Megfogadtam: legalább ebben az egy írásban politikáról egy szót sem! Aztán a következőképp sült el.
Pozsony, augusztus vége; árnyékban csak harminchárom, amúgy meg nem tudni, hány fok. Az ember a hőmérőjét sem zavarja ki ilyenkor a hűsből.
Megfogadtam: legalább ebben az egy írásban politikáról egy szót sem! Aztán a következőképp sült el.
Pozsony, augusztus vége; árnyékban csak harminchárom, amúgy meg nem tudni, hány fok. Az ember a hőmérőjét sem zavarja ki ilyenkor a hűsből. Az amúgy mindig tömött, átkozott 202-es troli kiinduló állomásán is csak páran szédelgünk, árnyékot kutatva, ami tekintettel a déli időpontra csak nincs sehol. Az emberfia már-már feladja, és hajlik arra, hogy a naplementét mondjuk a Művészkert nevet viselő vendéglátó-ipari üzemegység gesztenyéinek hűsében várja meg, amikor beáll a jármű. Csaknem bezárulnak az ajtók, amikor kilenc-tízévesforma leányka ugrik fel a trolira. Minden mozdulatában ott az életöröm, a gondtalanság, vidám copfjai pedig mintha fityiszt mutatnának a megkeseredett világnak. Kezében egy gombócnyi fagyijával akaratlanul is mosolyt csal a szám szegletébe.
Az ugyancsak nekilendült troli hirtelen lefékez, az ajtók kinyílnak. Majd kivágódik a vezetőfülke ajtaja, s az elölről beszüremlő napfényt egyszeriben a vezető vaskos alakja takarja el. És már jön is hátrafelé… „mint komor bikáé, olyan a járása“ hatalmas karjain pedig tetoválások sokasága bizonyítja, hogy nem holmi jöttment ficsúrral van dolgunk, hanem a sárkány vagy szárnyas kígyó (ezt nem tudtam eldönteni) büszke klánjának öntudatos tagjával, aki ha kell, jakuza módjára száll szembe az egész világgal, de legalább egy fél várossal, igazának érvényt szerzendő.
„Tudsz te olvasni?!“– áll meg fenyegetőn a kislány előtt.
„Hogyne“– hangzik a válasz, majd nagyot nyal fagyijából.
„Akkor azt is láthattad, hogy ki van írva: fagyival felszállni tilos! No, nyomás, lefelé!“
A szöszi szemeit behunyja, száját nagyra tátja, hatalmasat harap a fagyiból. Az egész gombóc eltűnik a szájában, egyszerre nyeli le, még a könny is kicsordul a szeméből.
„De hiszen ez csak ostya“ – mutatja fel corpus delictiként a fagyi maradványát.
„No azér‘!“ – böffenti el magát a sofőr, majd büszkén fülkéjébe cammog, azzal a jóleső érzéssel, hogy : lám, milyen bonyolult ügyet sikerült megoldania.
Amikor végre elindulunk, a kis szöszi hátrafordul, szemeit cinkosul rám villantja:
„Hát ezt jól átvertem, mi? Hiszen a fele benne maradt!“
Félszeg mosoly kíséretében bólintok, és Hamvas Béla szavai jutnak eszembe, aki Paedokráciájában leírta, hogy az ország kormányzását a gyerekekre bízná, mert a gyermeki logika még tiszta, romlatlan… *
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.