„Van zsákomban minden jó…”

A mai nap különösen gazdag eseményekben. Lányaim rábeszéltek arra, hogy vállaljam el a Mikulás szerepét az ottawai Magyar Ház ünnepségén.

A mai nap különösen gazdag eseményekben. Lányaim rábeszéltek arra, hogy vállaljam el a Mikulás szerepét az ottawai Magyar Ház ünnepségén. A kis magyar közösségben állítólag mindenki ismer mindenkit, és ezért volt szükség egy autentikusnak tűnő, ismeretlen Mikulásra, aki tényleg elmondhatja magáról, hogy most érkezett Finnországból, Rovaniemiből, a Mikulás házából.
Tanítás után kocsiba vágjuk magunkat, és megindulunk Ottawa egyik külső kerületébe, ahol a Magyar Ház található. Huszonöt éve működik ez az intézmény az ország fővárosában, és negyed százados történelme során nagyon fontos szerepet játszott abban, hogy a Kanadába szakadt magyarok megmaradhattak magyarnak.
Működik benne két néptánccsoport, van saját kis zenekara, péntekenként klubdélutánokat tartanak, neves magyar művészek lépnek fel a színpadán, és a jeles évfordulókat is itt ünneplik meg.
Lányaim otthon sohasem táncoltak néptánccsoportban, de amióta Ottawában élnek, bekapcsolódtak a tánccsoport munkájába. Hiába, érzik ők is, hogy az identitás megőrzése aktív tevékenységet igényel.
Kanada különböző nagyvárosaiban működő magyar tánccsoportok kapcsolatot tartanak egymással, tudnak egymás tevékenységéről, látogatják, segítik egymást. Nem ritkaság, hogy a montreali vagy to-
rontói fiatalok eljönnek Ottawába, a helyi csoport bemutatójára. És az itteniek sokszor Edmontonba is elutaznak (kb. 3500 km), hogy megnézzenek egy ottani előadást.
És az sem ritkaság, hogy a magyar csoportban kanadai vagy más nemzetiségű fiatalok táncolnak. Egyszerűen megtetszik nekik a magyar néptánc, és aztán nem tudnak szabadulni a varázsától.
F
Sajnos, az utóbbi évek agyonpolitizált történései a ház teljesítményére is rányomták a bélyegüket, mert az itteni magyarok is nagyon megosztottak aszerint, hogy a tagok a Fideszt, az MSZP-t vagy a szabad demokratákat támogatják.
Egy korábbi cikkemben már írtam arról, hogy az 1956-os évforduló rendezésekor volt is belőle bonyodalom épp elég.
Hál’ Istennek a Mikulás-napi ünnepségeket ilyen politikai bonyodalom nem fenyegeti. Huszonöt-harminc apró gyerek várja izgatottan a Mikulás bácsi érkezését és az ajándékokat.
Gyorsan felkapkodom magamra a piros nadrágot, a fehér prémmel szegélyezett piros kabátot, a fehér csizmát, a Mikulás-kucsmát, és fülemre akasztom a fehér bajuszt és szakállt.
Aztán hátamra kanyarintom az ajándékos zsákot, és csengőmet rázva belépek a nagyterembe. Több mint százötven ember szorong a helyiségben. A gyerkőcök először kórust alkotnak és énekelnek, majd verseket mondanak a Mikulás bácsinak.
Ezután az egyik helyi rendező név szerint szólítja a színpad elé az apróságokat, hogy átvegyék az ajándékokat. Hát bizony némelyik gyerek reszket, mint a kocsonya, amikor a Mikulás elé ér. De nincs komoly baj, egymás után bemutatkoznak, kezet fognak, és máris szaladnak a szüleikhez az ajándékcsomaggal.
Persze nem mindegyik gyerkőc ért magyarul, de a magyar szülők nagy része szombati iskolába hordja a gyerekeket, hogy tovább őrizzék a szülők anyanyelvét.
Az viszont már valószínűtlen, hogy ezek a gyerekek húsz-huszonöt év múlva saját apróságaikat is elviszik a szombati magyar iskolába. Hiába, ez az emigránssors.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?