Olvassunk Szabó Magdát 22. Alvók futása

A nemzedékek kapcsolatáról, az együttélés lehetőségéről vagy lehetetlenségéről is szólnak ezek az írások, meg arról, hogy a hozzátartozó elvesztését az egyik ember fájdalmasan éli meg (Teréz), a másik meg ridegen, szinte érzelemmentesen (Alvók futása). A Nenő című elbeszélés megkapóan mutatja be az idős nagynéni és a segítségére szoruló fiatalok problémamentes kapcsolatát és azt a helyzetet, amikor ötéves kisfiuk még nem érti, mi történt a szeretett Nenővel: „Tedd rá a paplant is – kérte Tamás, és gyönyörű, okos szemével felnézett az apjára. – Úgy fázik, hogy nem is felel.” Ugyancsak egy idős asszony és az új házasságban nyűgnek számító kislány egymásra találásának megható története a Kakasszó, amelyben a szereplők saját szemszögükből láttatják a történteket. A leginkább szívbe markoló a kislány, Jutka helyzete: „Vajon nem lehetne valahogy elintézni, hogy ő ne költözzék Sanyi bácsiékkal? A néni bizonyosan itt marad, annak ez a háza, itt él réges-régen. Ha a néninél… Anyu csak Sanyi bácsit szereti meg talán majd az új gyereket. – Én itt maradnék – mondta. – Ha költözünk, én itt maradnék a nénivel. – Magához ölelte Móricot, úgy leskelődött az ágy rácsain a Sanyi bácsi mamája felé.” A Lengyelek, a Csé vagy a Domb utca az örkényi egyperces novellák abszurd hangulatát idézi fel, olvasásuk közben beleborzongunk a halál mindenütt jelen levő gondolatába. A Csibi is döbbenetet kelt, amikor a kamasz kislány búcsúzik nagyanyjától: „Picikém – mondogatta magában szeretettel és utoljára a hetvenéves halottnak –, aludjál, picikém! Anyu Karcsi bácsit is tönkreteszi majd, mint az első apámat. Jobb azt nem látni. Aztán ne félj, ha temetnek, mert odaát nincs semmi.” Elmúláselbeszéléseknek lehetne nevezni e kötet darabjait, ha volna ilyen irodalmi kategória, de legalábbis a halál művészi megéneklésének. Szabó Magda ezt is tudta.

Jövő héten Szabó Magda A Danaida című könyvét mutatjuk be