Folyamatosan gyarapodik a Marianum

marianum
Komárom |

Több mint egymillió euróból újult meg a Marianum óvodája és Rozmaring utcai épülete.

Komoly infrastrukturális fejlesztések folytak az elmúlt hónapokban a Marianum Egyházi Iskolaközpontban: közel félmillió euróból „tetőtől talpig” rendbe tették a Nádor utcai óvodát, és 600 ezer eurót fordítottak a Rozmaring utcai épület két szárnyának külső-belső felújítására, a tornaterem hőszigetelésére, tetőszerkezetének rendbetételére. A költségekhez 130 ezer euróval járult hozzá a fenntartó, a Nagyszombati Érseki Hivatal, az összeg nagy részét azonban a magyar kormány fedezte a Bethlen Gábor Alap közvetítésével.

Az ünnepélyes átadót szeptember 12-én, Szűz Mária napján tartották, ez a dátum ugyanis jelképes az iskola történetében: 1929-ben ezen a napon nyitotta meg kapuit a felvidéki magyar papnevelő intézet és katolikus internátus. Ekkor szentelték fel és adták át hivatalosan azt az épületet, amely napjainkban is az iskola központjául szolgál. „Intézményünk folyamatosan gyarapszik, jelenleg több mint 400 diákunk van, az alapiskolát és a gimnáziumot is beleértve. Kinőttük a Király püspök utcai főépületünket, ezért 2016-ban megvettük a várostól az iskolánk tőszomszédságában levő, egykori szabadidőközpontot, a 266 ezer eurós vételárat a fenntartó fedezte – mondta lapunknak Madarász Róbert igazgató. – Két évvel ezelőtt a magyar kormány támogatásával sikerült az első épületszárnyat felújítani, most pedig a maradék két szárnyat. Ennek köszönhetően valamennyi alsó tagozatos osztályunk, szám szerint hét itt kezdhette meg a tanévet. Az épületben egy dísztermet is kialakítottunk, továbbá két szaktanterem is helyet kap itt.” Az aulában az átadó után Karaffa Attila Felvidéki szemmel című fotókiállítását tekinthették meg az egybegyűltek.

Kapcsolódó cikkünk

Az iskolaközpont Nádor utcai épülete már 1877-ben óvodaként szolgált, szatmári irgalmas nővérek működtettek itt kisdedóvót, a Marianum óvodája 2001-ben nyitotta meg kapuit. Az 1000 négyzetméter alapterületű épületben 5 osztályban folyik az óvodai nevelés, teljes kapacitással, több mint 100 gyerekkel. A most elvégzett teljes körű felújításhoz 130 ezer euróval járult hozzá a fenntartó, 363 ezer euró pedig a magyar államtól érkezett.

A szerdai ünnepség szentmisével kezdődött a Szent András-bazilikában, amit Ján Orosh nagyszombati érsek celebrált, aki megáldotta a felújított óvodát és iskolát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?