Bizonyítványosztás

Bizonyítványosztás idején kötelezővé kellene tenni a szülők számára Kosztolányi Fürdés című novellájának legalább egyszeri elolvasását.


Bizonyítványosztás idején kötelezővé kellene tenni a szülők számára Kosztolányi Fürdés című novellájának legalább egyszeri elolvasását. Benne van minden: a pótvizsgára készülő gyerek riadt tehetetlensége, az anya szánakozó aggódása, a fia iskolai sikertelenségét feldolgozni képtelen, a rossz bizonyítványt szinte személyes sértésnek vevő apa ambivalens indulatai. És persze a tragédia. Kosztolányi e lélektani remekében nem öngyilkosság okozza a fiúcska halálát . De mi tudjuk, hogy ilyen is van: a bizonyítvány miatti büntetéstől való páni rettegés szinte minden évben szedi kiskorú és tinédzser áldozatait, akik önkezükkel vetnek véget életüknek. És csellengések is vannak, menekülések hazulról, ugyanebből az okból. Vagy „csak“ pofonok, könnyek, megalázások. Pedig bizonyítványosztáskor a szülő is megkapja a maga osztályzatát – egész évi gyerekre figyelésből, okos segítésből.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?