<p>Ez egy egészen különleges könyve Szabó Magdának. Ahogy a bevezetőben leszögezi, nem útirajz, hanem „<em>személyes jellegű feljegyzések</em>” a vizek mentén tett utazásairól. Ezeken két társ kíséri el: élő mivoltában a férje és emlékeiben az apja, aki élete során soha sehová nem jutott el külföldre, csupán gondolatban, a földgömbön járta be a világot. Ám lányába beleoltotta a vágyakozást a hegyek és a vizek után (talán mert lakóhelyük, Debrecen környékén csak az Alföld volt).</p>
Szabó Magdának ez a gyerekkori vágya teljesül, amikor – eleget téve egyes írószövetségek meghívásának – Európa több országába is ellátogat. A lehetőséget számára a több nyelvre lefordított, külföldön rendkívül nagy sikert arató Őz című regénye teremti meg. Göteborgba 1959-ben jut el, közvetlenül karácsony előtt, és a kirakatokban látható gazdagság legalább annyira elkápráztatja, mint a mindent befedő hó és jég. Ezért érzi azt, hogy „fura ez a skandináv tél, nincs foga csak gyönyörűsége”. A Göta folyó mentén kivillamosozik az Északi-tengerhez, ahol alig győzi elraktározni mindazt, amit lát, hall, érez (hatalmas hajókat, matrózokat, hullámtörő sziklákat, a tenger mormolását, a sirályok rikoltozását, halszagot és olajbűzt). London csalódást okoz, mert nyoma sincs a klasszikus regényekben ábrázolt városnak, sok az idegen, francia, olasz éttermekbe járnak, de azért a Westminster apátságban a nagy angol írók, költők síremléke előtt „5 esztendőre előre kibőgöm magam”. Shakespeare szülővárosát, az Avon folyó mentén fekvő Stratfordot nem hagyhatja ki, az Északi-tenger partján pedig Dickenst köszönti: „megjöttünk... a tenger, az ég ugyanaz... nagyon köszönjük, hogy megírtad a Copperfieldet, Károly, igazán nagyon köszönjük”. Aztán következik – a francia kiadó jóvoltából – az elbűvölő Párizs és a Szajna, Frankfurt a Majna és a Rajna ölelésében, Moszkva hatalmas méreteivel, Leningrád (mert akkor így hívták) döbbenetes műkincseivel, majd Tbiliszi és a grúzok leírhatatlan vendégszeretete. Itáliában szinte otthon érzi magát, hisz ott az iskolában tanult régmúlt összeér a jelennel. Jó ismerősként köszönti Rómát és kikötővárosát, a Tiberis torkolatánál fekvő Ostiát. Alig bír a helytől elszakadni: „ej hát ennyire fog fájni?”, pedig még várja Firenze és az Arno folyó, Milánó majd Velence, amely csupa híd, hal- meg vízszag, de „nem tehet önmaga szépségéről, csakugyan lélegzetelállító”. Csatlakozzunk hát Szabó Magdához, ismerjük meg az általa bejárt és bemutatott városokat. Jó utazást!
Jövő héten Szabó Magda Zeusz küszöbén című könyvét mutatjuk be
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.