Az OĽaNO kötelező meleg ételt biztosítana a diákoknak

iskolai étkezde
Pozsony |

Kötelező meleg étel minden diáknak, mindegyik tanítási napon. Az OĽaNO-nak ezzel a javaslatával indították a képviselők a parlament 34. ülését.

 

A javaslat szerint a meleg étel biztosítása az óvoda utolsó évfolyamára is vonatkozna. „A cél, hogy az óvodákban, valamint az alap- és középiskolákban jobb minőségű legyen az étkezés” – áll a mozgalom indoklásában.

A Smer-SD korábban már bejelentette, hogy ingyenes ebédet biztosítana az óvodák utolsó évfolyamában, valamint az alapiskolákban. A javaslat szerint minden gyermek 1,2 eurót kapna az államtól a napi iskolai étkezésre. Az intézkedés 106 millió euróba kerülne.

 

Kapcsolódó cikkünk

„Ha már az állam az iskolai étkezésre fordítaná ezeket az anyagi eszközöket, akkor azt javasoljuk, hogy a gyermekek és a diákok minőségi szolgáltatást kapjanak ezért az anyagi hozzájárulásért, mégpedig meleg ebédet” – teszi hozzá az OĽaNO.

„A meleg ebéd biztosítása jó hatással van az étkezési szokásokra és a tanulmányi eredményekre, főleg a hátrányos társadalmi helyzetű vagy marginalizált csoportokhoz tartozó diákok esetében, akiknek nincs lehetőségük meleg ételhez jutni” – teszi hozzá az OĽaNO.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?