Az aratókoszorú készítése

Fotó: Könözsi István

A férfiak legtöbbször kemény vesszőből, később vastagabb drótból, harang alakú vázat készítettek. A lányok és az asszonyok pedig körbefonták kalásszal. Egy és fél kévényi búza és egykévényi árpa kellett hozzá. Kevés zabot is tettek bele, így bugásabb lett. Többen készítették. Egy aszszony az ölébe terített vászonzsákon tartotta a vázat, s tetejére madzagot erősített. Segítőtársa kis bokrétákat adogatott neki, amelyek rövid szárra vágott néhány szál búzát, kevesebb árpát és kb. minden tizedik néhány szál zabot is tartalmaztak. Mezei virágot is raktak a bokrétácskák közé, főleg a ma már alig található búzavirágot, amely sokáig megtartva gyönyörű kék színét és keménységét, ékesítette a koszorút. Ezeket a kis csokrocskákat nyolcaskötésű mozdulatokkal a drót mindkét oldalára, szemben egymással felerősítették egészen a keret aljáig, mind a négyszer. Mindig felülről kezdték a munkát. Ha a madzag elfogyott, újra hozzá kellett kötni, nem túl hosszút, inkább többször rövidet, mert ellenkező esetben nehéz lett volna a már felkötött részek között átfűzni. Ha már mind a négy oldalát befonták, óvatosan oldalra fordították, s következett az aljának elkészítése. Lassan körbehaladva ezt is befonták. Az alapkeret szépen betelt, összefüggő, harang alakú, szemet gyönyörködtető fonattal. Végül nemzetiszín szalagokkal díszítették, melyeket a felső résznél erősítették fel. A gazda házához vitték vidám énekszóval. Az első kaszás ő volt az aratógazda adta át köszöntő szavak kíséretében. Idézzünk Marcell Béla bácsi néprajzi gyűjtéséből: „Kedves gazduram! Isten segítségével a mai napon sikeresen befejeztük az aratást. Továbbra is jó egészséget kívánok gazduramnak és az egész családnak. Tartsa meg őket az Isten erőben, egészségben, s kérjük, hogy jövőre is minket válasszon aratójának“. S ezután felcsendült az aratók éneke:

Gazduramnak tisztelettel

jelentjük,

Az aratást ma délben

befejeztük,

Adja Isten, kövér legyen

minden búzaszem,

Fehér lisztből omlós kalács,

puha kenyér szülessen.

Ma már az aratás egészen másképpen zajlik. Ám ezeket a gyönyörű hagyományokat kár lenne elfelejteni. Kössük hát meg az aratókoszorút! Kérjük meg szüleinket, nagyszüleinket, segítsenek nekünk, és közben meséljenek „igaz“ mesét ezekről a régi szép időkről! *