Oláh Csaba felvétele
Nem lehet, nem szabad és nem is érdemes felénekelni ezeket a dalokat – gondolta Rácz Kati, amikor nem sokkal Cserháti Zsuzsa halála után felkérték a lemezre.
Oláh Csaba felvétele
Nem lehet, nem szabad és nem is érdemes felénekelni ezeket a dalokat – gondolta Rácz Kati, amikor nem sokkal Cserháti Zsuzsa halála után felkérték a lemezre.
Oláh Csaba felvétele
Nem lehet, nem szabad és nem is érdemes felénekelni ezeket a dalokat – gondolta Rácz Kati, amikor nem sokkal Cserháti Zsuzsa halála után felkérték a lemezre. Isten ellen való véteknek érezte, meg sem akarta próbálni.
„Tiszta szívemből mondom: nekem világéletemben Magyarországon egyetlen példaképem volt a könnyűzenében. Cserháti Zsuzsa. A maga műfajában mérhetetlen nagy kvalitású művész volt. Tizenegy évvel vagyok fiatalabb nála. Ezt csak azért hangsúlyozom, hogy érzékeltetni tudjam: gyerekkorom óta felnéztem rá. Borzasztó nagy bátorság kell ahhoz, hogy az ő klasszikus dalait elénekelje valaki. Nekem ez eszembe sem jutott volna. Nem is akartam vállalni. Aztán újra felhívott a kiadó, hogy üljünk le még egy beszélgetésre. Arra kértek, hallgassam meg az időközben elkészült új zenei alapokat, és vegyem még egyszer fontolóra a dolgot. De akkor már Albert Györgyi, az én nagyon kedves barátnőm is azt mondta: »Kutya kötelességed megcsinálni ezt az albumot, mert ha nem te fogod felénekelni, jön majd egy Tünci Münci, aki gátlástalanul odaáll a mikrofon elé. Te igenis tartozol ezzel Cserháti Zsuzsának, hiszen hat évig a barátnője voltál.« És amikor meghallgattam a zenei alapokat, azt hittem, elájulok. Csodálatos hangszereléssel szóltak a dalok. Úgy éreztem, ebben a stílusban valóban teljes mértékben önmagamat adhatom. Annak ugyanis semmi értelme nem lett volna, hogy a régi alappal csináljunk egy kópiát. Minek? Akkor inkább hallgassuk az eredetit!”
Három helyen lépett fel az elmúlt években a két énekesnő. A Moulin Rouge-ban, a Fortunában és az Annában. A Moulin Rouge színpadán négy évig énekeltek. „Napi két előadásunk volt. Este tíztől és éjféltől. Kilenckor bementünk, és éjjel kettőkor jöttünk ki. Kétszer két méteres öltözőnk volt, még azt is tudtam, Zsuzsinak melyik szeplő hol van a testén. Sok mindent elmesélt az életéből. Régi gondjait-bajait ugyanúgy kipakolta, mint a napi problémáit. Nagyon sokat gondoltam rá ma is. Engem is foglalkoztat, mivel tudta annyira megkeseríteni az életét. Szerintem nem hitte el, hogy imádja a közönség. Nem volt tudatában, milyen csodálatos hangja van. Minden alkalommal mielőtt színpadra lépett volna, a kínok kínját élte meg. Őrjöngtek érte az emberek, a nevét skandálták, mégsem hitte el, hogy ez neki szól. Valahogy képtelen volt felfogni. Két ember volt csupán fontos az életében. Az édesanyja és a fia. Ők nagyon sokat jelentettek számára. Rajtuk kívül talán nem is bízott senkiben. Ez volt az ő igazi nagy tragédiája! Elzárta magát a világtól. Huszonnégy-huszonöt éves lehettem, amikor először találkoztunk. Ő már akkor a Moulin Rouge-ban énekelt. Társasággal voltam, de miután véget ért a műsor, hátramentem hozzá az öltözőbe, hogy megfoghassam a kezét. Elárultam neki, hogy ő a példaképem. Elzavart. Azt hitte, cikizem.”
A Fortunában duettet is énekeltek. Ella Fitzgerald híres dalát, a How High the Moont.
„Van egy zenészek által használt kifejezés: stenkerolni. Izgalmi állapotba hozni a másikat. Mi aztán tudtuk stenkerolni egymást! Igazi dzsesszes szving a dal, mérhetetlen nagy élmény volt mindkettőnk számára. Úgy adtuk elő, hogy válaszolgattunk egymásnak a szöveggel. Minden este ezzel zártuk a műsort, és akkora sikere volt, hogy nagyon sokan csak azért jártak oda, hogy hallhassák tőlünk ezt a dalt. Fantasztikus érzés volt Zsuzsával énekelni. Anélkül, hogy valamelyikünk leénekelte volna a másikat, minden egyes alkalommal valami újat vittünk a dalba. Énekeltünk és nevettünk. Megtapsoltuk egymást. Szívből mondom: nagyon jó kolléga volt. A New York, New Yorkot vagy a Yesterdayt mindig úgy énekelte el, mint egy istennő. Nem bírtam feldolgozni magamban, hogy lehet így énekelni, hogy képes valaki ilyen hosszasan kitartani a hangokat. Ilyet még operaénekesektől sem hallottam. Ez adottság, nem is technikai felkészültség kérdése. De nemcsak a hangja – a lelke is nagy volt. Tudta, hogy imádom a sütit, hát csinált nekem gyümölcsös piskótát. Máskor lábosban hozta a töltött karalábét. Ha a fejébe vett valamit, azt biztos, hogy véghezvitte. Ha például elhatározta, hogy nem megy ki a színpadra, akkor hiába könyörögtek neki. Ez a Moulin Rouge-ban is előfordult. Imádták, és mégis! Bejött, körülnézett és hazament. Hosszasan kérlelte őt a direktor, hogy »Zsuzsi, telt ház van, nem teheted meg, hogy elmész!« Nem érdekelte őt. Ezzel aztán vége is lett az ottani fellépéseinek. Élete utolsó éveiben nem találkoztunk. Nem kerestük egymást. Valószínűleg nem volt szüksége rám, én pedig ha nem keresnek, nem loholok senki után. De amikor megtudtam, hogy meghalt, napokig használhatatlan voltam. Mellesleg, azt mondták az orvosok, hogy ha valaki ott lett volna mellette, amikor gyomorvérzést kapott, és azonnal hívja a rohammentőket, már ők sem tudtak volna segíteni rajta. Egy etalon ment el, az én életemből a legnagyobb magyar énekesnő.”
Az album három nap alatt megszületett. Egészen pontosan: három délután kellett csak hozzá. Tizenegy dalt ilyen rövid idő alatt még senki sem énekelt fel Magyarországon.
„Mondták a kiadóban is, hogy ezzel még nem találkoztak. Még be sem töltötték a következő szám alapját, amikor szóltam, hogy én már készen vagyok, indulhatunk. Mind a tíz dalt annyira a magaménak éreztem, hogy azt elmondani sem tudom. Pedig amikor elkezdtem tanulni őket, rengeteget sírtam. Egyrészt Zsuzsa miatt, hogy elment, és hogy milyen zseniálisan énekelt, másrészt pedig attól féltem, hogy a közönség nem kéri majd tőlem ezeket a dalokat. Szerencsére nem ez történt. Amióta boltokban a lemez, naponta jönnek a felkérések, hívnak a rádióba, a tévébe, interjúkat adok, és kapom a pozitív visszajelzéseket. Most már könnyű, de amikor tanultam a dalokat, nagyon sokat szenvedtem. Úgy akartam felénekelni mindegyiket, hogy a végén azt mondhassam: boldog vagyok, hogy én kaptam ezt a nagy lehetőséget. És most őszintén ki merem jelenteni: megérte! Talán az Árva fiú kavart fel a leginkább. Azon egyfolytában zokogtam. A Mennyit ér egy nő? hatalmas kihívás volt. Azzal vért izzadtam, aztán ez lett az egyik legkedvesebb dalom. Ott ötször vált egyik hangnemből a másikba. A Kicsi, gyere velem rózsát szedni!-ből nagyon visszafogott rumbát csinált a hangszerelő, ezáltal különös lüktetése lett a dalnak. A Mindig az a legszebb percet máshogy éneklem, mint Zsuzsi, nem annyira szentimentálisan. Tiszta szívemből imádom a Boldogság, gyere haza! című dalt is, és a Száguldás, Porsche, szerelem feléneklése is élvezet volt számomra Majsai Gáborral; de a legeslegkedvesebb dalom mégis az Itt vagy még, amelyet nekem írtak, hogy ezzel búcsúzhassam el Zsuzsitól. Nagyon szép szám, szeretem énekelni.”
Hogy mi jön ezek után, s lesz-e újabb album? Rácz Kati továbbra is türelmes. Eddig sem siettette a dolgokat.
„Mindenáron soha nem akartam lemezt. Világslágereket vagy örökzöldeket is kiadhattam volna, de ez a lehetőség nem vonzott soha. Én már tudom, mi következik, de megvárom, míg lecseng a Cserháti-lemez. Ez most valóban boldoggá tesz, a siker euforikus érzés, amely nem tart örökké. Nem is tarthat, mert elégne az ember. Kétezer fokon nem lehet és nem is szabad sokáig égni, márpedig én két hónapja kétezer fokon izzok. Ha leteszem a fejem, úgy alszom, mind egy kisded, olyan mély álomban. Feltölteni majd a csend fog. És ha minden jól alakul, tavasszal jön az új album, amelyen már nekem írt dalok lesznek. Nagyon jó zenészek írják, nem okozhatok csalódást. Közben naponta hallom Zsuzsa hangját a magasból: »Rácz Kati, ugye, örülsz?!« És én nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy rám gondolt az albummal.”
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.