Ösztöndíj segítheti a leginkább rászorulókat

ösztöndíj tanuló iskola

Nemcsak iskolakezdéskor, hanem egész évben költeni kell a gyerekekre, ki kell fizetni az ebédcsekket, szakköröket, pótolni kell bizonyos taneszközöket. Sok család számára ez komoly problémát kozhat, ők az államtól kaphatnak támogatást, a rászorulók ösztöndíjat kérhetnek.

Bár a közoktatás ingyenes, már a tanévkezdés is viszonylag költséges, és év közben is számos kiadással kell számolni. Akinek alapiskolás gyermekei vannak, jobb esetben csak 50–100, esetenként azonban akár 500–600 eurónyi tanévkezdő tőkére van szüksége. A középiskolások és az egyetemisták még ennél is többe kerülhetnek, rájuk havonta kell több száz eurót költeni. Az alapiskola általában mindenkinek a lakhelyéhez közel van, nem biztos azonban, hogy megfelelő középiskolát is sikerült a lakóhelyünkön, esetleg annak közelében találni. Annak pedig igazán kicsi a valószínűsége, hogy a kiválasztott főiskola vagy egyetem is legfeljebb csak félórányi buszozásra legyen. Így könnyen előfordulhat, hogy már a középiskolások közül is többen kollégiumban laknak, az egyetemisták körében pedig sokaknak albérletet kell fizetniük. Emellett havonta szükség van busz- vagy vonatbérletre, ebédjegyekre, szállásra, időnként egy-egy egyetemi jegyzetre, könyvekre – ez mind pénzbe kerül, a szakkörökről és a diákéletről nem is beszélve. A szegényebb családból származók számára kihívást, ugyanakkor stresszt is jelenthet, hogy a szűkös családi kasszából hogyan gazdálkodják ki a gyerekek tanulmányi költségeit.

Érdekes

Anyagi szükséghelyzet

Anyagi szükséghelyzetről akkor beszélünk, ha az egy háztartásban élő személyek összbevétele nem haladja meg a létminimumot.

Az anyagi szükséghelyzetben lévők az állandó lakhelyük szerinti szociális ügyi hivatalban szociális segélyért folyamodhatnak. A segély összege az igénylő családi helyzetétől és attól függ, hogy hány gyereket nevel. Anyagi szükséghelyzetben lévő személyek azok, akiknek nincs állásuk és munkanélküli-segélyt sem kapnak, de ebbe a kategóriába tartozhatnak azok is, akik ugyan dolgoznak, ám összbevételük nem éri el a létminimumot, és így jogosultak a szociális segélyre és más támogatásokra. A jogosultság megállapításakor az egy háztartásban élő személyek jövedelmét veszik figyelembe: férj és feleség, a szülők és a velük egy háztartásban élő kiskorú vagy az a 25 évesnél fiatalabb gyermek, akinek nincs jövedelme, vagy jövedelme alacsonyabb a minimálbérnél. Az anyagi szükséghelyzetben levőknek nyújtható egyszeri szociális segély is – ezt a legfeljebb a létminimum háromszorosának megfelelő hozzájárulást egyszeri nagyobb, rendkívüli kiadásokra, a háztartás alapvető felszereléseire, a szükséges ruházat, az eltartott gyermekek tanszereire, valamint rendkívüli gyógykezelési költségek fedezetére adják.

Hivatalosan nincs anyagi szükséghelyzetben az a személy, akinek jövedelme ugyan kevesebb a létminimumnál, de a vagyonával vagy a különböző igények érvényesítésével képes biztosítani alapvető életkörülményeit – azaz van olyan vagyona, amit értékesíteni tud, vagy jogosult valamilyen támogatásra, amelyből meg tud élni. A törvény szerint alapvető életkörülmény a napi egy meleg étel, ruházat és fedél a fejünk fölött. Az ilyen család szociális segélyre nem számíthat, viszont a közép- vagy felsőfokú tanulmányait végző gyermeknek jóváhagyhatnak szociális ösztöndíjat. (sza)

Az ösztöndíj segíthet

Sajnos, nem mindenkinek adatik meg, hogy családja anyagilag támogassa, ezért a rászorulók kérhetnek ösztöndíjat maguknak – a középiskolások és az egyetemisták is kaphatnak bizonyos állami támogatást. Azok a fiatalok, akiknek nem hagyják jóvá az ösztöndíjat, és valamilyen okból egy cent zsebpénzre sem számíthatnak szüleiktől, szabadidejükben a tanulmányok mellett alkalmi munkát vállalhatnak, az egyetemisták esetleg kölcsönt is felvehetnek.

Érdekes

Középiskolai ösztöndíj lépésről lépésre

Ösztöndíjat igényelhet valamilyen középfokú oktatási intézmény, speciális középiskola, nyolcosztályos gimnázium vagy inasiskola nappali tagozatos diákja.

A támogatást ott kell igényelni, ahol a gyerek tanul, ugyanakkor nem mindenhol van rá lehetőség. Csak azok a középiskolák folyósíthatnak szociális ösztöndíjat, melyek erről szerződést kötöttek az Oktatási Információs és Prognosztikai Intézettel (ÚIPŠ). Vagyis első lépésként a tanároktól vagy az iskola igazgatóságán meg kell érdeklődni, szerződtek-e az említett intézménnyel, s lehet-e ösztöndíjat igényelni.

Ha az adott iskolában igényelhető az ösztöndíj, az intézmény igazgatóságán beszerezhetőek a szükséges nyomtatványok. Töltsék ki a kérvényt, majd adják le az iskolában. Mellékelni kell egy, a munkaügyi hivatal által kiállított igazolást arról, hogy az igénylő családja részesül az anyagi szükséghelyzetben lévőknek járó segélyben. Ha a hivataltól nem kapnak segélyt, akkor csatolni kell valamilyen dokumentumot a család előző évi bevételéről. Ezenkívül szükség van egy igazolásra az ugyanabban a háztartásban közösen elbírált személyek számáról. A családba beleszámítják a szülőket és a 15 évnél fiatalabb testvéreket, valamint azokat a 15 évnél idősebb testvéreket, akik középiskolában vagy főiskolán nappali tagozaton tanulnak. Eredeti iratokat és az iskola igazgatója által hitelesített másolatokat egyaránt elfogadnak. A nyomtatványon ne felejtsék el kitölteni a „Kérvényező kötelezettsége és a tiszteletbeli nyilatkozat” részt – gyakori hiba, hogy ezt sokan üresen hagyják. Tudatosítani kell azt is, hogy az ösztöndíjért folyamodó tanuló kötelezi magát, hogy ha a családjában olyan változás áll be, ami befolyásolhatja az ösztöndíj folyósítását – például valamelyik szülő munkát talál, vagy emelik a fizetését –, arról az iskolát haladéktalanul tájékoztatni kell. A jogtalanul folyósított ösztöndíjat utólag vissza kell fizetni.

A szociális ösztöndíj jóváhagyása nincs konkrét határidőhöz kötve, az egész tanév folyamán bármikor lehet kérni. Az állami támogatást annak a hónapnak az első napjától hagyják jóvá, amelyikben az igényt benyújtották. A féléves bizonyítvány alapján a támogatás összegét és a jogosultságot felülbírálják, ami azt jelenti, hogy februárban a diáknak ismét le kell adni az összes szükséges igazolást a család anyagi helyzetéről és a szükséghelyzetről.

Az ösztöndíjat havonta fizetik ki, általában a hónap 20. és 30. napja között, a pontos dátumot minden iskola maga határozza meg. A pénzt a diák személyesen veszi át, illetve a nyolcosztályos gimnáziumok alsó tagozatosai esetében vagy ha fennáll a veszély, hogy valaki azonnal elszórná a pénzt, az összeget valamelyik szülőnek adják oda. Ha az ösztöndíjat nem veszik át a megadott időpontban, postai úton is elküldhetik, ám ez esetben leszámítják belőle a postaköltséget. (sza)

Középiskolás ösztöndíj

A középfokú oktatási intézményekben tanulók kétféle anyagi támogatást kérhetnek: megítélhetnek számukra a rossz szociális helyzetűeknek adható ösztöndíjat, illetve intézhetnek motivációs támogatást. A konkrét összeg mindig a létminimum időszerű összegétől, valamint az előző félév tanulmányi előmenetelétől függ. A mindenkori létminimum július 1-jétől változik. Jelenleg egy felnőtt személy esetében 205,07 euró, a közösen elbírált személy esetében 143,06 euró, eltartott gyermek esetében pedig 93,61 euró.

A vonatkozó jogszabály értelmében rossz szociális helyzetben van az a tanuló, aki olyan családban él, mely anyagi szükséghelyzetben van, és a szociális ügyi hivataltól e címen segélyt kap. Előfordulhat, hogy a család hivatalosan nincs anyagi szükséghelyzetben, de előző évi összbevételének a tizenkettede (egy hónapra kiszámított bevétele) nem lépte túl a létminimum összegét, miközben a kérvény benyújtásakor érvényes létminimumot veszik figyelembe – ilyenkor is jóváhagyhatják az ösztöndíjat. Ugyanakkor a rossz szociális helyzetben levő családból származó diák csak akkor kaphat ösztöndíjat, ha tanulmányi átlaga az előző félévben nem volt rosszabb 3,5-nél. Ebbe az átlagba a nem kötelező tantárgyakért kapott osztályzatokat nem számítják be. Megtagadják az ösztöndíjat attól, akit feltételesen kizártak az iskolából – még akkor is, ha egyébként teljesíti a támogatás feltételeit. Ezenkívül az igazgató leállíthatja a már jóváhagyott ösztöndíj folyósítását, ha a diák rendkívül súlyosan megsérti az intézmény belső házirendjét, jelentős mértékben romlott az átlaga, nem jár rendesen iskolába.

Érdekes

Ki kaphat főiskolai ösztöndíjat?

Az állami támogatás megítélésének egyik alapvető feltétele, hogy az igénylő első- vagy másodfokú nappali tagozatos főiskolai képzésben vegyen részt olyan felsőoktatási intézményben, melynek székhelye Szlovákiában van.Korhatárt nem szabtak, a kérelmező lehet 26 évesnél idősebb is.

Amint valaki sikeresen abszolválja az elsőfokú nappali tagozatos képzést, ezen a fokozaton újra már nem jogosult ösztöndíjra. Az a diák, aki az elsőfokú képzés során megszerezte a Bc. címet, legközelebb már csak a másodfokú képzésben igényelhet ösztöndíjat. Vagyis ha egy személy, aki már megszerezte a Bc. titulust egy másik egyetemen akar egy másik Bc. címet szerezni, már nem kaphat ösztöndíjat. Ha viszont másodfokon képzi magát, megint megkaphatja a támogatást.

A legtöbb tanulmányi program esetében 3 fokozat van. Állami támogatást csak akkor hagyhatnak jóvá, ha az igénylő az adott fokozaton nem tanul a megszokottnál hosszabb ideig. Ha valaki egészségügyi okokból nem tudja betartani a standard tanulmányi időt, az nem befolyásolja az ösztöndíj megítélését. Aki évfolyamot ismétel, és ezért az adott képzés például 4 helyett 5 évig tart, az utolsó évfolyamban már nem jogosult ösztöndíjra. A tanulmányok megszakításakor nem feltétlenül szűnik meg a jogosultság, minden eset egyedi.

A szociális ösztöndíj megítélésekor nem az állampolgárság a mérvadó, hanem az állandó lakhely. A szlovák állam csak annak nyújt anyagi támogatást, akinek itt van az állandó lakhelye.

Az ösztöndíj konkrét összegének a meghatározásakor figyelembe veszik az egy háztartásban élő, közösen elbírált személyek összbevételét, s az megközelíti a létminimum összegét.

A szociális ösztöndíjat igénylő írásos kérvényt az adott főiskolai kar tanulmányi osztályán kell benyújtani. A kérelmet az akadémiai év során szeptembertől júniusig bármikor ki lehet tölteni. Minden eset egyedi, ezért a tanulmányi osztályon mindenkinek személyesen kell konzultálnia, milyen intézményektől milyen igazolásokat kell beszereznie. Az azonban biztos, hogy valamivel alá kell támasztani a család jövedelmét – igazolás a munkaadótól, szociális hivataltól stb. Az iskola általában 30 napon belül elbírálja a kérvényt, csak a bonyolultabb esetekben tart tovább. Az ösztöndíjat azzal a dátummal hagyhatják jóvá, amikor a kérvényt benyújtották. (sza)

Motivációs ösztöndíj

A szociális támogatás mellett néhány középiskolás diák motivációs ösztöndíjat és a produktív munkáért járó jutalmat is kaphat – rendszerint ez a duális képzésben résztvevőkre vonatkozik. Ezt a támogatást az a természetes vagy jogi személy folyósíthatja, ahol vagy akinél a diák a tanulmányai befejezése után dolgozni szeretne. A motivációs ösztöndíj összege legfeljebb a létminimum 65%-a lehet, miközben figyelembe veszik az előmenetelt, valamint hogy az illető rendszeresen jár-e iskolába. A produktív munkáért járó jutalom annak jár, aki a gyakorlati képzés során az elvárásoknak megfelelő termékeket állít elő vagy szolgáltatásokat nyújt. (Például a pincérek, szakácsok stb. a gyakorlati képzés során végzett munkájukért kaphatnak jutalmat.) Ez esetben órabérről van szó, mely összege a minimális órabér 50–100 százaléka között mozog, ez munkaadónként változik.

Érdekes

Szociális segély a szegény tanulóknak

Az anyagi szükséghelyzetben levők szociális segélyt kaphatnak, amelyet eseten-ként ki lehet egészíteni védelmi, aktivációs és/vagy lakbérhozzájárulási támogatással.

Előfordulhat, hogy a havi rezsiköltség kifizetése után így is kevés marad a családi kasszában, és sokszor alig futja a tanköteles gyerek tízóraijára, ebédjére, füzetekre, ceruzákra és egyéb segédeszközökre. Ilyenkor fennáll a gyermek társadalmi kirekesztődésének a veszélye, és ezt elkerülendő az állam hozzájárulhat az étkezési és oktatási költségekhez. A támogatást nem közvetlenül a családnak folyósítják, hanem a községi hivatal, az iskola fenntartójának, vagy valamilyen polgári társulás segítségével lehet kérni, a szociális ügyi hivatal a pénzt nekik folyósítja, s ők a rászoruló gyermekre fordítják. A szülőknek előtte bele kell egyezniük, hogy gyermeküket felvegyék a szociális támogatást igényelők listájára. Csak olyan gyermek kerülhet a jegyzékbe, akinek családja anyagi szükséghelyzetben van és szociális segélyből él, vagy a család összbevétele az utóbbi hat hónapban nem haladta meg a létminimum összegét. Akkor is felkerülhet a listára, ha olyan óvodába vagy iskolába jár, ahol az osztálytársak legalább 50 százalékának a családja anyagi szükséghelyzetben van. A támogatást a hónap tizedik napjáig kell benyújtani a területileg illetékes szociális ügyi hivatalnál. A kérvényt nem kell minden hónapban leadni, egész iskolaévre szól. Felülbírálni akkor szokták, ha valakiről kiderül, olyannyira javult a családja anyagi helyzete, hogy már nem jogosult a szociális támogatásra. Az anyagi segítséget igénylő intézmény a listán feltünteti a gyermekek teljes nevét, születési számát és az állandó lakhelyük címét. Mellékelni kell a szülők beleegyező nyilatkozatát, valamint egy igazolást a családok összbevételéről. A kérvény mellékleteiről az az intézmény – iskola, község, polgári társulás – tájékoztat mindenkit, amelyik a támogatást a gyermek után igényli.

Megtoldják a segélyt

Iskolalátogatási támogatás nem létezik, a szociális ügyi hivataltól nem lehet ilyet igényelni, viszont ha a szülők anyagi szükséghelyzetükből eredően szociális juttatást kaphatnak, az alapsegélyt a tanköteles gyermekek alapvető életkörülményeinek a biztosítása céljából kiegészíthetik 17,20 euróval – a feltétel, hogy a gyerek rendesen járjon iskolába. Ha a parlament megszavazza, januártól minden alapiskolás és a nagycsoportos óvodások ingyen ebédelhetnek.

Egyéb támogatások

Néhány oktatási intézmény hozzájárul a tanulók utazási költségeihez – utólag egy összegben téríthetik a buszjegyek vagy a bérlet árát. A jelenlegi szabályozás szerint havonta legfeljebb a létminimum 65 %-ának megfelelő mértékben hozzájárulhat egy-egy diák útiköltségeihez az a természetes vagy jogi személy, aki őt a képzésre küldte, s akinél feltehetően a tanulmányok befejezése után dolgozni fog, feltétel azonban, hogy tömegközlekedési eszközöket vegyen igénybe. Ezenkívül az alap-, közép- és főiskolák valamennyi nappali tagozatos diákja ingyen utazhat vonattal.

A szakközépiskolák és szaktanintézetek diákjai a gyakorlati képzés során munkavédelmi felszerelést – sisakot, arcvédőt, bakancsot stb. – használhatnak, ezt az a jogi vagy természetes személy biztosítja, akinél a képzés folyik. Ha szükség van olyan orvosi kivizsgálásra, hogy a diákok pszichológiai, értelmi és egészségi szempontból alkalmasak-e az adott munka végzésére, az ezzel összefüggő költségeket ugyancsak az a jogi vagy természetes személy állja, akinél a képzés folyik. (sza)

Főiskolások támogatása

Szociális ösztöndíjért folyamodhat minden olyan egyetemista, aki szlovákiai székhelyű felsőoktatási intézményben tanul, és Szlovákiában állandó lakhelye van. A támogatás megítélésének feltételeit mindig az oktatási minisztérium határozza meg, és ez minden főiskolán egyforma. A legfontosabb szempont az igénylő családjának az anyagi helyzete, hogy anyagi szükséghelyzetben van-e, illetve mekkora a család összbevétele, és az egy főre jutó havi jövedelem mennyire közelíti meg a létminimum időszerű összegét.

A másik fontos kritérium, hogy az iskola milyen messze van az igénylő lakhelyétől, mert ha túl messze van, akkor magasabb útiköltséggel kell számolni, ha pedig napi szinten nem lehet bejárni, kollégiumot vagy albérletet kell fizetni. Az ösztöndíjat havonta fizetik, s közvetlenül az igénylő diák számlájára utalják át – attól a naptól kezdve, amikor a támogatást jóváhagyják. Utólag az állam nem fizet semmit, visszamenőleg nem lehet kérni a juttatást. A legalacsonyabb jóváhagyható összeg 10 euró. Ha az oktatási intézmény és a kérelmező lakhelye közötti távolság 30 km-nél kisebb, legfeljebb 235 eurót hagyhatnak jóvá. Ha az iskola a diák lakhelyétől 30 km-nél messzebb van, a megítélhető összeg felső határa 280 euró.

A főiskolákon igényelhető szociális ösztöndíjat az állam fizeti, és Szlovákia csak azoknak nyújt ilyen segítséget, akik szlovákiai székhelyű intézményben tanulnak nappali tagozatos képzésen, és az állandó lakhelyük is itt van. Szlovákiából sokan jelentkeznek csehországi és magyarországi egyetemekre, de más uniós főiskolán is lehet tanulni. Sőt, már az sem ritka, hogy valaki külföldi középiskolában képzi magát. A tandíjak és a diákok pénzügyi támogatása terén Európa-szerte jelentős eltérések vannak – van, ahol ingyenes az oktatás, máshol borsos tandíjat követelnek. Az is országonként változik, milyen feltételekkel kaphatnak az egyetemisták, esetenként a középiskolások is valamilyen pénzügyi segítséget – ösztöndíj, más támogatás vagy diákhitel formájában. A lehetőségekről az adott ország oktatási minisztériumánál vagy a konkrét oktatási intézménynél kell érdeklődni. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?