Repülés

Egy gyermek halála mindig felfoghatatlan tragédia és soha be nem gyógyuló fájdalom, de ha önkezével vet véget az életének, akkor a gyászhoz gyakran önvád és megválaszolatlan kérdések sora is társul. A szülők, barátok, iskolatársak mind felteszik maguknak a kérdést, hogy mire nem figyeltek eléggé, mikor tettek vagy mondtak rosszat, mit mulasztottak el, amikor a hozzájuk közel álló ember inkább a halált választotta, mint azt, hogy megossza velük gondjait. A zsolnai Veronika Badžgoňová és Adriana Sokolovská szüleinek is holtukig hasonló, szívet-lelket marcangoló gondolatokkal kell együtt élniük.

A két tizenöt éves diáklány november közepén együtt követett el öngyilkosságot: derékszíjjal összekötött kézzel mindketten egy kőbánya szakadékába ugrottak. Hogy miért, az nem derült ki az általuk írt búcsúlevelekből, és a három hete folyó rendőrségi vizsgálat jegyzőkönyveiből sem. Veronika és Adriana semmiben sem különböztek a többi hasonló korú tinilánytól: cserfesek voltak, jókedvűek, semmi jelét sem adták annak, hogy bármi nyomasztaná őket. Még azt sem lehet mondani, hogy új osztályközösségük a biccsefalui ruhaipari szakközépiskolában nem fogadta volna be őket, mert a többiek a történtek után mind arról beszéltek, hogy ahol a két lány megjelent, ott mindenki rájuk figyelt, a társaság lelke, mindenki felvidítói voltak. Veronika nagyon szerette a lovakat, Adriana gyönyörűen énekelt – tehát a tinikre oly jellemző mélabús unalom sem emészthette őket olyannyira, hogy ezért tervezzék meg saját halálukat.

Kézen fogva ugrottak
a szakadékba
Márpedig megtervezték, mert a szerint, amit az utolsó napjaikról tudni lehet, a maguk módján búcsút vettek mindentől és mindenkitől. November 11-én a két lány azzal távozott otthonról, hogy barátnőjükkel diszkóba mennek, aztán nála fognak aludni. A diszkóban még látták is őket néhányan, de hajnalban nem a barátnőjükhöz mentek, hanem Lietavská Lúčka községbe indultak a nagyanyjukhoz. Az épp nem volt otthon, ezért az üres lakásban hagyták okmányaikat, mobiltelefonjukat és a szüleiknek írt búcsúlevelet, aztán innen kezdve nyomuk veszett. Miután vasárnap estig nem értek haza, és a telefont sem vették fel, a szülők értesítették a rendőrséget, és a lányokat november 12-étől 19-éig különleges egységek keresték az egész környéken. A leveleket ugyan gyorsan megtalálták a rendőrök, de mivel a sajtóban megjelent fényképek alapján több személy is jelentkezett, hogy itt vagy ott, főleg forgalmas bevásárlóközpon-
tokban látta őket, az utolsó pillanatig mindenki abban reménykedett, hogy Veronika és Adriana él, csak rá akart ijeszteni a szülőkre.
Sajnos, nem így történt. November 18-án, szombaton reggel egy véletlenül arrafelé sétáló tizenhét éves fiú látta meg az egyik lány lábát a kőbánya szakadékában. A kihívott orvos már csak azt tudta megállapítani, hogy mindketten két napja halottak, és a rendőröknek sem maradt más dolguk, mint konstatálni, hogy az egy hete eltűnt barátnőkről van szó. Öngyilkosságuk ténye és módja mindenkit megdöbbentett, mert soha semmi jelét nem adták annak, hogy valami problémájuk volna, és a híresztelésekkel ellentétben az iskolában sem fenyegette őket kizárás vagy kettes magaviselet. Még csak elsősök voltak, és ha nem tartoztak is a legjobb tanulók közé, egyik tanáruk sem emlékezett arra, hogy gondok lettek volna velük kapcsolatban. Az igaz, hogy október közepétől gyakran kimaradoztak az iskolából, előfordult, hogy egy-két napig nem jöttek, és egyik ilyen alkalommal sem hoztak szülői vagy orvosi igazolást. Az osztályfőnökük be is hívatta a szülőket, de a megbeszélésre már nem került sor, a lányok örökre elmentek, és nem valószínű, hogy az igazolatlan hiányzások miatt. Azok inkább a következményei lehettek valami zűrnek, amelybe belekeveredtek, de félő, hogy már sosem fog kiderülni, mi aggasztotta vagy ki befolyásolta őket olyannyira, hogy ilyen kegyetlen halált válasszanak.
Kriminalisztikai szakemberek és pszichológusok szerint ugyanis nagyon ritka, hogy nők ilyen drasztikus módon vessenek véget életüknek – sokkal gyakrabban nyúlnak orvosságokhoz, vágják fel ereiket, vagy nyitják meg a gázcsapot: mintha tudat alatt még reménykednének abban, hogy valaki megtalálja és megmenti őket. A „kemény módszerrel” elkövetett, tehát végérvényes öngyilkosságok, mint az akasztás, főbelövés, szakadékba ugrás a nagyon elszánt, tovább élni már végképp nem akaró személyekre, közülük is inkább a férfiakra jellemzőek – ezért is megdöbbentő, hogy a két lány ilyen kegyetlen volt önmagához. Ráadásul a boncolás után az is kiderült, hogy Veronika és Adriana a negyvenméteres zuhanás után még órákig, akár egy napig is élhetett, tehát szörnyűbb haláluk volt, mint ahogy azt bármikor elképzelhették.
Titkukat magukkal
vitték a sírba
A kérdés az, hogy elképzelték, akarták-e valóban a halált, vagy csak naiv képzelgésről volt szó, amelynek a következményeit nem tudták felmérni. Karol Kleinmann gyermekpszichológus szerint a közös öngyilkosság nagyon erős, a barátságnál is szorosabb kapcsolatra vall, de ez még nem jelenti feltétlenül azt, hogy a két lány között intim kapcsolat volt. „Ebben a korban a lánybarátságok nagyon erősek, érzelemmel teliek, és életre-halálra szólók. Emlékezzenek csak a hölgy olvasók, milyen nehezen élték meg, amikor a legjobb barátnőjük elkezdett valakivel járni, és egy kicsit »hanyagolta« őket!” – mondja a pszichológus. Az öngyilkosságra azonban a mély barátság még nem ok, kivéve, ha a lányoknak közös problémájuk is volt. Ez lehetett valódi – adósság, drogok, szekta –, bár ez mind csak spekuláció, és az első okot, amelyre mindenki gondolt, a terhességet, az orvos szakértő kizárta. De lehetett csak a lányok gondolataiban létező probléma is: attól való félelem, hogy az iskolában nem tudják tartani a lépést a többiekkel, nem tudnak igazi, tartós kapcsolatokat kötni, és ez már mindig így lesz. Ez a kilátástalanságérzés vezethette el őket az öngyilkosság gondolatához és a szakadékhoz is, a félreeső hely kiválasztása ugyanis nem véletlen. Pszichológusok szerint ez is jelentheti azt, hogy az öngyilkos messzire menekül a társadalomtól, amely nem fogadta be őt. „Az ilyen öngyilkosok valójában nem is akarnak meghalni, csak változtatni szeretnének életükön. Az elfogadás utáni vágy hajtja őket, meg az a naiv elképzelés, hogy mennyien fognak sírni a temetésükön, és hogy majd mindenki megbánja a tetteit, aki megbántotta őket. Akiket idejében megtalálnak és megmentenek, azok – és környezetük is – kapnak még egy esélyt az újrakezdésre, de Veronikának és Adrianának nem volt ekkora szerencséje” – mondja a pszichológus.
A két zsolnai kislányt úgy temették el, hogy titkukat magukkal vitték a sírba. Tragédiájuk mindannyiunk számára figyelmeztetés, szívbe markoló mementó, hogy sokkal többet kell foglalkozni a tinédzserkorú gyerekekkel, és a napi beszélgetést nem lehet elintézni a szokásos »Na, mi újság az iskolában?« kérdéssel. Mert lehet, hogy a szüleik mindent megadtak nekik, az is lehet, hogy rendezett családi körülmények között, nagy szeretetben nőttek fel, de valami mégiscsak hiányozhatott nekik. Több törődés, nagyobb figyelem, következetesebb számonkérés. Ki tudja – ha a szülők végül megtalálják is magukban a választ, most már hiába.

Mindig vannak figyelmeztető jelek
Szakemberek szerint a gyermek öngyilkossága sohasem véletlenszerű ötletből fakad, mindig hosszú ideig foglalkoztatja őt a gondolat. Okai sem korlátozódnak egy konkrét területre vagy eseményre, hanem mindig több ok gyűlik össze, és az utolsó csepp a pohárban akár lényegtelennek tűnő apróság is lehet. Az öngyilkosságok okainak elemzésekor az illető személyiségét sohasem lehet elválasztani a környezetétől, s a hajlamoknak és a kóros pszichikai elváltozásoknak is fontos szerepük van. Fokozott figyelmet érdemel minden személyiségzavar, különösen a depressziós tünetek, a skizofrénia, de egy határon túl a komoly hormonális változásokkal járó serdülőkorban levő fiatalok szélsőséges hangulatváltásait sem szabad alábecsülni. Az öngyilkosságok külső okát leggyakrabban otthon lehet megtalálni: a rendezetlen családi élet, alkoholista vagy elvált szülők, esetleg valamelyik szülő halála. Labilis idegzetű, szorongó gyerekeknél vezethet öngyilkossághoz a szigorú nevelés, a túlzott elvárások, az állandó teljesítménykényszer is. A második leggyakoribb ok az iskolában a gyermekekre nehezedő nyomás, a harmadik pedig az, ha egy fiatalt nem fogad be a közösség. Elvétve előfordulhat a közösség által szorgalmazott rituális öngyilkossági kísérlet is. Az öngyilkosságra készülő gyermek szinte sohasem akar igazán meghalni, ezért mindig ad valamilyen jelzéseket környezetének. Általában sokat beszél vagy kérdezősködik a halálról és magáról az öngyilkosságról. Nem igaz, hogy aki mondja, az nem teszi meg, mert gyermekkorban egyáltalán nem természetes, hogy valakit ez a téma foglalkoztat. Az utolsó figyelmeztető jel, ha a gyermek álmodik is az öngyilkossággal, mert ekkor már kész arra, hogy megtegye.