Az artista favágók országában

Múlt nyáron lehetőségem nyílt részt venni egy négyhetes finn nyelvkurzuson Finnországban. Tele voltam várakozással, ugyanis ilyen messzire még sohasem utaztam, főleg nem egyedül, s ráadásul nem repülőgéppel, ezért volt bennem némi félsz is. A repülőutat azonban minden baj nélkül átvészeltem.

Múlt nyáron lehetőségem nyílt részt venni egy négyhetes finn nyelvkurzuson Finnországban. Tele voltam várakozással, ugyanis ilyen messzire még sohasem utaztam, főleg nem egyedül, s ráadásul nem repülőgéppel, ezért volt bennem némi félsz is. A repülőutat azonban minden baj nélkül átvészeltem. Szerencsére az ablak mellett ültem, s így gyönyörködhettem az alattam elsuhanó tájban. Cseh- és Lengyelország szinte megkülönböztethetetlen volt felülről. Apró kis falvak húzódtak meg a megművelt földek között. Majd a Balti-tenger meglepően szép kékségét új látvány váltotta fel: az erdők óriási zöld bársonyként tárultak elém, melyen csillogó gyémántként sziporkáztak a tavak. Ez volt Finnország (Suomi), az ezer tó országa. Mellesleg később megtudtam, hogy nem ezer, hanem hatvanezernél is több tó található a területén.

A helsinki földet érés után nem sokat láttam a fővárosból. Sietnem kellett a vasútállomásra, hogy elérjem a kelet-finnországi Kuopióba induló vonatot. A fővárost elhagyva kezdetben lenyűgözött az erdők zöldjének látványa, de a több mint ötórás út során kezdtem egyhangúnak találni a tájat, s figyelmemet inkább másra fordítottam.

Az első benyomások
A szerelvény olyan tiszta volt, mint nálunk az orvosi rendelők, a vonatjegy pedig a színházjegyeinkhez hasonlított. Finnországban több menetjegyet, mint amennyi ülőhely van, nem adnak el, ezért a vonatokon nincs tülekedés vagy veszekedés a szabad helyekért. Az utasok nehezebb bőröndjeiket nem vitték magukkal a kupéba, hanem az ajtóhoz közeli előszobaszerű helyen hagyták. Én persze – beidegződött szlovákiai szokás szerint, a velem utazók nem kis csodálkozására – behurcoltam magammal a pakkomat. Nem értettem, utastársaim min csodálkoznak. Még jobban meghökkentek, amikor a mosdóba is magammal vittem az értékeimet. Csak később – mikor láttam, hogy pénztárcájukat és más értékes holmijukat az ülésen hagyva órákra eltávoztak a fülkéből – tudatosítottam, hogy más kulturális közegbe csöppentem. Itt az emberek valószínűleg nem félnek a tolvajoktól, s kicsit kellemetlenül éreztem magam, amiért én még az illemhelyre is hátizsákkal indultam.
A következő meglepetés az volt, hogy nem akart besötétedni. Éjjel egykor érkeztem meg a Helsinkitől négyszáz kilométerre fekvő városba, de még mindig olyan világos volt, mint nálunk közvetlenül naplemente után. Ilyenek a finn fehér éjszakák. De nem kell értük irigyelnünk nyelvrokonainkat. Ugyanis ahogy beköszönt a tél, alig van naponta egy-két órai világosság.
Kuopióban kollégiumban szállásoltak el bennünket, amely többcsillagos szálloda benyomását keltette. A világ minden tájáról érkeztek diákok, hogy nyelvtudásukat gyarapítsák. Szerencsére hozzám hasonlóan csoporttársaim is csak kezdőszinten beszéltek finnül, így az egymás közti fő kommunikációs nyelv az angol volt. Tanáraink természetesen csak a saját nyelvükön beszéltek hozzánk.

A finn nyelv
A legtöbb ember azt gondolja, hogy nekünk, magyaroknak könnyű megtanulnunk finnül, mivel nyelvrokonságban vagyunk. A két nyelv azonban csupán annyira áll közel egymáshoz, mint más indoeurópai nyelvek: például a svéd és a portugál. Egyedüli előnyöm talán csak abban volt, hogy a legtöbb tanulótársammal ellentétben én problémamentesen ejtettem a számukra nehéz a, e, ö, ü magánhangzókat, és sikerült találnom néhány olyan szót, amely visszavezethető a közös múltra: például käsi – kéz, vesi – víz, torni – torony. Mivel a nyelvtanulás mellett a kurzus másik célja Finnország megismerése volt, számos kiránduláson, kulturális eseményen vettünk részt. Persze mi magunk is igyekeztünk megismerni a vidéket: japán és portugál társaimmal biciklivel jártuk be a környéket.

Érintetlen természet
Noha a tizenhetedik században alapított Kuopio a finnországi mérce szerint a maga nyolcvanhétezer lakosával a nagyvárosok közé tartozik, egyáltalán nem hasonlít a közép-európai városokhoz. Az autóforgalom minimális, a finnek többsége vagy a tömegközlekedési eszközöket veszi igénybe, vagy – ha az idő engedi – kerékpározik. A fiatalos, lendületes város Kelet-Finnország kulturális központjaként tánc- és borfesztiválok, sportrendezvények színhelye, de itt található Európa legnagyobb ortodox múzeuma is. Kuopióban nincsenek parkok, a település lágyan beleágyazódik a környezetbe, az itt élők állandó kapcsolatban vannak a természettel. A városkát a Kallavesi tó öleli körül, s néhány kerület a szigeteken van. A nevezetes Puijo-toronyból, a környék legmagasabb pontjáról csodálatos panoráma nyílik az egész tóvidékre. Még ha a lakosság többsége városlakó is, szinte minden családnak van egy erdei faházikója, ahol a szabadidejét tölti. Ezek a vityillók szétszórtan állnak, nem alkotnak egységes falvakat. Az országban szinte alig lehet megművelt földeket látni, nincs olyan intenzív mezőgazdasági tevékenység, mint nálunk. Ehelyett inkább az erdőgazdaságnak van hagyománya. Kirándulásaim alkalmával engem is ámulatba ejtettek a finn favágók szinte artistamutatványai. A kivágott fát úgy úsztatják a folyókon vagy tavakon, hogy nem kötik össze. S úgy közlekednek az úszó rönkökön, mint mi a táncparketten: képesek rajtuk járni, ülni, feküdni, étkezni és pihenni is.

Vendégszerető nemzet
A finnekről több sztereotípia is él – például hogy zárkózottak, nem nagyon barátkoznak idegenekkel –, de a valóság rácáfolt ezekre. Az első találkozáskor talán tartózkodóbbak, nem olyanok, mint a temperamentumos olaszok vagy a spanyolok, de nagyon nyíltszívűek és vendégszeretők. Sokat hallottam azelőtt nagy alkoholfogyasztásukról is. A kuopiói éttermekben, kocsmákban azonban szigorúan megtartják az előírásokat: tizennyolc éven aluliakat nem szolgálnak ki, sőt ilyen helyekre be sem engedik őket – ezt saját magam is tapasztaltam, amikor irataim híján nem tudtam igazolni, hogy már nem vagyok fiatalkorú. A városban sehol sem találkoztam részeg emberrel, de túlsúlyossal sem, ugyanis a finn sportszerető nemzet. Az utcákon kocogó, kerékpározó emberekbe botlik a turista, és a Puijo-hegyen minden évben síugró-világkupaversenyt rendeznek. Az itteniek lakóházainak természetes tartozéka a szauna. A városban sétálva többször szembetűnt az is, hogy a finn férfiak körében a hosszú haj vagy a teljesen tar fej a divatos – egy hónapos ott-tartózkodásom alatt szinte egy rövid frizurás férfiembert se láttam.
Finnország csodálatos ország, különbözik azoktól a turistákat vonzó helyektől, ahová manapság divat üdülni járni! Nyelvrokonaink nagyon kedves emberek, s féltve őrzik országuk tisztaságát és szépségét. Mindenkinek, aki érintetlen természetet szeretne látni, ajánlom, hogy látogassa meg a vendégszerető és becsületes finnek hazáját, az ezer tó országát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?