A vízimolnár és a halkirály

Élt egyszer egy vízimolnár, aki nagyon szeretett halat fogni. Hacsak tehette, kiült a folyópartra horgászbotjával. Egy nap, amint ott üldögélt, hirtelen valami nagyot rántott a zsinegén. Majd kikapta a molnár kezéből a botját. Úgy táncolt, mintha maga az ördög akadt volna horogra.


Élt egyszer egy vízimolnár, aki nagyon szeretett halat fogni. Hacsak tehette, kiült a folyópartra horgászbotjával. Egy nap, amint ott üldögélt, hirtelen valami nagyot rántott a zsinegén. Majd kikapta a molnár kezéből a botját. Úgy táncolt, mintha maga az ördög akadt volna horogra. Mikor partra húzta a vízimolnár, látta ám, hogy ilyen-olyan keszeget fogott. Bekiáltott a házba az aszszonyáért, hogy eldicsekedhessen a szerencséjével.

Aranyos volt a halnak minden pikkelye, gyémántos az uszonya, s még beszélt is. Kérte a vízimolnárt:

– Eressz vissza, jóember, bizony nem bánod meg! Hallgass a szívedre, engedj békével az enyéimhez!

De hiába rimánkodott, a molnár nem hajlott a szóra:

– Nekem hiába könyörögsz. Megeszlek vacsorára, akármit mondasz – felelte.

No, ha ezt mondta, mindjárt meg is bánta, mert éppen ekkor ért a partra a felesége. A hal ránézett a menyecskére, és azt mondta:

– Te elvetted volna, ami nekem a legkedvesebb, az életemet. Most én veszem el, ami neked a legkedvesebb, az asszonyodat.

Azzal nagyot csapott, és beugrott a vízbe. Rögtön utána hatalmas hullám kelt, s elragadta a molnár szép, ifjú feleségét. Mert tudjátok meg, nem más volt az aranyos-gyémántos hal, mint maga a halak királya, a vizek ura.

Próbált a molnár beugrani a felesége után, de a folyó mindegyre kivetette magából. Utóvégre búnak eresztette a fejét. Otthagyott malmot, földet, s elindult, hogy szépséges asszonyát a világ végén is meglelje.

Ment, bandukolt hegyen-völgyön, falun, városon át. Mindenkitől csak azt kérdezte, hogyan juthatna el a halak királyához. De bizony nem akadt ember, aki útbaigazította volna. Sőt bolondnak nézték, kinevették sok helyütt. Micsoda esztelenségen töri a fejét, ember létére a víz alá menni.

A molnár nem törődött velük, csak rótta az utakat, keresett-kutatott. Bejárt hetvenhét királyságot, minden tenger, tó és folyó partjait, de sem a feleségét, sem a halak királyát nem lelte. Eltelt egy esztendő, majd a másik, s a harmadik. A vízimolnár egyre kijjebb ment a világból.

Rég elhagyta az emberlakta vidéket, lassan már madár sem hallotta. Ilyen messze a világ végére még azok se szállnak el. A molnár észre se vette a föld változását maga körül. Ő csak ment a lába után búbánatosan.

Egyszer beért egy sűrű, sötét erdőbe. Hatalmas fák álltak körös-körül, amilyeneket a molnár még sohasem látott. Koronáik egymásra borultak, s eltakarták a napot, alig tudott elbotorkálni a gyökerek, bokrok között. Meglátott egy fényes pontot, mintha ház lenne valahol az erdőben. Új erőre kapott a molnár, szedte a lábát, s hát, csodák csodája, tényleg, egy csinos ház állt a sűrűben. Bár délre járt az idő, lámpa égett a szobában. Bekopogtatott a vízimolnár, s belépett.

Körbenézett, de nem látott senkit. A szobában nem volt semmi más, csak a lámpa meg valami nagy, lapos kő. „No, itt sem tudom meg, merre találom a halak királyának birodalmát“ – gondolta.

Ám ekkor megmozdult a lapos kő. Most látta csak a vízimolnár, hogy nem kő az, hanem egy vénséges vén teknősbéka. Köszöntötte hát illendően:

– Tisztelet neked, bölcs öreg.

– Hozott isten - válaszolt a vénség. – Hosszú időbe telt, míg ideértél. De látom, igazán megbántad, amit tettél, és valóban szereted a feleséged.

A molnárnak szeme-szája elállt a csodálkozástól:

– Te tudod, mi járatban vagyok? – kérdezte. – Talán azt is megmondod, hogyan juthatok a halak királyának birodalmába?

– Megmutathatom a birodalom kapuját – ingatta a fejét a teknős –, de nem lesz könnyű odajutnunk. Ezer éve nem járt arra ember. Az utat benőtte az erdő, ráadásul még engem is cipelned kellene, mert biza járni már alig-alig tudok.

– Nem bánom, csak mutasd, merre menjek! – kiáltott fel örömében a vízimolnár.

A kályha mellett talált egy baltát, azt az öve mellé tűzte. Jó szolgálatot tehet a bozótban. Fölvette a hátára az ezerráncú teknőst, s útnak indult. Ment, ment, nyűtte a gazt a baltával, hátán a hatalmas állattal. Lassan rájuk esteledett. Bár a molnár erős ember volt, hisz életében sok liszteszsákot elhordott már, bizony meg-megroggyant a térde. Egyszerre egy tisztásra értek. A teknős lemászott a molnár hátáról, s azt mondta:

– Megérkeztünk. Itt van a birodalom bejárata – azzal eltűnt, mint a kámfor.

Körülnézett a molnár, de bizony nem látott semmiféle kaput. Nem volt ott semmi más, csak egy régi kerekes kút. Nagyon elbúsult, hogy a teknős így becsapta. Talán sohasem láthatja újra a kedvesét.

Odament a kúthoz, hogy szomját oltsa. Hát ahogy fölé hajolt, a vízben mintha a felesége arcát látta volna. S még a hangját is hallani vélte. Nem sokat gondolkodott. Fölállott a kút kávájára, becsukta a szemét, s beleugrott. Mikor kinyitotta, csodás helyen találta magát. Egy szépséges palotában. Körülötte sellők ültek teknősök hátán, s a trónon nem más, mint az aranyos pikkelyű, gyémántos uszonyú hal, a halak királya, a vizek ura. Egy termetes béka jött a molnár elé, s az uralkodó elé vezette. A molnár leborult elé:

– Halak királya, eljöttem hozzád, hogy bocsánatodért esedezzem – kezdte. – Kérlek, engedd szabadon a feleségemet, ne bűnhődjön az én bűneimért. Ha valakit tömlöcbe akarsz vetni, itt vagyok.

Lehajtotta a fejét, s várta az ítéletet.

– Állj fel, vízimolnár. Bőven megkaptad a büntetésed. Látom, a szíved jó, és a szerelmed állhatatos. Menjetek hát asszonyoddal szabadon, s éljetek békességben.

A molnár szóhoz sem jutott a boldogságtól. A halk királya saját hintaján vitette őket haza. Hat csikóhal húzta, nyolc teknős kísérte. A vízimalomnál elbúcsúztak a királytól, megköszönték jóságát, s a molnár megfogadta, hogy soha többé nem horgászik. *

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?