A főzés varázsa

Fenyőillat, fahéj, vanília, a szobában terített karácsonyi asztal: mákos nudli, omlós bukta, rumos sütemény, dió, alma, kukoricamálé, egy üveg méz, vendégváró ital... Kakas Lenke néni ipolynyéki otthonába kedvünkért ebben az évben hamarabb köszöntött be a karácsony...

Lenke néni az ajtót szélesre tárja előttünk, s az adventi-karácsonyi hangulatú, otthonos kis lakás nappalijába vezet – a finomságokkal megrakott asztal mellett mi is otthon érezzük magunkat.
Pedig belépésünk előtt eléggé elbizonytalanodtunk, merthogy az ajtón Lenke helyett Mária név szerepel. Meg is kérdezzük ennek okát, s megtudjuk, hogy vendéglátónkat ugyan Máriára keresztelték, de gyerekkorától Lenkének ismerik a környéken...
– Sok Mária Magdaléna volt a faluban, és maga a papunk hagyta meg, hogy Lenkének szólítsanak, a keresztvíz alá tartó keresztanyám neve nyomán. Kislány koromban sokat bosszankodtam, sírtam is miatta, mert volt egy Lenke nevű lovunk, és nagyon szégyelltem, hogy ugyanúgy hívnak...
Lenke néni Inámban nőtt fel, ide, Ipolynyékre jött férjhez, ahonnan az édesanyja származott. Nyolcvannégy éves, de fizikai, szellemi erőnlétét, derűlátását és vitalitását sok huszonéves is megirigyelhetné. Még most is szemüveg nélkül kézimunkázik –, a karosszékeken, rekamién, a székek ülőkéjén saját készítésű takarók, mindenütt kézimunkák, még a lábamra is saját horgolású papucs kerül –, szakácstudományát, süteményeit pedig hét határban ismerik, azelőtt lakodalmakba is gyakran hívták segíteni.

Gyermekkori ízek
Lenke nénit nem kell a beszédre biztatni, meséjét bármeddig elhallgatná az ember. Most épp a gyermekkoráról, az akkori csemegékről emlékezik...
– Soha nem éreztem semminek a hiányát, mert apukám géplakatos volt, és mindent beszerzett. Volt ötven hold földünk, mindenünk megtermett; így vasárnap mindig volt leves, húsféle, valamilyen főzelék, sütemény és persze gyümölcs is az asztalon. Legjobban ezeket a vasárnapi ebédeket szerettem. A korai gyümölcsökhöz is mindig elsőként jutottunk hozzá, apuka, Isten nyugtassa, mindent beteremtett.
A gazdaságban sokat kellett dolgozniuk a gyerekeknek is – négyen voltak testvérek –, lovaik, teheneik, sertéseik, baromfijaik voltak. Nagy volt a család, hiszen a nagyszülők is velük laktak.
– Tizennégy évesen már minden héten tíz kenyeret dagasztottam – mondja ezzel kapcsolatban Lenke néni. – Boldog voltam, pedig sokat kellett dolgozni, de én szerettem a munkát. Kijártam a határba is, kapáltam, csináltam, amit kellett. Amikor mákot egyeltünk, emlékszem, néztük a napot, a rövidülő árnyékot, hogy már mindjárt dél lesz, mehetünk haza.
Testvéreivel együtt annak örült a legjobban, ha édesanyjuk savanyú babbal és mákos dedellével várta őket – ez rendszerint péntekenként történt –, ez volt a kedvencük. Később, asszony korában, amikor már magának is gyermekei lettek, nekik is ez vált kedvenc ínyenségükké. A fia a közelben, a harmadik faluban lakik, ha elmegy hozzájuk, más finomságokon kívül általában dedellét is visz egy tállal. A lánya is, ha hazajön Pozsonyból, csak savanyú babot meg dedellét kérne az sztalra.

Dedelle, savanyú bab
A dedelle gyúrt tészta. Meg kell főzni néhány krumlit, át kell törni, liszttel, sóval, olajjal összegyúrni, kinyújtani, lekvárt beletenni, ráhajtani a tészta másik felét, összevágni, kifőzni, és a tetejére mákot vagy diót szórni – ahogy Lenke néni elmondja, pofonegyszerűnek tűnik… Más vidéken dödöllének, barátfülének, derelyének hívják ezt a régi magyar ételt.
Lenke nénivel elmeséltetem a savanyú bab receptjét is:
– Akármilyen babból lehet főzni – mondja. – Fölteszi a babot, tesz bele babérlevelet, belevág egy jó nagy „szurok” fokhagymát, amikor puhulni kezd, csinál egy rántást, amit tejjel önt föl, és azt belekeveri. Ha ritka, be lehet liszttel habarni, aztán egy pici ecetet kell beletenni. A tányérba hagymát vág, és arra meri rá a levest. A gyerekeim éltek-haltak érte.
Főzelékféléket is gyakran készít, egy kis pörköltet tesz rá, a kelkáposzta mellé esetleg egy kevés egybesült húst, a krumplifőzelékhez fasírtot süt – szerinte nincs jobb eledel ezeknél.
Karácsonyra régente hízólibát vágtak, abból volt leves is, sült hús is, ludaskása is... A szentestei teljes menü gombás káposztaleves, hal, krumplisaláta, gyümölcs volt azelőtt náluk, s ha egy mód van rá, ma is ehhez tartja magát.

A legjobb főzőiskola
Férjének hentesüzlete volt Ipolynyéken, s férjhez menetele után, 1942-től Lenke néni is ott dolgozott. Az államosítás után a nyéki élelmiszerboltot vezette. Mindenki ismerte, és ő is ismert mindenkit. Lakodalmakba is járt főzni, és kosztosokat is tartott egy időben – a nyéki parkettagyár cseh vendégmunkásai jártak hozzájuk étkezni. De hát Lenke néni mindig szeretett sütni-főzni, sohasem állt el a keze a munkától.
A lakodalmi menüt pedig nem volt egyszerű végigfőzni, hiszen a három-négyszáz személyes lakodalmakban sokszor tíz szakácsnőre is szükség volt, s azokat „dirigálni” kellett. Húslevest főztek, a főtt húshoz tormát kínáltak, ezt tejfölös csirke és nokedli követte, aztán jött az egybesült hús knédlivel, káposztával, gombás rostélyos krumplival, töltött tyúk, sült csirke kompóttal, ejfélkor kirántott hús, fasírozott, hajnalban húsos káposzta, hogy aki felöntött a garatra, a savanyú káposztától kicsit kijózanodjon. Lenke nénit Nagyfaluba, Hrusóra, Szlovákgyarmatra és más falukba is hívták, de mint mondja, nagyon fárasztó volt, ráadásul nem volt ráutalva sem, így később már nem nagyon vállalta ezt a munkát.

Erdőből, kertből
A vadban bővelkedő vidéken vadhúshoz is gyakran hozzájutott a család. A húst babérlevéllel, hagymával, petrezselyemmel, sárgarépával, fekete borssal vízben félig megfőzte, és amikor levette, ecetet tett hozzá. Egy hétig állni hagyta, aztán pedig tejfölösen készítette el.
A falu környéki erdőkben sokféle gomba nő. Lenke néni amíg az idény tart, ki-kijár a hegyre a szomszédokkal. Leginkább a tinórut szereti – elkészítés előtt összevágja, kifőzi, s akár ötször-hatszor is átmossa. A fiatal, kirántani való gombát persze nem kell így előkészíteni, de az öreg gomba „huncut”, azzal vigyázni kell. Télre szárít is gombát, mutatja: most is van egy négyliteres üveggel, jut belőle a gyerekeknek, rokonoknak is.
Lenke néni sohasem tétlen, kert nélkül sem tudna meglenni. A régi kertje helyén a falu új sorházak építésébe fogott. Rettentően elkeseredett, amikor meg kellett válnia tőle. Szerencsére sikerült megegyeznie az egyik szomszédasszonnyal, aki nem győzte gondozni a kertjét – ő kitisztította, s idén már ismét a saját maga által termesztett zöldséget használta. Kapált, öntözött, s őszszel – kis segítséggel – fel is ásta a kertet. Mint mondja, kell egy kis torna... Ezért aztán egy nap sem telik el úgy, hogy ne gyalogolna egy nagyot: nyáron mindennap kijárt a temetőbe, de ha teheti, télidőben is kisétál a főútig és vissza. Elmegy az egyik üzletbe, másikba, postára, három-négy kilométer is megvan az naponta. Szerencsére az egészsége jól szolgál, s az életkedve sem hagyta el. Csak aludni nem tud...
– Nekem már elég négy óra alvás – mondja. – Ha végképp nem tudok aludni, hajnalban odaülök az ablakba, rózsafüzért imádkozok, nézelődök.

Éltető munka
Amikor a süteményekről beszélünk, megint kiderül, hogy a mákos a család kedvence, lehet az akár pozsonyi kifli, akár bejgli. Persze rengeteg jól bevált, kedves receptje van, a képviselőfánktól kezdve a krumplival dúsított túrós lepényen keresztül a rácsos almás mézesig. A sütés is úgy megy neki, mintha tündér volna, aki csak suhint egyet a varázspálcájával, s hipp-hopp, megterül az asztal magától. A karácsonyi asztalt is elkészítette, megterítette a kedvünkért, rátett mindent, amit kell, még úri tököt is sütött. Nyájasan kínál, s mi kóstolgatjuk az ételt, de bőven marad még a lányáéknak is, akiket másnapra vár haza.
Lenke néni soha sincs főtt étel nélkül, elmondja, „passziója” a sütés és a főzés, nem tartozik a „hűtősök” közé – ha mást nem, hát egy gyors rántott levest főz magának. A spájz, a pince tele befőttel: kompót, sóban eltett darált paprika, saját készítésű zöldséges pástétom, gomba, lekvár, paradicsomlé százszám, amit csak elképzelni lehet. Tésztafélét sem vett még életében, mutatja, hogy hatalmas papírdobozokban ott a temérdek szárított metélt és kockatészta, amellyel a gyerekeit is ellája. A fiatal asszonyoknak meg azt üzeni, hogy ne legyenek lusták, süssenek, főzzenek, mert a friss étel hiányát az egész család megsínyli. S nincs nagyobb öröm annál, mint amikor az ember a szerettei kedvére tehet.