanem azt is, mennyire fogadják szívesen az odalátogató turistákat. Szlovákia ebben az értékelésben is a sereghajtók között végzett: 140 ország közöl a 132. A 0-tól 7-ig terjedő skálán, amelyen a fokozatok a nemkívánatostól a nagyon szívesen látottig terjednek, 5,5 pontot kaptunk – annyit, mint Bulgária és Mongólia. Magyarország a tavalyi eredményéhez képest egy helyet visszaesett, 39. a listán. Összességében Európa nagyon jól szerepelt a felmérésben, főleg Svájcnak, Németországnak és Ausztriának köszönhetően, ahol kiemelkedően jók a szolgáltatások, sok a látnivaló, gyönyörű a természet, és kulturális rendezvényekből is lehet válogatni. A vén kontinens pozitív értékeléséhez nagyban hozzájárult a közbiztonság. Ez a dél-amerikai és ázsiai országokról már nem mondható el.

Az iskolában sem könnyű a külföldinek

Az Etnikai és Kultúrakutató Központ elemzése szerint Szlovákiában az itt élő külföldi származású gyermekek művelésének sem szentelnek elég figyelmet az illetékesek. Az intézmény igazgatója, Elena Gallová Kriglerová tanulmányában felhívja a figyelmet arra, hogy a külföldi gyermekek oktatásának terhe koncepció híján teljes mértékben az egyes pedagógusokra nehezedik, és mindegyikük másként birkózik meg vele. Van, aki kizárólag azt tartja fontosnak, hogy ezek a tanulók elsajátítsák a szlovák nyelvet, mások a kulturális hátterükre is odafigyelnek, de minden esetben igaz, hogy a feszített tempó miatt nem tudnak elég figyelmet szentelni nekik. Az oktatási törvény sem foglalkozik ezzel a problémával, csupán annyit szögez le, hogy az itt élő külföldi állampolgárok gyermekeinek iskoláztatását az állam ugyanolyan mértékben biztosítja, mint a szlovák állampolgárokét, és a nyelvi akadályok megszüntetésére tanfolyamokat szervez számukra. A legfrissebb adatok szerint Szlovákiában 900 olyan gyermek él, akiknek a szülei külföldi állampolgárok. Közülük 650-nek itt van az állandó lakhelye.