Jó híreket hoztam

A busz két helyen állt meg, az elsőnél kiszálltunk, és lassú tempóban indultunk a dombon felfelé. Csoportvezetőnk biológus volt, ezért kis előadást rögtönzött a parkról, óceánról, növényekről, majd újból nekivágtunk. A dombtetőn nem hittem a szememnek. A látvány innen a magasból pompás volt. Most mégis valami más, emberi kéz által teremtett dologra lettem figyelmes: kis tisztáson, a legjobb kilátóhelyen volt egy pad. Valakinek eszébe jutott, hogy a fáradt vándornak, öreg turistának, jólesik majd egy pillanatra leülni. Milyen jók tudnak lenni az emberek egymáshoz, gondoltam akkor, és talán nem a széltől lett könnyes a szemem. Csoportunk továbbment, de nekem muszáj volt leülnöm egy kicsit és elképzelnem, hogy évek múlva görbe háttal újra erre járok majd, és megint meghatódom a pad láttán.

Egy New York-i fotós, Brandon Stanton 2010 nyara óta mindennap az utcán megszólít néhány embert, és engedélyt kér egy gyors portré elkészítésére. Az a célja, hogy a honlapján (Humans of New York) a New Yorkban élő nyolcmillió emberből minél többet bemutasson. Fényképezés közben kérdéseket tesz fel, például: Mi volt élete legszebb, legszomorúbb pillanata? Amikor két embert fotóz: Mit szeret a másikban? Nemrég egy járdán ülő szemüveges kisfiú és anyukája fényképe került fel. A hatéves Rumi kicsi kora óta nagyon szereti a lovakat, régi álma, hogy sajátja legyen. Családja anyagi helyzete ezt nem teszi lehetővé, így Rumi elhatározta, hogy Manhattan egyik legismertebb terén kiárusítja cowboykellékeit, és elkezd gyűjteni egy saját lóra, de csak egy dollárt sikerült összeszednie. A fotós úgy gondolta, el kellene küldeni ezt a kisgyereket egy igazi cowboyos kirándulásra. Majdnem egymillió-kétszázezer facebookos rajongója között meghirdette az adakozást, az első tizenöt percben háromszáz dollár gyűlt össze. A kampány egy napig tartott, a megcélzott hétezer helyett több mint harminckétezer dollár folyt be kisfiú számára. Ruminak egy hétig saját lova lesz, cowboyként fog élni. Meghatott ez a történet is. Milyen jó ember ez a fotós. Naponta több idegent szólít meg, beszélget velük, és népszerűségét az elesettek felkarolására használja, sok jó ember csatlakozik a nemes célokhoz.

Mivel három a magyar igazság, elmesélek még egy történetet: Diane Benedict tizennyolc évvel ezelőtt jókora darab földdel rendelkezett Colorado államban. Mivel hely volt bőven, befogadott néhány hontalanná vált állatot. Egy idős tehenet, egy beteg szamarat, két elhagyott kecskét, egy sánta lovat, kóbor macskákat, kutyákat. Egyszer csak jöttek az emberek. Ők is hajléktalanok voltak, és szívesen segítettek az állatok körül, cserébe meleg ételt kaptak, tetőt a fejük fölé. Időnként valaki tápot ajándékozott, fát, ruhákat, élelmiszert. Aki betartja a házi szabályokat, addig marad, ameddig akar. Az állatokat olykor örökbe fogadják, az emberek néha elköltöznek. Benedict úgy gondolta, hogy mivel az emberek eredendően jók, páran követik példáját, hiszen sok föld ugyanúgy kihasználatlanul fekszik, mint egykor az övé. Akkor végre megoldódna a hajléktalan emberek és állatok problémája. A jóság forradalma viszont eddig elmaradt. Benedict továbbra is reménykedik. A jószívű, nagylelkű emberek sosem adják fel a hitüket az emberiség alapvető jóságában.

A végére pedig egy örök igazság: a rossz hírek terjednek maguktól, a jókat terjeszteni kell.