Vámbéry nyomában Közép-Ázsiában

Jarábik Balázs politikai elemzőként a Freedom House amerikai emberjogi alapítvány megbízásából hét hónapot töltött Közép-Ázsiában. Elsősorban Üzbegisztánban, de átrándult a szomszédos Tádzsikisztánba is. Ellenben Türkmenisztánba, a világ egyik legkeményebb diktatúrájába nem kapott bebocsátást.
„Közép-Ázsia a 7–8. századig tudta fenntartani jelentőségét, addig, amíg a Kínából Európába vezető selyemúton zavartalan volt a forgalom. Az előrenyomuló kínaiakat azonban a mai Kazahsztán területén megállították az arabok, és kicsalták tőlük a selyemkészítés titkát. Elvitték a Közel-Keletre, s ezáltal az ázsiai térség elvesztette szerepét, és a nomád népek szabad prédájává vált. A World Trade Center elleni merénylet, vagyis 2001 szeptembere után irányult ismét rá a figyelem. Elsősorban az Egyesült Államoké, mert szövetségesre volt szüksége légi bázisa telepítéséhez. Tekintettel arra, hogy az al-Kaida legnagyobb központja Afganisztánban van, a vele szomszédos Üzbegisztán is stratégiai fontosságúvá vált. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a közép-ázsiai térségben a föld gyomra hatalmas kőolaj- és földgáztartalékokat rejt magában, amelyeket eddig csak részben aknáztak ki. A régióra irányult tehát a nagyhatalmak érdeklődése.”
Tegyük hozzá: ismét. Hiszen a 19. században is ezek, történetesen Oroszország és Nagy Britannia csatározott érte, ha csak a zöld asztalnál is. Erről földink, Vámbéry Ármin tudott talán a legtöbbet.
„Igen, a dunaszerdahelyi születésű Vámbéry, aki Kelet-kutató volt, mai szóval élve politikai elemzőként adott nagyon hiteles képet erről a korszakról. A brit birodalomnak dolgozott, mert 48-as érzelműként elvből nem fogadott el soha orosz ajánlatot. Egy ideig a török szultán politikai tanácsadója is volt, és túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a 19. század egyik legjobb Közép-Ázsia-szakértője. Szóval az ő idejében zajlott az ún. nagy játék a brit és az orosz kémek között azért, hogy a kánságok, a mongol hordák és a nomád népek által uralt területet valamelyik nagyhatalom bekebelezhesse. Ez végül is 1917-ben az oroszoknak sikerült, a térség az akkor létrejött Szovjetunió részévé vált, és 1991-ig az is maradt.”
Ekkor szétesett a Szovjetunió, sok új állam alakult Közép-Ázsiában. Az eltelt 12 év alatt mit tudtak kezdeni függetlenségükkel ?
„Nem sokat, ugyanis a hatalmat a volt kommunista elit szerezte meg. Tagjai más ideológiával új pártokat alapítottak, és újfajta, autokratikus hatalmi módszereket vezettek be. Az itt élő emberek a demokráciát soha nem tapasztalták meg. Nem sok különbséget látnak a kán, az orosz cár, a kommunista vezetők és a jelenlegi államvezetés között. Óriási az elszigeteltség, nehéz be- és kiutazni, elsősorban a hatalmas szegénység miatt. De nincs a térségben pozitív példa sem, hiányzik a motiváció és az a társadalmi réteg, amely a változást megindítaná. S bár a globalizáció lassan őket is eléri, kívülről nem lehet semmit rájuk erőszakolni. Fokozatosan kell elérni a lakosság körében azt a kritikus arányt (ez talán a 15%), amely képes lesz a változtatásra: a mozgékony, jól tájékozott emberek meg tudják fogalmazni, miért van elegük a diktatúrából.”
Ennek érdekében tevékenykedett ön is a helyszínen. Kikkel lehetett együttműködni?
„Kiépítettük a Freedom House helyi csoportjait. Emberi jogi aktivistáknak és szervezeteknek adtuk át otthonról hozott tapasztalatainkat. A helyiek elméleti tudását kellett bővítenünk, mivel nekik semmilyen politikai tapasztalatuk nem volt. A fiatalokat akartuk megfogni, hiszen Üzbegisztán lakosságának több mint fele 25 éven aluli. Saját jobb jövőjükért kell cselekedniük, és ez az ő esetükben nem szólam. Ugyanakkor tudomásul kell vennünk a helyi szokásokat, pl. az idősek tiszteletét, amely ott nagyon erős. Tehát meg kellett szereznünk néhány, a középkorosztályba tartozó ember bizalmát is. Azt is meg kellett tanulnunk, hogy zárt társadalomban élnek: egy üzbég élete saját háza magas falain belül zajlik. Nehéz velük megértetni a nyitott társadalom lényegét. Le kellene hozzá bontani a nekik biztonságot jelentő magas falakat. Ezeknek az embereknek a megismerésében nagy segítségemre volt Vámbéry pontos társadalomrajza. Hét hónapos ottlétem alatt rájöttem, mi jellemzi leginkább ezt a térséget. Elsősorban a sok évszázados, hagyományos életstílus. Másodsorban a békés iszlám: itt soha nem voltak komoly vallási villongások. S végül a szovjet kommunizmus 80 éves hatása. Ez utóbbi igen mély nyomot hagyott az emberek gondolkodásán, érintkezésén, érződött a társadalmi beidegződésekben. Számomra ez volt a legkevésbé furcsa, mert emlékeztetett a ‘89 előtt nálunk is uralkodó stílusra.”
A legnagyobb hatással mi volt önre ottléte alatt: a szegénység, elmaradottság, az emberi őszinteség, esetleg a gyönyörű természet?
„Üzbegisztán nagyon szegény, de nagyon szép ország. Szamarkand, Buhara ragyogó főterének szépsége a múlt, az innen nyíló mellékutcák szegénysége a jelen. Sztálin a Ferganai-völgyet egyetlen tollvonással három országba szabdalta szét. A térségben itt van a legjobb termőföld, nyolcmillió ember él itt, tehát stratégiai fontosságú terület. A sztálini döntés nyomán a nemzetiségek a határ mentén egymás országába kerültek, komolyabb etnikai konfliktusokról azonban nem hallani. Ami gerjesztheti a feszültséget, az a szegénység. Az átlagbér húsz-harminc dollár, burjánzik a korrupció, ez meg a bűnözés melegágya. Tőlünk nézve egyformák vagy legalábbis hasonlók ezek a népek, pedig sokban különböznek egymástól. Az üzbégek sok-sok évszázada kereskednek. A selyemút mentén ők alapították meg az első oázisokat, telepeket. Ezért a legbüszkébbek, és lenézik a többieket, amiért azok nomádok voltak, és azok is maradtak. A tádzsik nyelv perzsa eredetű, a többi török. Ami számomra érdekes felfedezés volt: ennek az 55 millió embernek nincs olyan közép-ázsiai identitása, mint mi azt innen nézve hisszük. Számukra ez nem létező fogalom, nem alakult ki közöttük az összefogás. Holott egyetlen esélyük a felemelkedésre a politikai együttműködés (mint mondjuk nálunk a V4-eké), mert csak így tudnak kilábalni a gazdasági káoszból és a kilátástalanságból. A többség tudatlansága és tapasztalatlansága miatt családi klánok uralják ezeket az országokat. De jelen van az iszlám radikalizmus is. Pl. a Hizb-út-Tahir, az Isten Pártja, amely a kalifátus megteremtéséért harcol az egész világon. Üzbegisztánban hétezer aktivistája ül börtönben politikai fogolyként. A másik radikális szervezet az Üzbegisztáni Iszlám Mozgalom (IMÜ), ennek központja egy álmos, majd félmilliós „kisváros”, Namanga. A szegénység, a korrupció és a kilátástalanság gerjeszti az iszlám radikalizmust, és hajtja feléje az embereket. Szerintem ebben a térségben forradalom egyelőre nem lesz. Bár a grúziai változások hatottak az itt élőkre, a Freedom House ténykedése pedig lélektanilag hat rájuk. Olyan értelemben, hogy nincsenek magukra hagyva, figyel rájuk a világ.” Nagy Ildikó