Dávid a dobok mögött

Másfél éves korában már határozott zenei ízlése volt.

Sokszor szinte megvalósíthatatlan feladat elé állítja a bandát.

A zenekar többi tagja, meglett középkorú férfiak eleinte nehezen szokták meg, hogy egy négyéves kollégával is egyeztetni kell.

.„Valahonnan egy Ringo Starr-lemezt kaptam,


Másfél éves korában már határozott zenei ízlése volt.


Sokszor szinte megvalósíthatatlan feladat elé állítja a bandát.


A zenekar többi tagja, meglett középkorú férfiak eleinte nehezen szokták meg, hogy egy négyéves kollégával is egyeztetni kell.

.„Valahonnan egy Ringo Starr-lemezt kaptam, és az egyik szám annyira megtetszett az akkor másfél éves fiunknak, hogy állandóan azt akarta hallgatni. Beszélni még alig tudott, de azt nagyon határozottan ki tudta nyilvánítani, ha a tévében vagy a rádióban nem tetszett neki valamilyen zene, és mindig kitűnő ízléssel választott. Talán ezek voltak az első jelei, hogy a zenével bensőségesebb viszonyban van, mint más gyerekek – emlékezik Dávid apja, Hodek Szilárd. – Ez a Ringo-őrület kb. fél évig tartott, aztán újabb szerelem következett. 1998-ban Budapesten az Earth, Wind and Fire koncertjén voltam, és videofelvételt is készítettem róla. Én csak egyszer néztem meg, Dávid viszont állandóan azt akarta nézni; volt, hogy naponta többször is. Nagyon hamar kiderült, hogy főleg a dobos érdekli, annak a mozdulatait figyelte, utánozta, és olyan pontos ritmusokat dobolt a térdén vagy bármin, ami a keze ügyébe akadt, hogy nem győztem csodálkozni. Gyerekkoromban én is jártam zeneiskolába, de mivel az apám Komáromban ismert zenész, és időnként bizony keményen megkritizált, hamar elment a kedvem az egésztől. De annyi érzékem és hallásom van, hogy észrevegyem: Dávidnak a vérében van a zene, egyszerűen belőle szól, anélkül, hogy bármit tenne érte. Semmit nem akartunk elrontani azzal, hogy nagyon fiatalon gyakorlásra kényszerítjük, hiszen fennállt a lehetősége, hogy megunja az egészet. Négyéves koráig nem is szóltunk senkinek. Hozzánk azonban elég sok zenész barát jár, és ők egyre-másra győzködtek, hogy érdemes volna a fiúval foglalkozni. Megkérdeztük Dávidot, azt mondta, neki is volna kedve zenélni. Engedtem a rábeszélésnek, és 2002 szeptemberében a RÉV-ben megrendezett zenésztalálkozón már Dávid is fellépett, utána pedig rendes tag lett, sőt nevének kezdőbetűit a zenekar belefoglalta a nevébe is – így lett H. D. Band. Azóta több fellépésük is volt már, rendszeresen próbálnak, és Dávid nagyon élvezi. A meglett, középkorú férfiak eleinte nehezen szokták meg, hogy egy négyéves kollégával is egyeztetni kell, rá is tekintettel kell lenni a repertoár összeállításakor, mert ha valami nem érdekli, nehezebb őt motiválni, mint egy felnőttet. Aztán fokozatosan kialakult az együttműködés, mert látták, hogy a gyerek rengeteget gyakorol, és nagyon komolyan gondolja az egészet. Ma már elmondható, hogy a zenélésben teljesen egyenrangúak, és ezt a többiek el is fogadták. Annyira, hogy Dávid választja ki a dalokat, amelyeket megtanulnak. Sokszor szinte megvalósíthatatlan feladat elé állítja a bandát, mert ő nem törődik azzal, hogyan fogják megoldani pl. az énekhangot – nála csak egy szempont létezik, az, hogy neki tetszik a szám.“

Ötévesen középiskolás

Miközben beszélgetünk, Dávid egy meséskönyvet lapoz, de azért minden szavunkra figyel, és ha valamelyik zenekarra terelődik a szó, rögtön felajánlja, hogy nézzük meg videón is. Ma nem ment óvodába, mert előző este koncerten volt – Borlai Gergőt nézte meg a család Érsekújvárott, és a fellépés késő éjszakáig tartott.

„Külön gond, hogy csupa olyan zene tetszik neki, amit élőben csak este láthat, egy délutáni gyermekkoncertre nem lehet elvinni, mert unja – kapcsolódik be a beszélgetésbe Dávid édesanyja, Andrea. – Nem is volt olyan korszaka, hogy a Hupikék törpikék vagy Papp Rita tetszett volna neki. Amióta csak érzékeli, hogy zene van a világon, a dzsessz felé vonzódik. Most épp Keb Mo a nagy kedvenc, egész nap is képes volna őt nézni a videón, ha engednénk. Szerencsére teljesen normális, csintalan lurkó, nagyon sok minden érdekli az állatoktól kezdve a csillagokig – egyáltalán nem az a zárkózott csodagyerekfajta. Mi sokáig nem akartuk elhinni, hogy különlegesen tehetséges volna, de az egyik barátunk azt ajánlotta, hogy vigyük el a Kőbányai Zenei Stúdió művészeti szakiskolába, ott majd megmondják, valóban dobosnak született-e. Gondoltuk, nem kezdjük rögtön a neves tanároknál, először elvittük egy komáromi sráchoz, aki szintén Kőbányán végzett, dob szakon. De majdnem leégés lett a meghallgatás vége, mert a gyerek nem akart dobolni. Már épp mondogatta nekünk a fiú, hogy hát nem kell ezt annyira erőltetni, ráér még a dolog, amikor Dávid meggondolta magát, és beült a dobok mögé. Ott dőlt el, hogy beíratjuk az iskolába, mert amit most képes elsajátítani, főleg az ízületek mozgékonyságát és az izmok lazaságát illetően, azt később nem lehet bepótolni.“

Hodek Dávid 2002 szeptemberétől a kőbányai zenei középiskola diákja – csak azért nem vehették fel az első osztályba, mert írni-olvasni még nem tud – és a magyarországi zenészszakszervezet rendes tagja. Szülei hetente egyszer, hétfőn hordják különórákra, Jávori Vilmos foglalkozik vele nagy odaadással.

„Nagyon szereti Dávidot, és ilyen kicsi gyereknél fontos is, hogy milyen a személyes viszony. Örülünk, hogy épp az ő tanítványa lehet. Kolléga úrnak szólítja őt a tanár úr, és bár előttünk ritkán dicséri, egyszer elmondta, hogy annyit tud, mint egy tizenhat éves fiú, aki öt éve dobol. Fizikailag természetesen vannak korlátai, de abszolút tisztában van a zenével. Nem tudja, hanem érzi, hogy hová kell ütni, ezért rontani sem szokott. Legfeljebb akkor, ha nem éri el a dobot. Néha még bennünket is Jávori tanár úr figyelmeztet, ha nem sikerül olyan jól a próba, hogy ne felejtsük el: Dávid még gyerek, és hamarabb elfárad. Itthon sem gyakorol nagyon sokat, de könnyen tanul, és amit meg is tud nézni felvételen, azt rögtön megjegyzi.

Dávid tehetsége komoly anyagi terheket is ró a családra. Míg más gyerek legfeljebb egy-kétezerért játékot kap karácsonyra, ő már négyéves korában tizenötezer koronás dobfelszerelést kért, aztán amikor kiderült, hogy a magas ár ellenére ez mégsem profi hangszer, meg kellett venni egy másikat is – hetvenezerért. Hodekék jelenleg ezt törlesztik autó vagy nagyobb lakás helyett, de cseppet sem bánják

„Most már rajtunk kívül történnek a dolgok, mi csak segíthetjük a fiunkat, de hogy mire viszi, az csak rajta múlik – mondja az apuka, Dávid pedig huncutul mosolyog. Nem is érti, mit tudunk az egészről anynyit beszélni, amikor dobolni a világ legtermészetesebb dolga. Magától értetődő, hogy ha felnő, dobos lesz. Az, hogy sikeres lehet, és ismerni fogják az emberek, egyáltalán nem érdekli. Dobol, mert dobolnia kell, és mert élvezi. Azt hiszem, erről ismerszik meg az igazi zenész. Akár már ötévesen is.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?