Szkripal-ügy: a hadseregnél csörög a telefon, ha felhívják a gyanús orosz „civilt”

Szkripal
Moszkva |

Az egyik gyanúsított kartonján lévő szám a moszkvai védelmi tárcához vezet.

Az orosz védelmi minisztériumban csörög az a telefon, melynek számát Alekszandr Petrov kartotékjára pecsételték az orosz központi nyilvántartásban - jelentette a The Independent című brit lap.

A lap munkatársa moszkvai előhívóval felhívta a nyilvánosságra került telefonszámot, és a vonal másik végén az orosz védelmi tárca recepcióján vették fel a kagylót. Amikor Petrovról érdeklődött, egyszerűen letették a telefont.

A Novaja Gazeta című orosz lap pedig azt írja, hogy a telefonszám Moszkva Horosjovszkij nevű kerületébe vezet, ahol a GRU katonai hírszerzés központja található.

A Bellingcat oknyomozó portál és az orosz The Insider című portál tárta fel, hogy az orosz központi nyilvántartásban semmilyen adat nincs Alekszandr Petrovról 2009 előttről, amikor jelenleg is érvényes igazolványát kapta. Kartotékán van az a pecsét, melyen a The Independent által felhívott számon kívül az szerepel, hogy a dossziéból semmilyen adatot nem lehet kiadni. A személyes adatokat tartalmazó oldal üres, és kézzel azt írták a fejlécére, hogy „van róla levél. Sz. Sz.”, ami szakértők szerint a szigorúan titkos orosz rövidítése. A Bellingcat szerint mindez azt támasztja alá, hogy Alekszandr Petrov nem valós személy, ez csak fedőnév.

Petrovot és Ruszlan Bosirovot azzal gyanúsítják a britek, hogy orosz ügynökök, és a felső vezetés utasítására március elején novicsokkal megmérgezték Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynököt és lányát, Juliját. A két férfi a héten az RT orosz állami televíziónak adott interjúban azt állította, hogy turistaként utaztak Salisburybe, mert barátaik régóta unszolták őket, hogy nézzék meg a város katedrálisát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?