Mr. Tökéletes – apaszerepben

Sokan hangoztatták, hogy a szép színésznővel kötött házassága nem tett jót teniszkarrierjének. ČTK/AP-felvétel

Pályafutása vége felé többször kimutatta érzelmeit. TASR/AFP-felvétel

Kisfia novemberi születése óta csak a családjának él.


Sokan hangoztatták, hogy a szép színésznővel kötött házassága nem tett jót teniszkarrierjének. ČTK/AP-felvétel


Pályafutása vége felé többször kimutatta érzelmeit. TASR/AFP-felvétel

Kisfia novemberi születése óta csak a családjának él. Azután, hogy tavaly az amerikai nemzetközi teniszbajnokságon megszerezte tizennegyedik címét a nagy négyek sorában, Pete Sampras nem mutatkozott a pályán. Bár a bűvös szót nem mondta ki, bennfentesek tudni vélték, hogy a búcsú csak idő és főleg pénz kérdése: amint teljesíti kötelességeit szponzorai iránt, a kilencvenes évek legjobb teniszezője veszi a kalapját. Így is lett. Ahol tizennégy esztendeje 18 évesen megverte a volt világelső svéd Mats Wilandert, és bejutott a nyolcas döntőbe, majd egy évre rá a legfiatalabb győztesként vonult be a torna történetébe, ott vett búcsút agusztus végén a kis filclabdától, amelynek révén milliók szívébe lopta be magát.

Mr. Tökéletes, ahogyan az évek során emlegették találóan, igencsak elérzékenyült. Bár pályafutása vége felé többször kimutatta érzelmeit, a New York-i búcsú meglepte a világot. Mert Pete Samprast, aki rezzenéstelen arccal játszotta végig meccseit, nem sokszor látták könnyezni, hát még zokogva sírni! Hiába, a teniszsztárok is csak emberek.

Egy apró szépséghiba

Évekig hajszolta a győzelmet, gyötörte a testét. De bebizonyította a világnak – és saját magának –, hogy még nem ócskavasba való. A millenniumi wimbledoni torna után, ahol tizenharmadik Grand Slam-győzelmével halhatatlanná tette nevét, hónapokon át nem nyert tornát, tavaly New York-ban belefojtotta a szót a hangoskodókba. Sampras, a teniszvilág legnagyobbja, aki 14 tornát nyert a nagy négyek sorából, hétszer volt bajnok Wimbledon szent füvén, hat éven át vezette a világranglistát, s csak a hivatalos pénzjutalmakkal több mint 43 millió dollárt ütögetett össze, egyetlen kis szépséghibával távozik: nem nyert Párizsban. Ez volt az, ami hajtotta, ami miatt úgy érezte, nem lehet a tenisz koronázatlan királya. Gyerekkori edzője, egy Pete Fischer nevű orvos azt súgta neki egykor: ha azt akarja, hogy hírnevén ne essék folt, meg kell nyernie a Roland Garros-t. S Mr. Perfekt ezeket a szavakat komolyan vette.

Rekordmánia

Bár pályafutása során megnyert minden nyerhetőt, sorra döntögette a rekordokat. 1998-ban lepipálta honfitársát Connorsot, aki öt esztendőn át ült a tenisz trónján. Az 1999-es wimbledoni győzelemmel, amikor Agassit verte, három csúcsot is döntött egy csapásra: megelőzte Lendlt, aki 270 hétig volt a világranglista élén, utolérte Emersont, aki 12 Grand Slam-tornát nyert, és Borgot, akinek öt wimbledoni győzelme volt. Két évre rá, megint csak a tenisz Mekkájában, még rátett egy lapáttal – hetedszer nyert, megelőzve Renshaw-t és Emersont is, akinek 13-szoros Grand Slam-rekordját megdönthetetlennek tartották.

Ő is csak ember

Tartózkodó és mindig tökéletes gentleman – ilyennek ismerték a tenisz szerelmesei. Egyetlenegyszer ragadták el az érzelmek, csaknem tíz esztendeje Melbourne-ben, amikor edzője, a rákbeteg Tim Gullikson élet-halál harcot vívott. Alig tudott szóhoz jutni, csak néhány percre jelent meg a bajnokok estjén, s ott is a könnyeivel küszködött.

Sampras neve mellé a sok szám beíródott, de azok nem sokat árulnak el magáról az emberről. Magánéletéről, családjáról, barátnőiről, akik feledésbe mentek, amikor feleségül vette Bridgette Wilsont, a hollywoodi színésznőt, akivel barátai hozták össze egy bulin. A hölgy, akit a vásznon látott, elcsavarta fejét. Tavaly novemberben megszületett kisfiuk, Christian Charles, s a kis család Beverly Hillsben él – egy 8,5 millió dolláros luxusvillában. Bár sokan hangoztatták, hogy a szép színésznővel kötött házassága nem tett jót teniszkarrierjének, Pete ezt kategorikusan elutasítja: „A házasság a lehető legjobb dolog, amit az élettől kaptam. Kiegyensúlyozott vagyok, tudom, hová tartozom. Jó iskola volt, hogy fiatal koromban nem létezett számomra semmi a teniszen kívül. Most már más a helyzet. Azok után, amiket a pályán elértem, már nincs több motivációm, már nem vagyok ott teljes szívvel és lélekkel a pályán. Most már a családom a legfontosabb. Csodálatos volt, amikor a kisfiamat elöször tartottam a karomban.“

„Aki élvezni akarja az életet, annak nem szabad teniszez- nie – mondta néhány esztendeje. – De a győzelem az egyetlen dolog, amely lázba hoz. Bármennyire őrülten hangzik is, nekem játszanom kell. Egyszerűen kell.“

Úgy látszik, egy ideje mégse kell…


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?