Az első magyar árvaház

Megalapítása

Az árvaházat azután alapították, hogy gróf Esterházy Ferenc a Pozsony vármegyei Tallós községben található kastélyát a hozzá tartozó épületekkel, a konyhakerttel és a rajta levő kerti házzal örökös alapítványként felajánlotta erre a célra. A kancellár ezenkívül 10 ezer forint tőkét adományozott az árvaház céljaira, s a kastély közelében, a Feketevíz folyón levő 20 ezer forint értékű malmát is a rendelkezésére bocsátotta. A növendékek eltartására szükséges 6440 forintot a királynő a Cassa Parochorum tőkéjének kamataiból utalta ki. Az árvák eltartására szolgáló összeg – a kamatokkal együtt – fedezte az árvák ruházatát, élelmét, a személyzet fizetését és egyéb szükségleteket.

Az Esterházy-család emlékezete szerint a templom mögötti teret uraló, mára már hatalmas, odvas öreg tölgyfát Mária Terézia ültette az ünnepélyes megnyitás alkalmával.

Az árvaház irányítása

Az új létesítményt 75 fiú és 25 lány részére rendezték be. Eredetileg a királyi árvaház nevet viselte, később a nemesek elárvult gyermekein kívül a szegényebb rétegekből származók számára is otthont biztosított, tekintet nélkül felekezeti hovatartozásukra. A legfőbb felügyeletet a Pozsonyban székelő helytartótanács gyakorolta felette. Ennek egyik tanácsosa, gróf Balassa Pál lett a kurátor. Őt 1768-ban Berchtold gróf püspök követte a tisztségben, majd 1775-ben ismét Balassára bízták, 1780-ban pedig a II. Józsefnek alárendelt Kigler Ferenc követte őt.

Az árvaház vezetősége a következő személyekből állott: lelki igazgató – az ő feladata volt az iskola irányítása, amiért 300 forint fizetést kapott; házgondnok – szintén 300 forint fizetéssel; 2 tanító és 1 tanítónő; 4 szobafelügyelő és 4 szobafelügyelő-nő; 1 orvos; l mosónő. Az igazgatót és a házgondnokot a királynő nevezte ki, aki maga is többször ellátogatott az árvaházba. Egy ilyen látogatásról olvashatunk Feketenyék történetében: „Jelentős esemény volt, de egyben szomorú is, amikor Mária Terézia Tallóson járt. Útközben pihenőt tartottak Nyéken, s az őt kísérő »vasas németek« (azaz katonák) tüzet raktak, és figyelmetlenség következtében a falu nyugati részének házai, így például a Sárkányék, Juhászék háza leégett.”

Az árvaházi iskola

Az intézmény keretében működő iskolát a királynő kezdetben a piaristákra bízta. Az árvaházi nevelés elsődleges célja az volt, hogy a növendékek részesüljenek keresztény oktatásban, megtanuljanak magyarul és németül írni-olvasni, s az árvaházat elhagyva képesek legyenek megteremteni életszükségleteik feltételeit. A négyosztályos iskolában a tanulók – az írás-olvasás és számolás elsajátítása után – geometriával, rajzzal, természetrajzzal, gazdasági, főleg növénytermesztési ismeretekkel, a fizika alapjaival, kronológiával, Magyarország hely- és földrajzával, történelemmel és az építészet alapjaival foglalkoztak. Volt testnevelés is, a fiúk esetében a majdani katonai kiképzésre is tekintettel: célba lövés, gerelyvetés, zászlógyakorlat, parittyalövészet, akadályfutás, birkózás, műlovaglás és szertorna. Az oktatás fontos eleme volt a munkára nevelés, többek között a kerti munka és a selyemhernyó-tenyésztés. Ez utóbbit a királynő főleg azért szorgalmazta, hogy országosan is elterjedjen, ne kelljen külföldről beszerezni a nyersanyagot, s a selyem feldolgozására gyárakat állíthassanak fel. Vöröss János (1890–1966) tallósi plébános feljegyzéseiben említi, hogy az árvaház idejében a Zátonynak nevezett parkrészen a Feketevíz folyó második, mesterséges ágát a piaristák és az árvaház vezetői ásatták, s halastónak használták. A külön osztályba járó lányok a varráson kívül főleg szövéssel foglalkoztak. Az iskolában zenei nevelés is folyt. A tanulók templomi kórusának és fúvószenekarának a létrehozásában az ismert zenész, Johann Nepomuk Hummel apja is segédkezett, aki színházi karnagy volt Pozsonyban.

Eva Kowalská történész az árvaházi iskolában folyó nyelvoktatásról a következő adatokat szolgáltatja: „Az árvaházi iskola annak alapján is a korabeli jelentős tanintézetek közé volt sorolható, hogy rendszeressé vált benne a tanulók anyanyelvi oktatása. Itt lett először rendes tantárgy a szlovák (ugyanígy a magyar) nyelv, ami azt jelenti, hogy iskolai funkciója már nem korlátozódott a fordításra és az iskolai oktatás kezdeti szakaszára. Rendszeresen tanították a nyelvtant, a helyesírást és a mondattant, mégpedig több mint tíz évvel a Bernolák-féle szlovák irodalmi nyelv kodifikálása előtt.” Ugyancsak Kowalská írja, hogy a gyermekeket, mikor a megfelelő kort elérték, mesterség tanulására adták. Az intézetből kilépők útravalóként új ruhát és kisebb hasznavehető dolgokat kaptak. Nádszeg történetében olvashatjuk, hogy 1781-ben a plébánián a gazdasszony, szolgáló, szolgálólány, valamint egy árva lány segédkezett. Az utóbbi a tallósi árvaházból jött. Bérük 10 forint volt évente.

Az iskolának később továbbképző tagozata is volt, ahol népiskolai tanítókat neveltek.

Az árvaház áthelyezése

1780-ban az intézményt áthelyezték az ugyancsak Esterházy Ferenc tulajdonát képező szenci fenyítőház épületébe, onnan pedig a fegyenceket a tallósi kastélyba szállították. Az áthelyezésnek több oka is volt. Az egyik, hogy abban az időben Tallóson a közeli hínárak, mocsarak, kiöntések a szúnyoghadat valósággal ontották magukból, ezért a község és környéke maláriás vidék volt, az árvák között sok megbetegedéssel. Egy másik ok, hogy Mária Terézia az árva fiúkat műszaki tisztekké kívánta kiképezni, s erre – aknák és alagutak ásására – a hegyes-völgyes szenci határ sokkal alkalmasabbnak kínálkozott. Nem elhanyagolható körülmény, hogy a Szencen fölnevelt gyermekek könnyebben találhatnak majd alkalmat az elhelyezkedésre, mint a félreeső Tallóson. Figyelembe vették azt is, hogy mivel Szencen az árvaház az országút mellett lesz, a járókelők szeme előtt, a felügyelők kénytelenek lesznek nagyobb gondot fordítani a fegyelemre és a rendre, s a növendékek több jószívű embert fognak arra indítani, hogy az intézménynek anyagi segítséget nyújtson.

Az árvaház Szencen a Nagy-Stift nevű épületben lelt új otthonra. 1780. május 13-án kezdődött meg benne a tanítás. Az intézetet 1786-ban Pozsonyba helyezték át. Miután önálló iskoláját 1793-ban megszüntették, a növendékek a pozsonyi népiskolákba kezdtek járni. 1800-ban az árvaház Győrbe került, s ott még kilenc évig állott fenn. A hozzá kötött alapítványokból keletkezett a győri árvaalap, amelynek kamatjait az intézet eredeti rendeltetésének megfelelően később is vagyontalan, katolikus vallású árvák segélyezésére fordították.

A királynő postása

„A tallósi

árvaházban

meleg otthont

leljetek,

s hogy itt jártam,

emlékére

facsemetét

ültetek.

Nőjön nagyra

ez a kis tölgy –

hű postásom

lesz nekem,

számotokra

ő hozza majd

arannyal írt

levelem.”

Hűségéért

az ifjú tölgy

kapott ékes

koronát,

és a levél-

hordásért meg

egy-egy arany-

karikát.

Minden évben

egy gyűrűvel

lett a postás

gazdagabb,

„kétszázötven

– számlálgatja –

az idő hogy

elszaladt!”

Megint vége

van egy nyárnak,

fújdogál az

ősz szele,

a vén odvas,

csonka tölgynek

sárgul már a

levele.

A királynő

postásának

kérges keze

megremeg,

és a földre

hullanak az

aranyszínű

levelek.