A nemzet csizmája

Forró, hamisítatlan kánikulai hangulat uralkodott augusztus huszadikán Budapesten a Hősök terén. Tapasztalhatta ezt a magyar miniszterelnök is, akit, bármily szép szóvirágokkal igyekezett elámítani a magyar népet, csak kifütyültek. Ami nem új és nem magyar jelenség. Kínosnak ugyan kínos volt, illetlen is, ám aki elköveti azt a hibát, hogy a meg nem tartott ígéreteket tételesen belefoglalja egy ünnepi beszédbe, számolhat vele, hogy bekiabálnak. Ha Medgyessy megmaradt volna a szép nagy körmondatoknál, melyeket beszédírói bármikor kiráznak az kisujjukból, talán békén hagyják, így azonban csak magára vethet, hiszen megszorító intézkedésekről nem szokás a legnemzetibb ünnepen szövegelni. Ilyen erővel akár a szép emlékű Bokros Lajos is szónokolhatott volna.

A Hősök teréről nézve természetesen irreleváns, hogy mi, határon túli magyarok kit kedvelünk, és kit szeretnénk hallani, de azért nekünk is kijutott egy-egy szegfű a nagy nemzeti virágos rétből. Hogy tudniillik velünk és értünk, meg hasonlók. Megszoktuk. Már fel sem vesszük, hogy miközben a szép citátumokban kiparcellázott helyünk van, a gyakorlatban csak ellenünk dolgozik nemcsak a magyar kormány, de a határon túli bólogatók hada is. Mivel elmúlt az ünnep, nem szentségtörés felemlíteni a státustörvényt, amely finoman fogalmazva is fiaskó, fátylat reá, beleértve az MKP fátylát is.

A kettős állampolgárság ügyét most már nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Annál inkább nem, mert szerencsére, vagy szerencsétlen helyzetéből adódóan, akad olyan határon túli kisebbség, amely egyre markánsabban fogalmazza meg kérését (a szocialista külügyminiszter szóhasználatával: követelését) a magyar útlevéllel kapcsolatban. (Ne tessék megijedni, nem a szlovákiai magyarokról van szó. Mi szófogadó társaság vagyunk, beleértve politikai képviseletünket is.) S bár Medgyessy Budapesten nem foglalta beszédébe a kettős állampolgárság ügyét, azért az egy nappal korábbi tévévitában elég világosan kirajzolódott a magyar kormány elutasító álláspontja. Kovács László pártelnök-külügyminiszter minden érvet felsorakoztatott ellene, kezdve a választójogtól, folytatva a nyugdíjakkal, az uniós rosszallással bezárólag. Ami természetesen nem más, mint riogatás és mellébeszélés. Az európai uniós jogrendtől ugyanis egyáltalán nem idegen a kettős állampolgárság gyakorlata. Miként attól sem kell rettegni, hogy magyar útlevéllel a zsebben pár év alatt kiürülne a Felvidék. Kiürülhet az úgy is, hogy nem Magyarország lesz a célország, és elfogyhatunk úgy is, hogy sehová sem megyünk. Az ösztönzést megkapjuk napi szinten, nyolc évtizede.

A kettős állampolgárság csizmája azonban, tetszik, nem tetszik, mindaddig ott fog terpeszkedni a magyar kormány asztalán, akár szocialista, akár polgári lesz a kormány, amíg csak kézbe nem veszi valaki. Lesöpörni, szőnyeg alá dugdosni lehet egy darabig, de nemzetstratégiáról beszélni nélküle egyre kínosabb.