Baló György nem barátkozik politikusokkal

Baló György régi, tapasztalt televíziós, a politikai történések és társadalmi folyamatok szakavatott ismerője.

Baló György régi, tapasztalt televíziós, a politikai történések és társadalmi folyamatok szakavatott ismerője. Pályafutása során sokszor kellett szóban megütköznie dörzsölt és a mellébeszélés tudományát mesterfokon művelő politikusokkal, de azt, hogy mire képes az indulatoktól vezérelt tömeg, először az MTV ostroma alatt tapasztalta. Máig a szekrényében őrzi az öklömnyi kockaköveket, amelyeket harmadik emeleti irodájának ablakán dobáltak be a tüntetők – emlékül a szomorú napra és emlékeztetőül arra, hová vezethet, ha a megoldást kereső politikai viták helyett a mindennapokban is politikai harcokat folytatunk.

Szeptember 18-án valóban úgy érezhette magát, mint egy haditudósító, aki a tűzvonalból menekül. Riporterként élvezi az ilyen kiélezett helyzeteket, amilyenekkel most a magyarországi politikai élet szolgál, vagy úgy véli, hogy most már túl sok volt az izgalomból?
Ezt már nem lehet élvezni. Ha egy békés országban az embernek felgyújtják az autóját, és szó szerint menekülnie kell a munkahelyéről, mert az épület előtt sorfalat álló rendőrök nem tudják vagy nem akarják megvédeni, az inkább félelmetes, mint izgalmas. Ami még ennél is szomorúbb: a magyar újságíró-társadalomból semmiféle szolidaritási megnyilvánulást nem váltottak ki a történtek, néhány egyéni megkeresésen túl a szakma úgy kezelte a történteket, hogy ez is egy balhé a sok közül.

Mit gondol, mekkora a média felelőssége abban, hogy Magyarországon ennyire meg tudott mérgezni mindent a politika?
Óriási. A rendszerváltás óta eltelt években folyamatosan arra szocializálta a közönséget, hogy mindennél érdekesebb és fontosabb hír, hogy mit gondolnak erről vagy arról a politikusok. Ha itt valaki kitalálja, hogy a Corvinus Egyetemet és Műegyetemet a Duna két partján kössék össze egy pontonhíddal, akkor az újságírók nem a hídépítőket és a diákokat kérdezik erről, hanem a politikusokat. Ez csak egy példa, de szemléltető, mert ebben az országban tényleg mindenki mindent politikai szemüvegen keresztül néz, és emiatt meg sem látja a lényeget.

Nem posztszocialista betegség ez, és nem attól van, hogy a rendszerváltás után nem bírtunk betelni a közélettel, meg azzal, hogy végre beleszólhatunk?
Kezdetben nagyon érdekes volt ez a játék, hiszen Magyarországon negyven évig csak minimálisan létezett belpolitikai újságírás. A legjobb újságírók külpolitikával foglalkoztak, de a kilencvenes évek elején ez átbillent az ellenkező végletbe. Az igazi baj azonban inkább az, hogy nem hosszú távú nagy ügyek elemzésével foglalkozik a média, hanem teljesen beleveszik a napi pártpolitikai csatározásaiba. Sorskérdések helyett holnap már érdektelen mai híreken rágódunk, és ennek természetes következménye az is, hogy a kommunikáció gyakran süllyed le a kölcsönös sárdobálás, vádaskodás szintjére.

Ilyen körülmények között nagyon nagy a riporter felelőssége abban, meddig hagyja fajulni a meghívott vendégek vitáját, meddig erőlteti, hogy valóban a kérdéseire válaszoljanak, mikor szab gátat az önreklámozásnak. Ez szakmai tudás kérdése, vagy a riporter személyiségétől függ, mennyire képes kezében tartani az irányítást?
Ez mind megtanulható azon kívül, hogy valaki átjön-e a képernyőn, mert az már adottság. Nem minden jó tollú újságíró működik a képernyőn, de aki elég hiteles a kamera előtt, és eléggé felkészült, az általában ura a helyzeteknek. Nálunk egyébként sincsenek olyan nagy, tüzes viták, mint az angolszász televíziókban, mert a magyar nézők nem veszik jó néven, ha rámenős, már-már agresszív a riporter. Felháborodnak, hogy a politikus mellébeszél, de abban a pillanatban, ahogy a riporter sarokba szorítja, máris megsajnálják. A másik dolog pedig az, hogy borzasztóan egyoldalú a nézők politikai felfogása, tehát bármilyen beszélgetést bármilyen témában nem úgy néznek, hogy az ott ülők közül kinek van igaza, hanem úgy, hogy ez a miénk, ez meg az övék. Közben pedig teljesen elveszik a gondolkodó, kételkedő, érvekre hallgató középréteg.

A politikusoktól miért tűrik el jobban az emberek az agressziót, a néha teljesen nyilvánvaló hazugságot?
Megszokták, a politika természetes velejárójának tartják. Az, hogy riporterrel szemben támadó egy politikus, ritkábban szokott előfordulni, de akit élő adásban kioktathat egy politikus, hogy nem készült fel, az meg is érdemli. Egy profinak meg kell tudnia becsülni, mi az, ami szóba kerülhet egy beszélgetésen, és erre fel kell készülnie, sőt a váratlanul elhangzó dolgokra is tudnia kell reagálni.

Gyakran előfordul, hogy Az este című műsorba meghívott vendégek előre kérik a kérdéseket?
Egyáltalán nem fordult még elő, nagy miniszterelnöki interjúk előtt is csak a témaköröket szoktam megjelölni. Ezt nem tartom a szakma elárulásának, mert egy miniszterelnöktől bármit meg lehet kérdezni, de egyáltalán nem dolga, hogy bármire kapásból szakavatottan válaszoljon. Az viszont gyakran előfordul, hogy valaki megmondja, miről szeretne beszélni. Ha nem tervezem az adott témát, akkor azt szoktam rá válaszolni, hogy arról beszél, amiről akar, de az elhangzottakra majd én is mondok valamit.

Az este, amelynek ön az egyik műsorvezetője, komoly véleményformáló műsor. Az ön véleményét mennyire próbálják befolyásolni a politikusok?
Semennyire. Nem is vagyok napi kapcsolatban politikusokkal, lévén, hogy nincsenek köztük barátaim. De ez csak azért van, mert a régi barátaim közül senki sem választotta ezt a pályát, újakat meg nem ezekben a körökben kerestem. Egyébként nem zárom ki, hogy létezhet politikus és újságíró között barátság – feltéve, hogy mindketten elég tisztességesek, bár hozzá kell tennem, hogy én nem ismerek ilyet.

De ha kizár mindenféle közelebbi kapcsolatot a politikában ténykedő emberekkel, azzal a színfalak mögötti háttér-információktól is elzárja magát…
Biztosan így van, és ha ez hiányosság, akkor el kell ismernem. Viszont Az este egyrészt nem az a típusú műsor, amely a lehetséges fejleményekről és a pártokon belüli erőviszonyok alakulásáról spekulál, másrészt attól még távol vagyunk, hogy a politikában ilyen mélységekbe merüljünk. A mi feladatunk egyelőre az, hogy a híradóban elhangzottak miértjeire és hogyanjaira keressük a választ, és talán olykor meg is találjuk. A nézők demográfiai arányát tekintve ma ez a legértékesebb tévéműsor Magyarországon. Lényegesen több diplomás és döntéshozó pozícióban lévő ember néz bennünket, mint bármely más műsort.

Ezt kivéve viszont tájainkon a politikai műsorok terén is a kereskedelmi televíziók vezetnek minden nézettségi mutató tekintetében. Miben látja ennek az okát?
A kereskedelmi csatornák nagyon értenek hozzá, hogy kevésbé nagy témákat nagyszerű csomagolásban adjanak el, mi meg nem tudjuk az igazán lényeges témákat korszerűen, érdekesen csomagolni. Ezt kell megtanulnunk, mert vannak témák, amelyekkel kötelességünk foglalkozni, és ezeket nem válthatjuk fel a nézettség után loholva populáris bulvárhírekkel.

A politikai háttérműsoroknak nagyon gyakran felróható, hogy csak akkor foglalkoznak egy botránnyal, amikor kirobban, de a fejleményekről már nem tájékoztatnak, nem kísérik végig figyelemmel az ügyet. Erre idő nincs, mód nincs, vagy mindig az új botrányok az érdekesek?
Magyarországon az az alapvető probléma, hogy kialakult egy formális parlamenti demokrácia, de nem alakult ki a számon kérő civil társadalom. Ezért nincs erős társadalmi nyomás, hogy a dolgok ne maradjanak következmények nélkül, és a médiának sincs akkora súlya, hogy betöltse a valódi ellenőrző szerepét. A kilencvenes években még voltak kísérletek igazi oknyomozó újságírásra, csakhogy ezeket a riportokat soha nem követték bírósági ítéletek. Amerikában a rendőrök és az ügyészek azzal kezdik a napjukat, hogy megnézik az újságban, minek kellene utánajárni, de nálunk még nem volt rá példa, hogy egy tényfeltáró riport nyomán valaki börtönbe kerüljön. Minden elhalványult, köddé foszlott, eltussolódott, és ez elvette a kollégák kedvét attól, hogy utánajárjanak a dolgoknak. Így lettünk mi egy következmények nélküli ország, ahol mindent meg lehet úszni, csak állni kell a sarat, amíg jön egy újabb felszínes szenzáció. Nyugaton is van korrupció, hazudozás, lopás, de akiről valami kiderül, annak mennie kell. Nálunk marad a helyén, és ha ügyes, még profitálhat is a hírverésből. Persze ebben benne van az is, hogy kell legalább ötven év, amíg megtanuljuk a demokráciát, de azért jogos az értelmes, józan emberek türelmetlensége.

Néhány éve volt egy beszélgetős sorozata a Magyar Televízióban Hungaricum címmel. Ebbe szándékosan nem hívott meg soha politikusokat?
Az volt a szándékom, hogy megmutassam: a politikán túl is történnek érdekes dolgok, és nagyon sok értékes ember él nálunk, akik méltók arra, hogy megismerjük őket. Biztos, hogy ezt valakinek valamilyen formában folytatnia kellene, mert lehetetlen helyzet, hogy a közérdeklődés a politikusokra és az úgynevezett sztárokra korlátozódjon.

Akinek ennyire mindennapi kenyere a közélet, az otthon is minduntalan híreket hallgat, politikai vitaműsorokat néz, és kommentárokat olvas?
Egyáltalán nem. A BBC hírműsorán kívül csak futballt és dokumentumfilmeket nézek a tévében. A civil életemet nem a politika tölti ki, hanem a családom. Két nyolcéves ikerlányom van, amikor csak tehetem, velük vagyok. Meg akarom mutatni nekik, milyen érdekes, sokszínű a világ, és az életnek milyen kicsi, jelentéktelen szelete az a gyűlölködő színjáték, amelyet politikának nevezünk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?