Tisztelt Olvasó

Boldogult Solymos úr, akinek sokan köszönhetjük jogosítványunkat, nem egyszer figyelmeztetett: „Ha az út mellett gyermeket lát, a lába ne a gázon, a féken legyen. Az oktalan gyermek bármikor kiszaladhat az autó elé.“

Ha egy ötéves kislány öngyújtóval játszik, ne a gyermeket okoljuk a tűzért. Az oktalan gyermek nem tudhatja, milyen következményekkel járhat a láng és a műanyagok találkozása. Ezt mi, felnőttek tudjuk. Mint ahogy azt is tudjuk, hogy a tűzoltók manapság komoly szakképzettséget és rátermettséget is követelő munkát végeznek, nemcsak oltanak, hanem autóból is kimentenek embereket, háztetőkre és erkélyekre másznak, csatornákba ereszkednek le tragédiákat megelőzendő. Tudjuk ezt, a tűzoltónak még sincs társadalmi megbecsülése. Az életét kockáztatja kevés pénzért, csapnivaló autóval igyekszik a tragédia helyszínére, hogy megmentsen minket saját butaságunk következményeitől.

A szociban nyakra-főre építettük a toronyházakat panelból és a vizeselemeket műanyagból. Egy-egy toronyház lépcsőháza tűz esetén kéménnyé változik, menekülésre nem, csak megfulladásra alkalmas. Nincsenek vészkijáratok, nincsenek tűzlépcsők. A toronyház magas, a tűzoltólétra kicsi. Nagyobbra nincs pénz, pedig városkáinkban tucatszámra nőttek toronyházak.

A párkányi tűzesetből hagyjuk ki a gyermeket. Nem tudhatta, mit csinál. Örüljünk annak, hogy nem kell temetéseket szervezni, inkább tanuljunk a történtekből, s okuljunk a hibákból. Csak ennek van értelme.