Megváltásra várva

Az „evangéliumi súlypont” ebben az esetben maga a címszereplő, Barabbás. Cinikusan bölcselkedő, bilincsbe vert gazember, aki a vele együtt kivégzésüket váró két latornak csak úgy odalöki, hogy: „Halálra vagyok ítélve, nem hallgatásra!..” A Barabbást alakító Tóth Tibor mozgása, mimikája, intonációja főleg a börtönjelenetben lehengerlően sodró és meggyőző. A darab második részében viszont a rendkívül impulzív színész már jóval visszafogottabban, erőit és eszközeit „beosztva” rajzolja meg azt az ívet, amelyet Barabbás a saját megtéréséig bejár. Vagy bejárhat. Mert az általa megformált Barabbás megtérése – minden külső jelzés ellenére – legalábbis kétesélyes. Pilátus szerepében Mokos Attilát láthatjuk. Egy kicsit habozó, egy kicsit ingerült helytartót, aki mélyen magában talán Krisztusért szurkol, de mert a zsidó főpapok és vének – élükön a Ropog József alakította Kajafással – egyértelműen a zsidók királyának megfeszítését követelik, Pilátus végül „mossa kezét”. Sem feleségének megérzései – Holocsy Katalin finom alakításában –, sem Fabó Tibor szkeptikus és intrikus Heródesének kételyei nem érnek fel a zsidó vezetők által feltüzelt tömeg Barabbás szabadságáért tüntető kórusával. A bibliai történet eddig sem szokványos láttatásához újabb momentum társul: az áruló Júdásnak és asszonyának, Jokhábetnek kettőse. Júdást Benkő Géza alakítja, az ismert „senki sem lehet büntetlenül Urának árulója” felfogásban, Molnár Xénia viszont dinamikusan bejátssza a teret, Jokhábet-alakítása egyszerre mutatja meg a pénzéhes némber s az életgyáva, de szeretetre vágyó és párját féltő nő kételyeit... S itt egy pillanatra kitérnék a színpadi térre, a Juraj Gráfel tervezte díszletre. Túlhangsúlyozott elemek helyett színpadnyi, befelé süllyedő fapadlózat: börtönbelső és piactér, amelyen akár a Pilátus trónusához felvezető lépcsősor is könnyedén elhelyezhető. Kétoldalt falakba bújtatott ajtók sora, felettük körfolyosó, az előszínpad homokkal (?) beszórva. Az egész egyszerre impozáns és nyomasztó, tökéletesen közvetíti az előadás alaphangulatát. A jelmezek is – Gadus Erika munkái – felidézik a korabeli Jeruzsálem emberének viseletét. Ezért is nem értem, mit keresnek a fal-ajtókból időnként ki-kilépő csuklyás árnyalakok arcán a Sikoly című horrorfilm műmaszkjai... A darabhoz és a szereplőkhöz visszatérve, a krisztusi szenvedéstörténet ebben a drámában nem a keresztúttal folytatódik. Arról, hogy éppen mi zajlik a Golgotán, az egyik toronyőr, Dráfi Mátyás (Jászai Mari-díjas művész) „tudósítja” a nagyérdeműt. Pontosan, visszafojtott indulatokkal, minden érzelmileg túlcsorduló csapdát ügyesen kikerülve. A most is brillírozó, Mária Magdalénát alakító Bandor Évának más a feladata. Nem tudom, a reménytelen szenvedésnek mennyi arca van. Bandor Éva (Jászai Mari-díjas művésznő) olyan érzékletesen mutatta meg a Krisztusáért, tanítójáért érzett fájdalmat, hogy percekre elállította a nézők lélegzetét. Emellett is számos szépen kidolgozott, erőteljes alakítást látni (Tóth Attila, Kukola József, Jakubecz László, Bernáth Tamás, Németh István, Olasz István, Pőthe István). És megint a váltás: a Golgotán zajló eseményeket lentről, egy piactérről figyeli két csepűrágó. A Mutatványos Varsányi Mari – róla is ismét csak szuperlatívuszokban lehet írni – és társa, a törpe-pojáca Köleséri Sándor (m. v.). „Eszelős helyzet – mondják –, úgysem az nyer, akinek kéne, hát akkor csináljunk magunknak egy kis hasznot ebből a keresztre feszítésből...” És már terveznek, és már koreografálnak, a frissen szabadult Barabbás is megjelenik, s nem veszik észre, hogy valamennyiük élete és halála éppen azokban a percekben kerül terítékre... A krisztusi szenvedéstörténet így lesz „teljes”. Az egyszerű nép életvezetésével, játékával, vérre menő, halálos bolondozásával. Krisztus. Utoljára hagytam a vendégművészként Krisztus szerepében debütáló Szabó Gábort. Szándékosan, mert egyetlen szó nélkül, de valami olyan elképesztő kisugárzással mutatta meg Megváltónk minden, emberi és emberen túli szenvedését, hogy már puszta színpadi jelenléte (és beszélő tekintete) az összes kicsinyes vágyunkat semmissé morzsolta. Barabbást (és őt) nézve mintha privát megváltás történne a színpadon. A miénk. Is.