Autóroncsból csodaautó

Versenyekre, bemutatókra járnak. Ime, az egyik trófea.

A régi Tatra a gyűjtemény egyik legértékesebb darabja.

Eredeti alkatrészeket régebben börzén is lehetett vásárolni, de ezt egy ideje betiltották.

Nehéz a pótolni a meghibásodott alkatrészt. (Szőcs Hajnalka felvételei)

Tavaly ez a Walter Junior nyerte el a legszebb autónak járó díjat.

„Még tizennégy éves sem voltam, amikor az első motoromat, egy 1945-ös »Zetkát« vettem. Húsvét volt, a locsolással közel háromszáz koronát kerestem. Egy öreg Zetka hevert a kocsma előtt – bementem, és megkérdeztem a tulajdonost, nem adná-e el. Már elég spicces állapotban volt az öreg. Megkérdezte, mennyit adnék érte. Mondtam, hogy összesen kétszázötven koronám van. Erre ő: »Akkor adjál kétszázat, és vidd!« Hát így kezdődött az én gyűjtőszenvedélyem“ – meséli a galántai Kovács János.János a Régi Autók Szlovákiai Szövetségnek a tagja, és két hivatalosan is számon tartott gépkocsi tulajdonosa. Jobban mondva az egyiké, mert csak az 1957-es évjáratú Tatra az övé, a másiknak, egy gyönyörű, 1933-as évjáratú Walter Juniornak Kovács úr felesége a gazdája. Az asszony kezdetben nem igazán rajongott a régi autókért. Sőt!

„Az első kocsim egy 1946-os gyártmányú Škoda Tudor volt – ecseteli János –, de ezt nem veteránként vettem. Egyszerűen erre telt. Vele jártunk munkába Királyfáról Galántára; de a feleségem szégyellt beleülni, mert nem akarta, hogy a falubeliek lássák, milyen öreg autónk van. Inkább kigyalogolt a falu szélére, ott szállt be. Egyszer azonban ráfizetett, mert előzőleg már annyi ismerőst vettem fel, hogy a feleségemnek csak az egyik kollégám ölében jutott hely. Akkor belátta, hogyha a többiek nem szégyellik, neki sem kell.“

Azóta Kovácsné is tagja a szövetségnek, és férjével együtt – sőt, egyedül is – jár versenyekre, bemutatókra a Walterral.

Miközben beszélgetünk, a házigazda fényképeket mutogat nekem családi házuk teraszán. Az egyiken egy ragyogó piros Škoda Felícia van.

„Ez abból az időből való, amikor újból foglalkozni kezdtem a veteránokkal – magyarázza –, mert közben volt olyan időszak, amikor nem sokba vették az öreg autókat. Nem volt rá se idő, se pénz, és nem is volt őket hová tenni. Amikor jött a kistraktorok korszaka, az öreg autókból kiszedték a motort, és házilag kistraktort gyártottak belőle. A karosszériát pedig egyszerűen bedobták a Vágba. Pedig azokért a kocsikért ma horribilis összegeket fizetnének.“

Jánost már gyerekkorában is érdekelték a motorok. A komáromi gépészeti szakközépiskolában szeretett volna továbbtanulni, de oda nem sikerült bejutnia, ezért az építészetit végezte el Losoncon. „Bár építész vagyok, a motor a mindenem“ – vallja. Amit bonyolultabb berendezés – esztergapad – nélkül meg lehet csinálni, azt ő az autón mind maga végzi el. Alagsori garázsában most is áll egy Škoda 420 Štandard, amelynek a kárpitjai a polcokon, a motor alkatrészei pedig egy kartondobozban várnak a „feltámadásra“. Egy-egy ilyen autó felújítása korántsem egyszerű feladat. A Waltert két és fél éve elég jó állapotban vették, úgyhogy nem is volt rajta sok javítanivaló, viszont a hét éve vásárolt Tatrához csak a szükséges alkatrészeket három évig próbálták beszerezni, és két évig tartott a javítás. Hogy miért ilyen sokáig? Íme a magyarázat:

„Ezekben az autókban a karosszéria fából van. Erről le kellett fejtenünk a lemezt, mert a fa mind elkorhadt. Meg kellett szereznünk az eredeti dokumentációt, és annak alapján darabonként kellett a karosszéria farészeit elkészíteni, majd erre szegeltük és forrasztottuk rá az eredeti lemezt.“

A motor javítása sem egyszerű dolog, mert nem lehet a meghibásodott vagy hiányzó alkatrészt újjal pótolni. Ez már átalakításnak számítana, és a kocsit így nem vennék fel a veterán autók jegyzékébe, vagyis nem kaphatna ilyen rendszámot. „Előfordult, hogy valaki gyönyörűen rendbe hozott régi Škoda Felícián száguldozott, amely kívülről eredetinek tűnt, de a valódi helyett egy 1203-as Škoda-motort szereltek bele.

Eredeti alkatrészeket régebben börzén is lehetett vásárolni, de ezt egy ideje betiltották, ugyanis egyre gyakrabban fordult elő, hogy éjszaka régi autót loptak, szétszedték, és darabjait másnap reggel alkatrészként értékesítették a börzén. Jelenleg a veteránklubon belül tartanak cserebereakciókat. Néha egészen különös történeteket lehet ott hallani.

„Csehországban történt, hogy valaki vett egy házat. Kívülről nagyon nagynak tűnt, belül viszont valahogy kisebbnek találták – kezdi az annak idején nagyhírű történetet Kovács úr. – Már vagy öt éve lakott ott az illető, amikor a fiai úgy döntöttek, az egyik helyiségből a másikba vágnak egy átjárót. Ekkor fedeztek fel egy hatszor hat méteres helyiséget, amelyben ott állt egy „vadonatúj“ Mercedes a harmincas évekből, olyan kitűnő állapotban, hogy elámultak tőle. A karosszéria hiba nélkül volt, a belső berendezés is nagyszerű állapotúnak látszott – amíg bele nem ültek: mivel a kárpitozás évtizedekig nem kapott levegőt, amint hozzáértek, tüstént porrá vált.“

Ma gyakran fordul elő, hogy valaki a pajtájában, esetleg a szalma alatt tart egy régi autót, amelyet nem használ.

Mennyibe kerül egy veterán kocsi? Az árak különböznek, de egy szakszerűen felújított régi autómobil általában háromszor annyit ér, mint egy mai. Ahhoz, hogy valaki a veterán autók szövetségének tagja legyen, legalább 25 éves működőképes járművel kell rendelkeznie, amely már nincs forgalomban. Ezek szerint egy 25 éves Moszkvics, Zsiguli vagy Škoda 100-as még nem számít veteránnak.

A gyűjtők általában érdeklődnek a megszerzett kocsi régebbi tulajdonosa iránt is. Van egy klubtag, aki Karel Gott egykori Porschéjával jár. Ez nem is a kora miatt értékes, inkább az teszi érdekessé, hogy a hires cseh énekesé volt. Egy másik klubtag pedig Jozef Tiso egykori kocsiját szerezte meg.

Hogy néz ki egy veteránmegmérettetés? A rózsahegyi Ružomberská ruža nevű versenyre Kovácsék is kaptak meghívót. 54 kilométeres körutat kellett megtenniük, de itt nem időre ment a verseny: útközben öt-hat ellenőrző pont volt, ahol különféle feladatokat kellett megoldani – például elméleti tudásból vizsgázni, felismerni egy-egy autótípust vagy alkatrészt.

Az autók kora szerint is különböző kategóriákat különböztetnek meg:

Az első kategóriába tartoznak az 1945-nél korábban gyártottak, a másodikba az 1946 és 1970 közöttiek. Külön kategóriában értékelik a legszebb autót, a legszebb motorkerékpárt, a legjobb női versenyzőt, a legöregebb gépkocsit és legöregebb motorkerékpárt, valamint a legidősebb versenyzőt. Vigaszdíjjal kedveskednek a legszerencsétlenebb versenyzőnek, aki, mondjuk, sorozatosan defektet kapott, vagy már a startnál besült járművének a motorja.

Tavaly a vágsellyei millenniumi rendezvénysorozaton tartott veteránautó-versenyen éppen Kovácsné kocsija, a Walter Junior nyerte el a legszebb gépkocsi díját.

Az egyik legnagyobb megmérettetés az 500 szlovák kilométer: az útvonal Pöstyéntől Brünnig tart, és az közúti forgalomban kell haladniuk a veterán autóknak.

Kovácsék évente 16-17 rendezvényen vesznek részt, lakásukban több mint 15 különféle kupa és egyéb trófea sorakozik. Nagyobb részüket ennek a feleség gyűjtötte be, de a férjet ez egyáltalán nem zavarja – mint mondja: „Az asszonynak több ideje van versenyekre járni.“ Időnként a szépségdíjas Walter Junior bérautóként esküvői menetben is elkápráztatja a nézelődőket.

János nem csak az autóira, hanem a velük szerzett díjakra is büszke. De ettől eltekintve is: „Élvezet beülni egy ilyen veterán volánja mögé!“