Pozsony a szíve csücske

Íme, néhány példa az Eszenyi-féle szlovák–magyar szótárból: munkások–rabócsnyiki, hallottam–pocsuláztam, fújjad–fukáld, megnézem–pokukázom, húztunk (a szövegből)–mi skürteváli, villa–villicska.

* Hol kezdődött az idei nyara? Pécsett, az Országos Színházi Találkozón, ahol a vígszínházi Jóembert keresünk az évad legjobb előadása lett, s a szakma elismerése, a legjobb női főszereplő díja mellett a közönségzsűri díját is megkapta?

Az én nyaram egy nappal Pécs előtt kezdődött, az évadzárón kapott hűségkönyvvel. Hivatalosan harminc éve vagyok a Vígszínház tagja, nem hivatalosan harminckettő, hiszen már főiskolásként is ott játszottam. A társulat most Mészáros Máténak és nekem szavazta meg az Ajtay Andor-díjat. Én az évad legjobb női alakítása címén a Jóembert keresünk főszerepéért nyertem el. Az évadzáróval természetesen nekem semmi sem fejeződött be. A fél nyarat bent töltöm a Vígszínházban. Igazgatóként rengeteg dolgom van akkor is, amikor a társulat tagjai már javában pihennek.

* A pécsi sikert hogyan élte meg?

Brecht darabja nagyon fontos állomás a pályámon. Először is boldog voltam, hogy Michal Dočekal rám osztotta a szerepet. A próbaidőszak az egyik legérdekesebb, legkülönösebb és legcsodálatosabb időszak volt az életemben. Ugyanis már nem úgy készülök egy szerepre, mint régen, hogy tudom, még sok-sok szerep vár rám, hanem úgy, mintha ez lenne az utolsó. Tisztában vagyok a világirodalommal. Izgalmas szerepekből, hacsak nem írnak újat, nagyon kevés van. Egy ilyen feladat, mint Sen Te és Sui Ta a Jóembert keresünkben, óriási ajándék a pályán. Nagy szerencse, hogy ezt még eljátszhattam.

* Michal Dočekallal, a prágai Nemzeti igazgató-főrendezőjével a Mikve után most dolgozott másodszor. Mi tette olyan különlegessé a munkát?

Nagyon sok nagy rendezővel dolgoztam, de nem mindig volt a kezemben ekkora kincs, mint ez a színdarab. Itt minden jól alakult. Hogy pont ezt a darabot és éppen most, ezekkel az alkotótársakkal csináltuk együtt, és hogy Michallal ennyire közös nyelvet beszéltünk. Elfogadta, amit színészként felkínáltam neki, aztán ő mondott valamit, aminek igyekeztem megfelelni. Végig így dolgoztunk. Egy este két ember bőrébe bújhattam bele, ami ritka lehetőség. Egy tiszta emberébe, aki szerelmes egy pilótába, miközben megrohanják a rokonai, hogy segítsen rajtuk, s egy másikéba, aki a lány kapzsi, pénzhajhász, másokat kizsigerelő nagybátyja.

* Egyik figurából át a másikba, majd vissza, és a kettőt váltogatva…

…volt ebben lelki és fizikai szenvedés is, amíg eljutottunk a célba. Onnantól fogva viszont már csak a szakmai élvezet van. Sui Ta, vagyis a nagybácsi megformálása egyébként néha könnyebb volt, mint a Sen Tével való azonosulás. Az egyszerűséget olykor sokkal nehezebb kikeverni, mint a bonyolultságot.

* A Pécsett kapott három díj segítheti abban, hogy tovább igazgathassa a Vígszínházat?

Ha megnyerem a pályázatot, utólag elmondhatom, hogy segített, de ha nem, akkor mi lehet a válaszom?

* Alföldi Róbertet mindenesetre már meghívta rendezni a következő évadra, és két színészét, Stohl Andrást és Hevér Gábort is szerződtette.

Mindketten remek színészek, Robi pedig nagyon tehetséges rendező. Ne felejtsük el: itt ringott a bölcsője a Vígszínházban. Itt kezdett el játszani, aztán rendezni is. Mi rengeteget játszottunk együtt, rendeztem is őt, és ő is rendezett engem. Gyakorlatilag minden verzióban ismerjük egymást. Teljesen természetes, hogy a Dantont ő viszi színre a Vígben.

* Tizenkét év után most több hónapot töltött Pozsonyban. Előbb David Ives Vénusz nercben című darabját állította színpadra, majd a Vízkeresztet, amely a nyári Shakespeare-játékok műsorát gazdagítja, s Pozsonyból Brünnbe és Ostravába, jövőre pedig Prágába utazik az előadás. Ezt nevezik nagy visszatérésnek?

Én ezt nem így éltem meg, hiszen az elmúlt években többször is jártam Pozsonyban, a Vígszínház pedig rendszeresen vendégszerepel az Astorka őszi fesztiválján. A várbeli darab próbakörülményei pedig nagyon rosszak voltak. Ha én ezt előre tudom, lehet, hogy nem is vállalom el a felkérést. Nem biztosítottak, sajnos, olyan feltételeket, amelyek mellett csak a munkára összpontosíthattam volna. De kitartottam a színészek mellett, mert régen dolgoztam ilyen tehetséges csapattal. Miattuk elkövettem mindent, hogy a nehézségek ellenére az előadás a lehető legjobb legyen. Shakespeare pedig a legkedvesebb szerzőim egyike. Minden darabja különleges, és mindig felfedezek bennük valami újat. A pozsonyi munka során fontos volt számomra az is, hogy ezek a fiatal színészek sokat tanuljanak róla. Hogy tudják, hogyan kell Shakespeare-t játszani. Ennek köszönhetően majd egy következő darabban hirtelen úgy fognak kinyílni, hogy az nagy örömére válhat a közönségnek. A szerelemről, a magányról, a kiszolgáltatottságról rengeteget megtudhattak a Vízkereszt révén. A próbafolyamat egyik legszebb napja egyébként az volt, amikor az Olíviát játszó Eva Sakálová azzal a bejelentéssel érkezett, hogy: »Ma van az ölelés világnapja!« Dél óta próbáltunk, fél öt körül járt az idő, amikor elkezdtük ölelgetni egymást, és olyan boldogság volt mindenkiben! Nagyon különleges csapat jött össze a Vízkeresztben, olyan hit, olyan energia van ezekben a fiatalokban, hogy bármilyen kimerítőek és elszomorítóak voltak is a körülmények, újra és újra azt mondtam magamnak: ezt akkor is végigcsinálom. Értük.

* Két itteni magyar színész is van a csapatban. Bárdos Judit és Tóth Gábor.

Pozsonyban végzett magyar színészekkel most dolgoztam először. Bárdos Judit a bemutató előtt pár nappal vette át a diplomáját. Még nyers, de nagyon formálható, tehetséges kislány. Nagyszerűen zongorázik. Tóth Gábor pedig elképesztően muzikális. Szépen gitározik, és kitűnően énekel. Nagyon jó a képzésük, kiváló főiskolán tanultak.

* Visszatérve a nyárra: mennyit tud szakítani belőle, amióta igazgató?

Legfeljebb napokat. A nyár mint olyan teljesen megszűnt számomra. Már a tavasz is olyan hirtelen múlik el! Ezt tavaly vettem észre. Nem láttam virágozni a fákat, ami gyerekkorom óta mindig fontos volt. Szerencsére megélhetek helyette sok más szép dolgot.

* Gyerekkora nyaraiból, Csengerből mit hív elő elsőként az emlékezete?

Mezítláb megyünk a Szamoshoz a kiszáradt, cserepes földön. Szinte vágja a talpamat az agyagos talaj. Igen, a Szamos az első, ami eszembe jut. A folyó ártere nyáron. Nyolc-kilenc évesen még nem olvas annyit az ember. Fürödni jártam. Úszni. Tizenkét éves voltam, amikor Debrecenbe költöztünk. Az ottani nyarak is a vízhez kötnek. Imádtam strandolni. Később edzésekre jártam. Műugró voltam.

* És most? Marad Áporka, a nyaraló?

Anyukám ott van. Tegnap beszéltem vele telefonon. Elrakott tizenkét üveg cseresznyét. Meggyet nem tett el az idén. Majd ha megkívánjuk, veszünk – mondta. Pedig az övénél jobbat elképzelni sem tudok, az olyan finom. Boltban olyan magozott meggybefőttet nem árulnak. De most drága volt a meggy, és nem vett.

* Kert is van Áporkán?

Fel is ástuk a felét. A barátommal, az unokaöcsémmel és az anyukámmal. Gyomláltunk, ástunk, és borsót vetettünk. Csengerben hatalmas kertünk volt. Láttam, mikor mit kell csinálni, és hogyan. Megtanultam. Csak azt sajnálom, hogy a borsóból, amit nyár elején elvetettem, nem ehettem. Nem voltam otthon. Pozsonyban dolgoztam.

* Ősszel is izgalmas feladat várja. Bekerült Robert Wilson, a világhírű színházi rendező nemzetközi produkciójába. Szeptember második felében már Prágában próbál, az általa összeválogatott csapatban.

A prágai és a pozsonyi Nemzeti, valamint a Vígszínház közös produkcióban mutatja be az 1914 című darabot, amelyet Robert Wilson rendez. Száz éve tört ki az első világháború, erre a momentumra emlékezik a mű. Minden színész a saját nyelvén beszél majd. A pozsonyi Nemzetit Ján Koleník képviseli, akit 2002-ben az Antonius és Kleopátrában rendeztem. Iszonyúan izgultunk a prágai válogatáson. Én több vígszínházi kollégámmal vettem részt rajta. Nagyon komoly tét az embernek, hogy megkap-e egy ilyen lehetőséget, vagy sem. Helyzet- és mozgásgyakorlatokat kellett végezni, amiket Robert Wilson mutatott. Nem volt egyszerű. Egy színész számára nem olyan evidens egy bonyolult mozgássor, mint például egy táncosnak, aki egyből le tudja utánozni. Egy színészi feladat természetesen sokkal könnyebb. Nagyon érdekes ez a fajta munka. Robert Wilson energiája, személye, szellemisége. Biztosra veszem, hogy óriási élmény lesz számomra. Emlékszem, kiskoromban, amikor Pilinszky János könyvét olvastam, leírta, hogy Sheryl Sutton hogyan emelkedett fel egy pontról, és hogyan ment át a színpadon. Gyerekként, hiszen akkor már vonzott a színház, engem ez iszonyatosan elvarázsolt. Szinte láttam magam előtt, hogyan nézhetett ez ki. Sokszor elolvastam ezt a részt, mert nagyon izgatott. Most pedig nekem is valami hasonlóban lesz részem.

* Pozsonytól mivel búcsúzott?

Az Aréna meghívásával. Jövőre újra ott dolgozhatok. A kérdés csak az, hogy engedi-e majd az otthoni elfoglaltságom. Pozsony a szívem csücske. Ez nem kérdés. Mindent megteszek, hogy jöhessek.