Még sincs rajta áldás

Tízévi huzavona után felkerült a komáromi Matica-székház homlokzatára Cirill és Metód hatalmas bronzszobra. Most ott áll ég és föld között, majdcsak kiderül, megbízható statikussal konzultáltak-e a szoborállítók, akik nem kértek engedélyt sem a homlokzat átalakítására, sem az emlékmű elhelyezésére. Az önkormányzat ezért pénzbüntetéssel fenyegette meg őket, mire nyomban hallatta hangját Ján Čarnogurský, a KDH volt elnöke: „A szoborállítás jogának védelme Komáromban a polgári jogok védelmének mai formája. Sokol érsek és Filo egyetemes püspök a pápai nuncius jelenlétében megáldotta a szobrot. Ez a bürokrata szervek minden írásos engedélyénél nagyobb legitimációt jelentett a szobor számára.“ Szép, szép. De ha figyelembe vesszük, hogy ezt egy hivatásos jogász mondja, aki négy évig volt Szlovákia igazságügy-minisztere, s aki hét évvel ezelőtt még nem látta polgári jognak a szoborállítást, hanem büntetendő cselekedetnek, mert magyarok voltak a millenniumi emlékművek állítói, már kilóg a lóláb. Hogy miért ódzkodnak a két szenttől a komáromi városatyák, és miért tekintik jelenlegi feltűnő helyét is csak átmenetinek a maticások, megtudjuk, ha felütjük Ľubomír Lipták Rosírozás talapzaton c. tanulmányát. „Területmegjelölés“ – így nevezi Lipták a szoborállítást, igaz, ő a 19. századi magyar gyakorlatról ír, a millenniumi emlékművekről, amelyek „a szlovákok számára kétértelműek, gyanúsak voltak, úgy vették őket, mint kihívást.“ Mert ugye, egy Dévényben felállított magyar vitéz „mit keres az ősrégi szláv erődítmény talaján, a nagymorva hagyományok egyik központjában?“ S hogy a két jobb sorsra érdemes szláv hittérítő a dévényi magyar vitéz mai szlovák formája, az iránt nem hagy kétséget Čarnogurský: „Minden népnek megvannak a maga történelmi jelképei. A szlovákoknak Cirill és Metód, a magyaroknak a turul.“ S hogy egy szent szobra mutathat jóval tovább puszta önmagánál, sőt történelmi szimbólum voltánál is, bizonyítják a cseh legionáriusok által 1918 után Csehország-szerte szétvert Nepomuki Szent János-szobrok (!) tucatjai, amelyeket az osztrák szupremácia szimbólumainak tekintettek. Persze, Európa nyugati felén, ahol legutoljára Cromwell és a francia forradalom idején keltettek kegytárgyak indulatokat, nem értik a komáromi kétoldali makacskodást. De tájainkon, ahol a legfőbb klérus áldásával lehet olyan indulatok szításában segédkezni, amelyeknek semmi közük a szentekhez, még sok víz folyhat le a Dunán, amíg változik a helyzet. Pedig itt a legjobb alkalom a változtatásra! Elég egy szép talapzat, amelynek domborműve az idevágó idézet kíséretében a Metód-legendában leírt szeretetteljes találkozást örökíti meg Metód és Álmos között, 860 táján, az Al-Duna mellett, és a köztéren elhelyezett emlékmű valóban keresztény szellemiségű üzenetet fog közvetíteni: szláv vagy magyar, egyaránt a görög hittérítő testvérpár lelki gyermekévé válhat, ha fogékony a szeretet igéje iránt.