Raszputyint igen, Hitlert nem?

Miközben a diákokra egyre inkább a történelem iránti érdektelenség a jellemző, mint azt Európa-szerte számos felmérés bizonyítja, a történészek érdekesebbnél érdekesebb teóriákkal és felfedezésekkel rukkolnak elő.

Sajtószenzációkban tehát nincs hiány. Vannak témák, amelyek mindig számíthatnak a média érdeklődésére. Ilyen például Raszputyin, az utolsó orosz cár feleségének kegyence, a titokzatos szerzetes, aki azzal tartotta hatalmában a cárnét, hogy elhitette vele, mágikus erejével meg tudja gyógyítani a vérzékenységben szenvedő kis cárevicset. A vad orgiákat kedvelő, iszákos, műveletlen, de rendkívül eszes és ravasz Raszputyint rengetegen gyűlölték. Főleg az udvarban féltek a hatalmától, mert attól tartottak, hogy Alexandra cárnén keresztül a cárt is bármire rá tudja venni. Végül 1916-ban Juszupov herceg vezetésével orosz arisztokraták egy csoportja végzett vele. Eddig legalábbis így tudtuk. De lehet, hogy mégsem így történt. Andrew Cook brit történész és Richard Cullen, a Scotland Yard nyugalmazott nyomozója szerint nem Juszupovék lőtték agyon, hanem a brit titkosszolgálat ügynöke. Igaz, hogy az már csak a kegyelemlövés lehetett, mert akkorra már alig volt élet benne. Juszupov ugyanis előtte a palotájában rendezett vacsorán ciános süteményekkel etette az édességkedvelő szerzetest, majd amikor látta, hogy a méregtől semmi baja, szíven lőtte. Egy óra múlva visszatért a tett színhelyére, és döbbenten látta, hogy áldozata él. Nemcsak hogy élt, de talpra ugrott, rátámadt Juszupovra, a földre döntötte, és kimenekült az udvarra. Ott egy másik összeesküvő, Vlagyimir Puriszkevics agyonlőtte. Ő is, Juszupov is így írták le emlékirataikban. Nemrég azonban szakértők megvizsgálták a Raszputyin holttestéről készült felvételeket, és kettő helyett három golyó ütötte sebet találtak rajta, ráadásul az is megállapítást nyert, hogy a három golyó három különböző fegyverből származott. A koponya közepén látható, pontos célzást igénylő, halálos lövést a szakemberek szerint profi gyilkos adta le, közelről. Puriszkevics messziről és hátulról lőtt a menekülőre, Juszupov pedig szíven lőtte.

A kegyelemlövés
Ki lőhette ki a harmadik golyót? Cook és Cullen szerint a tettes Oswald Rayner volt, egy titkos ügynök, aki a cári udvarban a brit titkosszolgálatnak dolgozott. Tudott az összeesküvésről, és a végzetes napon az egyetemi években barátjává lett Juszupovhoz ment, megtudakolni kimenetelét. A herceg és Puriszkevics épp egy autóba akarták gyömöszölni a halottnak hitt Raszputyint, hogy elszállítsák – erről tanúskodnak a fényképeken az udvart keresztülszelő, majd a kijáratnál tócsává szélesedő vérnyomok –, de a szerzetes egyszerre életjeleket mutatott. Ekkor lőtte fejbe az angol ügynök. Rayner a háború befejeződése előtt elhagyta Oroszországot. Utolsó éveit az oxfordshire-i Botleyban töltötte, ügynöki múltjáról soha nem beszélt, 1961-ben, halála előtt minden iratát elégette. Titkát, ha volt, magával vitte a sírba. Fennmaradtak viszont szentpétervári feletteseinek, John Scale-nek és Stephen Alleynek a levelei. Az egyikben ez olvasható: „Bár a dolgok nem épp a terveinknek megfelelően alakultak, célunkat teljes mértékben elértük. Mindenki kedvezően fogadta a Sötét Erők (= Raszputyin) pusztulását... Rayner igyekszik elvarrni bizonyos szálakat, mihelyt visszatér, tájékoztatja Önt.” S hogy miért állt Anglia érdekében Raszputyin halála? Cookék szerint azért, mert befolyása révén el tudta volna érni, hogy a cár békét kössön Németországgal. Ebben az esetben a németek háromszázötvenezer katonájukat irányíthatták volna át a nyugati frontra, és ezt minden áron meg kellett akadályozni.

Füstbe ment
merénylet
Alig telt el negyed évszázad Raszputyin halála óta, az angol titkosszolgálat finnyás lett: nem akart részt venni egy politikusgyilkosságban, még akkor sem, ha a politikust Adolf Hitlernek hívták, és milliók haláláért volt felelős. A különös ügyről és főszereplőjéről, Eddie Chapmanről, akit az angol titkosszolgálatnak sikerült lebeszélnie a Hitler elleni merényletről, nemrég könyv jelent meg Angliában.
Chapman hivatásos bűnöző és kasszafúró volt. 1940 júniusában épp betörésért ült Jerseyben, amikor a németek elfoglalták a Nagy-Britanniához tartozó Csatorna-szigeteket. A német katonai hírszerzés, az Abwehr egyik tisztje felfigyelt az intelligens, jó fellépésű, huszonhét éves fiatalemberre, és feletteseinek ajánlotta a beszervezését. Ez meg is történt. A kiképzés után, 1941 decemberében Chapmant ejtőernyővel Anglia területére dobták. Ott azonnal jelentkezett a brit titkosszolgálatnál, az MI5-nél. Felajánlotta, hogy kettős ügynök lesz, visszatér Németországba, és öngyilkos merénylőként egy gyűlésen felrobbantja Hitlert. Elmondta, hogy német kiképzője, dr. Graumann megígérte: ha sikeresen teljesíti angliai megbízatását, elviszi egy nagygyűlésre, ahol közvetlenül Hitler közelében, „az első vagy a második sorban” biztosít neki helyet, sőt még német tiszti egyenruhát is szerez számára, hogy akadály nélkül bejuthasson a rendezvényre. „Azt gondolja, hogy én is náci akarok lenni. Azt hiszem, hogy dr. Graumann megtartja az ígéretét, és én akkor megölöm Hitlert... Jól ismerem a robbanóanyagokat, így sikerülhet a terv” – mondta Chapman. A beszélgetést, amelyet Ronnie Reed ügynökkel folytatott, szalagra rögzítették, ma is meghallgatható. Reed figyelmeztette Chapmant, hogy vállalkozása egyenlő az öngyilkossággal: „Függetlenül attól, hogy a merénylet sikerül vagy sem, magát azonnal likvidálják.” „Az legalább különleges vég lenne” – válaszolta a betörőből lett kém.
Reed tájékoztatta Chapman elhatározásáról a feletteseit: „Úgy akar megválni az életétől, hogy nevét az egész világ megismeri, és jelentős személyiségként vonulna be a történelembe” – írta jelentésében. Közölte azt a véleményét is, hogy a Zigzag fedőnevű ügynököt erős hazafias érzelmek vezetik, és bűnös múltját szeretné ily módon jóvátenni. Az ajánlat felkeltette Winston Churchill miniszterelnök figyelmét. Lehet, hogy eljátszott a gondolattal, mi lenne, ha bevetnék Zigzagot. Erre azonban nem került sor. Chapman kettős ügynökként visszatért Németországba. Elutazása előtt a titkosszolgálat emberei nyomatékosan figyelmeztették, hogy „ne csináljon semmilyen őrültséget”. A németeket sikerült meggyőznie, hogy sikerrel végezte el Angliában a rábízott feladatot, s megkapta a Vaskeresztet. 1944-ben ismét visszadobták Angliába; itt sikerrel vett részt a V1-es bombák eltérítését szolgáló akcióban. A háború után érdemeire való tekintettel törölték priuszát. 1997-ben halt meg. Hogy miért nem fogadták el felajánlkozását, csak találgatni lehet. M. R. D. Foot professzor, a második világháború elismert szakértője szerint a brit kormánypolitika már régóta ellenezte külföldi államfők meggyilkolását. Közrejátszott az elutasításban az a rettenetes megtorló akció is, amely az Angliában kiképzett két partizán Heydrich elleni merényletét követte. De volt még egy körülmény – állítja Foot –, amely súlyosan esett latba: „A brit kormány álláspontja az volt, hogy soha nem szabad megbízni olyanokban, akik már ültek börtönben.”